
Mirkóczki Ádám úgy fogalmazott, pártja „cionista biznisz-szektának" tartja a Hit Gyülekezetét, ezért „nincs keresnivalója a történelmi egyházak között”. A Jobbik országgyűlési képviselője a vallási közösséget a Fidesz szektájának nevezte szombaton.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője szombaton közölte: pártja tiltakozik az ellen, hogy Szászfalvi László egyházügyi államtitkár a köztelevízióban elismerte, hogy a Hit Gyülekezete a történelmi egyházak szintjére emelkedne. Az ellenzéki politikus emlékeztetett, Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként 99 évre ingyen biztosított egy ingatlant a gyülekezetnek, Páva Zsolt, Pécs polgármestere pedig egy Hit Gyülekezete által szervezett rendezvénynek lesz a fővédnöke a jövő héten.
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (159 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Hogy mik vannak? Ember a Holdon?
Persze, hisz ha csak kalapácsod van, akkor mindent szögnek nézel.
na és? a jobbik meg a nácik pártja.
Most ez az ökör védi ezt a szektát?
Szerintem maga sem tudta, hogy mit mondott, mert zagyva a feje!
Én Vona fejét elnézve más következtetést vonnék le, de ez legyen az én kérdésem!
Ne légy jó mert magányos leszel..
Mindenesetre eléggé gyanús, hogy tavaly nyáron nem sokkal a választások után a remek Szíjjártó találkozott az Atv egyik igazgatójával, Rózsa Istvánnal. Rózsa különben lemezkiadó is. A beszélgetés stílszerűen az újlipótvárosi Pozsonyi úton található Dunapark kávéházban volt. Szemtanúk elbeszélése szerint - akik csodálkoztak a két ember megjelenésén - a beszélgetés jó hangulatban és hosszasan zajlott le. Ezek után a Lázár-féle akció meg a történelmi egyház besorolás már nem annyira talányos.
Fidesz baromságaiba a Hit gyülisei is beleférnek. Hát majd 3 év mulva meglájuk mit hozott a konyhára.
Egyértelműen így van.
Már a választások előtt kibékültek, azóta pedig egyértelműen szövetségesekké váltak.
Különben a zsidesz nem akarna történelmi egyházat csinálni a hitgyüliből. Hitgyüli mint történelmi egyház? Eszem megáll. Mióta léteznek, '78 óta?
Nyilván valami szánalmas háttéralkuról van szó.
Persze az egyszeri buszsofőr is már megmondta, hogy
- aki integet, az búcsúzkodik
- aki fut, az sportol.
az "utas" pedig csak az lehet, aki vár a megállóban.
egyenesen zongorázik a különbség
A gondolati fonalat tovább víve: amennyiben a zsidesz odáig süllyed, hogy ezt a cionista pénzügyi szektát használja föl céljaihoz (vagy a szekta a zsideszt, ez még nem világos), onnantól ezen két szervezet ellen a harc szinte minden formája megengedett.
A zsidesz egyre inkább megmutatja igazi arcát.
A Jobbik pedig az idióták szektája.
A "Hit Gyülekezete" az a sátán szektája.
"onnantól ezen két szervezet ellen a harc szinte minden formája megengedett."
a kocsma el van vetve
"A Jobbik pedig az idióták szektája."
Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon engedik.
Szánalmasnak néz ki, de roppant veszélyes a hitgyűli. Németh Sándor anno úgy jelent meg anno, mint Woland professzor Bulgakov: Mester és Margarita c. regényében.
A mandarin persze jó öreg szokása szerint csúsztat és hazudik.
Sehol nem mondott olyat a Jobbik, hogy a hitgyüli a "Fidesz szektája" lenne.
Ezt nyilván a gondolkodás nélkül is működő habzó szájú trollokért kellett odaírni.
A hitgyüli és a Fidesz ugyanannak az érmének két oldala. az egyik a globalista zsidópártiság politikai, a másik pedig a vallási oldalát képviseli. Mondhatjuk úgy is, hogy az egyik inkább globalista, míg a másik inkább cionista. Egy követ fújnak, ez a lényeg.
