Olaf Scholz és kísérete Magdeburgba látogatott: rendőrségi kordon védte őket a dühös tömegtől – itt a videó!
A bukott kancellár megemlékezni érkezett.
A rendvédelmi dolgozók és a tűzoltók „bohócforradalmi” tüntetést szerveznek, melynek keretében szavazni lehet majd a Fidesz-KDNP frakció parlamenti mandátumának visszavonására. A szakszervezetek ezzel görbe tükröt állítanának a kormánynak.
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke keddi sajtótájékoztatójukat követően elmondták: szerintük a „kétharmados parlamenti többség elnyerése nem adott felhatalmazást arra, hogy visszamenőleges hatállyal alkossanak törvényeket, alkotmányos alapjogokat és magántulajdont vegyenek el, leépítsék a demokratikus jogállam intézményrendszerét, és ezzel létbizonytalanságba taszítsanak több millió embert”.
Kónya elmondta: csütörtökön az Alkotmány utcában, a Bajcsy-Zsilinszky utca torkolatánál lehet majd voksolni arra, hogy megvonják-e a Fidesz-KDNP-re tavaly leadott szavazatokat. A szavazás végeredményét a Sándor-palotánál hirdetik majd ki. Árok Kornél szerint a „bohócforradalmi” tüntetés célja, hogy egy nem reprezentatív felméréssel görbe tükröt tarsanak a kormánynak. A megmozdulásra bohócnak maszkírozott embereket is várnak.