Elárulta Pankotai Lili, mit tanul és milyen szakra megy, de a kirúgásáról is beszélt
Élvonalbeli szakemberektől tanul elmondása szerint Pankotai Lili, aki beszélt az iskolaváltásáról, beilleszkedési nehézségeiről és tanulmányairól is.
Betiltotta a rektor a csütörtök éjszakára meghirdetett Éjszaka a felsőoktatásért nevű corvinusos fórumot.
Mészáros Tamás előzetesen beleegyezett a megmozdulásba, de szerdára meggondolta magát. Az eseményt a Hallgatói Hálózat szervezi, amely egy egyetemek között alakult csoport: egész éjszakás programot szerveztek csütörtökre vitafórumokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és zenével, hogy így tiltakozzon a készülő felsőoktatási törvény ellen. A csoportosulás nem titkolt célja egy felsőoktatási érdekvédelmi szervezetet létrehozása - írja az FN.hu.
A betiltott rendezvény workshopjainak témája a felsőoktatás problémái, a politika és az ideológia kapcsolata, valamint a fiatal generáció felelőssége lett volna. Az egyik főszervező az FN.hu-nak megerősítette, hogy mindenképpen lesz csütörtökön este 20 órától tiltakozás, és éppen a megfelelő helyszínt keresik.
A rektor korábbann önszerveződésre és ellenállásra buzdította a hallgatókat az egyetem önállóságának megvédése érdekében, de a csütörtöki eseményt politikai rendezvénynek tartja, amely szerinte nem tesz jót a Corvinusnak.