Az már csak hab a tortán, hogy a zsidesz annyira jól csinálja, hogy ezt a globalista szart is el tudja nemzeti fülkeforradalomként adni a megvezetett tömegnek. Már ezt sem sokáig, elég csak egy pillantást vetni a közvéleménykutatási adatokra.
Ja ige, és kiváncsi vagyok rá Németh Sándornak mekkora a jövedelme és ebből mennyit adózik...
Negatív lángész
Ha ezt "imá"-nak nevezed. Nézzed meg egyszer a tévében a "Vidám Vasárnapot".. A Németh féle prédikációt nem minősíteném, azzal ő minősíti saját magát és akinek füle van hozzá, az hallja, hogy kinek a szavai ezek..
gazdagnak lenni nem szégyen, csak kellemes.
Amit hiszek, látom.
És még a KDNP is támogatja... szégyen.
Inkvizíciót!
Ha az ember igazán hisz valamiben, esetleg az sem baj, ha nem igaz. Sokszor a puszta hit is lehet igazi nagy ajándék. /Rejtő/
Nézd, Uram, nekem nézeteim vannak.
Pontosan ezt gondolom, de nem mertem ideírni, mert még a "felvilágosodottak" fanatikus idiótának néznek.
Pedig teljesen így van: a hitgyüli a Sátán eszköze, a Sátán megerősített erődje.
Ismételten kijelentem: szinte minden eszköz megengedett az ez ellen való küzdelemben.
"fanatikus idiótának néznek."
A hit a remélt dolgok bizonyosságként való megélése.
- Pál Apostol
"Ismételten kijelentem: szinte minden eszköz megengedett az ez ellen való küzdelemben."
a kocsma el van vetve
A múltat még Isten sem tudja megváltoztatni.
Ne pisálj széllel szembe.
Azóta fordult egyet a kocka: most már a zsideszt áldják, és a Jobbikot átkozzák.
Inkább te ne makacskodj, forogj együtt a földdel.
Akkor a Fidesz miért nem gyűlöli a hitgyülit?
"Azóta fordult egyet a kocka: most már a zsideszt áldják, és a Jobbikot átkozzák."
Akkor Jézus neked is megváltoztatta az életedet!
Akarod menteni a változásokat?
"Akkor a Fidesz miért nem gyűlöli a hitgyülit?"
Tudod nehezen megy a csapatmunka, ha az ember mindenható
Krisztus meghalt a bűneinkért, hat ne okozzunk neki csalódást.
Ja akkor a fideszes mandarinon ezért táncoltatják itt a gyurcsótányt, grécit, galamus-bandát, a leggecibb andrassewet és iványit (orbán két gyerekének keresztapját)... nem a gyűlöletre épít...perszepersze.
Nem hörög a paraszt
"A Hit Gyülekezete a Fidesz szektája"
Ja, plusz még a katolikusok, a reformátusok, a zsidók na meg még az öt világvallás is mind a Fidesz szektája..
Te az a fajta ember vagy aki elsőre vicces, másodjára meg már kurvára unalmas és fárasztó.
Az idézetgyűjteményed meg lenyűgöző...a saját szavaiddal megfogalmazott gondolatok meg valahol a jegesmedvék földjén vergődnek.
Se szeri, se szája
A Jobbik hozza a formáját. "Cionista biznisz" Ezek ott ragadtak le, és nem tudnak továbblépni, és vannak, akik képesek egy ilyen pártot támogatni.
Az is ember, akinek nincs mobiltelefonja
"A Hit Gyülekezete a Fidesz szektája"
A Jobbiknak vannak jó meglátásai, okos mondásai. Ez nem tartozik ezek közé.
Mit harminc éven át?
A Fidesz '95-ig liberális párt volt! Már hogy a fenébe lett volna akkor ellenség?
A fanatikus zombiknak meg tökmindegy: németh sanyinak van egy jelenése ma: Fidesz ellenség. Még egy jelenése holnap: a fidesz barát, a Jobbik az ellenség.
Ugyanúgy lesz "barát", ugyanúgy lesz "ellenség", a dolgok mennek tovább...
tied lesz az est fémpontya!
http://youtu.be/o-GdcgzVDoQ
Főleg úgy nem tartozik ezek közé, hogy a Jobbik sehol sem mondott ilyet. a mandarinos agitproposok ötlötték ki, te meg beveszed.
Tudsz olvasni?
Megint átbasztak.
Mielőtt baj lenne leszögezném, hogy a jobbik egy szélsőjobbos, náci párt!
A közvélemény tarthatja nacionalistának, rasszistának, vagy bárminek, de inkább magyarul írom, hogy nyilas párt!
Az ő embereik többsége belefér a Hit Gyülekezetébe, igaz nem is sejtik, hogy hányan vannak ott!
Majd egyszer az is kiderül, mert ennyi szartépő embert a világ nem hozott össze %-an, mint, ami ott megtalálható!
Németh Sándor: "A náci Magyarország tradícióját és gonosz szellemiségét megidéző Jobbik fanatikus képviselői immár az ország házában jelenítik meg azt a nemzetpusztító, átkozott örökséget... kimondjuk, hogy ezek diabolikus alkotói, a nácik, nyilasok, antiszemiták és utódaik örökre kiérdemelték a civilizált világ elutasítását és Isten ítéletét.
van egy pont, ahol konfrontálódni kell. Ki kell mondani, hogy ma már nem elegendő pusztán elítélni a náci, nyilas gaztetteket és gyilkosokat, nem elegendő csak emlékezni az áldozatokra. A Jobbik ugyanis nyílt antiszemita és romaellenes retorikával közel 17 százalékos támogatottsággal jutott be az Országgyűlésbe, abba parlamentbe, melynek üléstermeit a II. világháború előtt rasszista, zsidóellenes törvények meghozatala szennyezte be. A demokrácia lehetőségeit kihasználó, de lényegét és normáit tagadó mozgalom minden tisztességes magyar embert súlyos erkölcsi és spirituális kihívás elé állít. E kihívás megkerülése vagy a közömbösség súlyosan kártékony és szégyenteljes magatartás.
egyértelművé tesszük: nem tűrjük a náci példaképeket követő, nemzetünk szívét-lelkét mérgező, agresszív nacionalisták uszításait. Egyértelmű a Názáreti Jézus a próféták sírjait ékesgető, képmutató farizeusokhoz intézett szavainak üzenete: kizárólag akkor kerülhetjük ki a képmutatás csapdáját, ha egyszerre ítéljük el a múlt népirtásait, gyilkosait, és fogjuk le a jelenkor potenciális gyilkosainak kezét, némítjuk el a gyűlöletre uszítók száját.
A gyilkosság ugyanis ember- és népgyűlölettel kezdődik. János apostol szerint, aki gyűlöli az embertársát, az embergyilkos. A náci, nyilas vészkorszak pedig arra tanít bennünket, hogy komolyan kell venni azokat a szervezeteket, amelyek bizonyos etnikumokkal, vallási közösségekkel szembeni gyűlöletre alapozva akarják megragadni a hatalmat. E kóros jelenséget nem lehet elbagatellizálni, semmibe venni
Nem tudom. Én nem vagyok jobbikos. Szerencsére. Én klasszikus fideszes vagyok.
Nem tudom. Én nem vagyok jobbikos. Szerencsére. Én klasszikus fideszes vagyok.
Kedves Lavor
1., A Mandiner kommentelői közül Rudolf János az egyetlen, aki saját hozzászólásait minden további nélkül átkopizza egy másik topikba, másik helyre. Nem egyszer találkoztam már azzal, hogy önmagát ismétli.
2., Viszont most találtam egy olyan Mandiner topikot, amibe Rudolf János még nem kommentelt bele! A magam részéről én ott maradok.
:)
http://index.hu/velemeny/menon..
Bede már megint idióta.
"A Fidesz szektájának becézi a Hit Gyülekezetét a párt"
Ez egy szedett-vedett mondat, a párt hivatalos álláspontja biztos nem ez, mert nem is lehet ez.
A Hitgyüli nem a Fidesz szektája. Lehet hogy sok jobbikos így gondolja, és van is benne valami, de tényszerűleg nem igaz, és hivatalos közleményekben nem is jelenik meg sehol.
"hivatalos közleményekben nem is jelenik meg sehol."
maga kihúzatta a foga fehérjét
Valszeg az fn cikkírója innen-onnan hallott valamit, aztán mivel épp nem fikázták már jó ideje semmivel a Jobbikot, hát rittyentett egy cikket hozzá azon melegében.
A mandarinosok pedig készséggel átvették a hazugságot.
Ismétlés a tudás mamája! Ez egy régi közmondás.)
"A mandarinosok pedig készséggel átvették a hazugságot."
Ehh.. igazat minden ostoba mondhat, de a jó hazugsághoz bizonyos intelligencia is kell.
:) Kivéve, ha az illető káros neki politikailag.
Na de komolyan: a Fidesz akkor miért támogatja a Hitgyülit, hogyha az gyűlöli őket, és ha ezt a Jobbik szóváteszi, akkor miért ők a cionisták?
Minden cselekedetünkre két okunk van. Az egyik jól hangzik, a másik az igazi. /talán Talleyrand/
csak!
Jani a tudatlanok legrosszabb fajtája. Ő a magabiztos tudatlan. Aki azt hiszi az egyetlen igazság az övé, mindenben neki van igaza, és mindenki más buta, birka.
Minden hozzászólásából üvölt az egoizmus, pökhendi, lekezelő alak, az a fajta aki vizet prédikál és bort iszik, a kedvencem tőle az, hogy ő úgy érzi átlát mindent és ő szent és sérthetetlen, mindenki más át van baszva csak ő az aki talpon van.
Mielőtt Jani rám szegezné fegyverét, hogy na és te? Nem én keltem magamról a tökéletesség, a megcáfolhatatlanság látszatát Jani, én csak egy mezei tudatlan vagyok.
Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ismeri az igazságot. (Esterházy Péter)
"kedvencem tőle az, hogy ő úgy érzi átlát mindent és ő szent és sérthetetlen, mindenki más át van baszva csak ő az aki talpon van."
Miért? Nem így van?
Csak ő lenne talpon? Tehát akkor ő a Toldi Miklós! Tudjátok: "Egy, csak egy legény van talpon a vidéken" :)))
Az én kedvencem tőle: "az irány jó, de hova megyünk?"
Mivel a mandiner.hu-n mindig ugyan azok a témák ismétlődnek (cigány-gyurcsány-zsidó-cigány-gyurcsány-stb) elfér ez is még:
A valóság csak azoknak való, akik nem bírják a kábítószert.
Akik a pokolban jól érzik magukat, azoknak a mennyországi tartózkodás elviselhetetlen feszültséggel jár. (G.B. Shaw)
Janó példaképei Bibó és Simon József. Ezzel nem is lenne semmi baj, mert ezek szép példaképek. De, Janó nem ilyen. A fentiek ugyanis nyugodtan, csöndben dolgoztak azon, hogy megértsék a világot. Amikor pedig provokálták őket, vagy provokálta őket a történelmi helyzet, akkor nyugodtan vállalták a saját álláspontjukat, annak minden következményével együtt.
Ezzel szemben Janó nem dolgozik, hanem maga provokál, ha kell ha nem elmondja a véleményét, pedig nem kérdezte senki, botrányt okoz. A fentiek sosem okoztak botrányt. Nem is értem, hogy Janó miért nem látja, hogy mekkora a különbség közte és azok között, akiket követni kíván.
Az irány jó lenne Janó, csak nem oda mész.
Speciel Simon József rokon, így amit a lexikon írnak az még a jéghegynek a pici búbja se.. /Horthy pribékjei nem véletlen voltak vele olyan kegyetlenek/
Testvéröccse pl az 50-es években azzal akasztotta ki a megyei pártvezetést, hogy azt hintette el az emberek közt hidat mennek építeni Egyiptomba.
Még a környező megyékből is érkeztek munkára jelentkezők.
Persze elítélni nem tudták, hisz ha komolyan kérdezték akkor ő mindenhol elmondta, hogy ez csak egy vicc, ám erre persze annál többen jelentkeztek. Viszont ha a megyei pártvezetéssel elégedetlenek az emberek -mert nincs munka kevés a pénz- akkor roppant gyorsan tudtak laposan közlekedni az elvtársak..
És ez csak egy lájtosabb csíny.
Persze Bibótól is lehet sorolni, pl nem letargiából maradt totálutolsónak 56-ban a parlament épületébe, stb..stb..
Szóval szerintem kellenek mindig akik néha elgondolkodtatnak. Nem hálás szerep viszont szórakoztató.
Igazad van. Nem olvastam elég figyelmessen végig a cikket. Tényleg nem ezt mondták.
Azt hittem,hogy csak a kád hafinak van ződ könyve,most meg kiderül,hogy a satyka bának is.
A Kurt Vonnegut írja valahol, hogy volt egy haverja, aki a következőt eszelte ki: Vett egy padot, pont olyat, amilyen a New York-i Central Parkban van. Az egyik barátjával bevitték a padot a parkba, és várták, hogy mikor jön a rendőr. amint az megjelent, fölkapták a padot és teljes erőből elkezdtek vele rohanni. az persze utánuk. Igazoltatáskor megmutatták neki a számlát meg a tulajdonlevelet, hogy ez az ő padjuk. Ezt számtalan rendőrrel számtalanszor megismételték, míg végül békén hagyták őket. ezek után az "igazi" padokkal is elkezdtek rohangálni, de már le se szarták őket, és így halmoztak föl egy csomó padot a Central Park egyik eldugott szegletében...
Jó sztori, mi?
Rendben.
Sajnos oda kell figyelni manapság:(
Az amcsi repulikánusok fő támogatói az ilyen HGY-szerű evangelical egyházak, szóval ebben nincs semmi meglepő.
"Jani a tudatlanok legrosszabb fajtája. Aki azt hiszi az egyetlen igazság az övé, mindenben neki van igaza, és mindenki más buta, birka.
Minden hozzászólásából üvölt az egoizmus, pökhendi, lekezelő alak, az a fajta aki vizet prédikál és bort iszik, a kedvencem tőle az, hogy ő úgy érzi átlát mindent és ő szent és sérthetetlen, mindenki más át van baszva csak ő az aki talpon van."
Kedves lavor. Nem vagyok teljesen képben.
Ezeket a dicsérő szavakat ugye a fidesz frakcióvezetőjéről írtad?
Sajnos egyre jobban ez kezd kirajzolódni,a Jobbiknak igaza van.
Ha nem lenne igaz akkor nem támogatnák hogy történelmi egyház legyen!Ebben a témában is sunyitanak mint minden másban is.
Az elöttem szoló embereknek akik olyan primitív módon nácizzák a Jobbikot ha szerintük az akkor sokak szerint pedig a zsidesz egy zsidóérdekeket kiszólgáló cigányseggnyaló párt!
És Gyöngyöspata esete mutatja hogy sok igazság van benne!
"Szóval szerintem kellenek mindig akik néha elgondolkodtatnak. Nem hálás szerep viszont szórakoztató."
Kedves János, úgy tűnik keverednek benned a dolgok. Az igaz, hogy kellenek, akik néha elgondolkodtatnak (pl Bibó). De én még itt a Mandineren nem láttam olyan kommentelőt, akit Te elgondolkodtattál volna. Inkább piszkálod, bosszantod, direkt fikázod a vitapartnereket (és ebben éled ki magad). Azok meg viszont, téged. Abban viszont igazad van, hogy ez nem hálás szerep, viszont szórakoztató.
Jobb lenne viszont, ha bohóckodás helyett a Mandiner a véleménycsere és a közös gondolkodás terepe lenne. Én ezért lennék hálás.
Látod valóban máshogyan gondoljuk
Nem véletlen cseszegetem itt a mandiner.hu szerkesztőit. Szerintem ugyanis az írástudónak FELELŐSSÉGE van.
Ti itt élvezitek, hogy bedobtok valamit majd páholyból lesitek miként ugranak az emberek rá ezekre a koncokra.
Én valóban belemászok ebbe a ganyéba, mert más ötletem nincs - ám közben reménykedek, hogy egyszer a mandiner.hu-t létrehozó ifjak is felnőnek majd ahhoz a kereszthez amit felemelni gondoltak.
Már csak azért is, mert világnézetileg elméletben nem lennénk olyan távoliak egymástól, sőt ti lesztek egyszer majd a mi utódaink.
Egy biztos: mi soha nem néztük le az embereket. (kikre gondolok? azokra akik a 80-as évek végén kezdték, aztán idővel pont az ilyesmik miatt vagy belepusztultak fizikailag is, vagy végleg kivonultak a közéletből)
Szóval az írástudónak TÖBB annál a felelőssége, mintsem, hogy kényelmes karosszékéből a kommenteket olvasgatva azon röhögjön, hogy kétségbeesett csalódott kifosztott reményvesztett emberek miként tépik egymást.
"Mivel a mandiner.hu-n mindig ugyan azok a témák ismétlődnek (cigány-gyurcsány-zsidó-cigány-gyurcsány-stb) elfér ez is még:"
Azért ne felejtsük ki az ismétlődő témák közül Rudolf Jánost sem, aki nem mellesleg hatékonyan közreműködik abban, hogy a teljesen cigány-, zsidó- és gyurcsánymentes témák is előbb -utóbb vagy a cigányokról vagy a gyurcsányról, vagy a zsidókról szóljanak (mint rendkívül fontos témákról) tekintve, hogy Janó ezekhez rendelkezik olyan gondolati panellel, amit ismételten bekopizhat, ismételhet, egyenlőségjelet kitehet.
Ne felejtsük el, egy blogért nemcsak a bloggazda, hanem a kommentelők is felelősek. Azok is képesek lerohasztani egy blogot.
Látom érted mit írta, és én csak megköszönni tudom, hogy reagáltál rá.
Nem fölényeskedve válaszolok, hanem kérlek értsd úgy, ahogyan én írtam.
De lépjünk tovább: mit lehet tenni?
A gyeplőt nem jó sosem bedobni. Ez NEM moderálást jelent, hanem a megfelelő helyeken megfelelő kommenteknél való útmutatást. Támaszt, segítséget!
Az idétlen vihorászás helyett ideje hozzákezdenetek.
De még egyszer: ebben a pillanatban nekem már az is komoly öröm, hogy átgondoltad azt amiről írtam.
A „királycsináló” egyház – A Hit Gyülekezete
A Magyar Narancs legfrissebb száma hosszú interjút közölt Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével, aki gyakorlatilag mindent elmondott arról a politikai folyamatról, amit régebben is sejthettünk.
Németh Sándor teljesen nyíltan beszél egyháza politikai kapcsolatairól, melyek szálai egészen a nyolcvanas évek végéig húzódnak. Németh egészen kötetlenül ecseteli, hogyan ismerekedett meg Orbán Viktorral a demokratikus ellenzék idején. Mint ismeretes, abból a tömörülésből nőtte ki magát a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az SZDSZ. A liberálisok vezető politikusain kívül emblematikus alakok voltak még például Haraszti Miklós, vagy Konrád György.
...
2010 tavaszán egyre többfelé mondogatták az emberek, hogy Orbán Viktor, sőt egyes kereszténydemokrata politikusok is megegyeztek Némethékkel. Különös trójai faló volt ez, de persze nem nélkülözte a politikai éleslátást. A Hit Gyülekezete tulajdonában van ugyanis a hírhedt ATV csatorna, mely a balliberális értelmiségiek gyűjtőhelye és szavazóbázisuk kedvenc tévéje. Valóban érdekes volt megfigyelni, ahogyan hétről – hétre egyre több fideszes politikus jelent meg a különféle beszélgető műsorokban, egyben még a politikai elfogultságáról híres Kálmán Olga műsorvezető is látványosan visszafogta magát.
Következtek az országgyűlési választások. Máig nem tudni, hogy egyes fővárosi szavazókörökbe miért jelentkezett át több száz, esetenként több ezer ember, mindössze egy választási botrányba torkollt az ügy, amit később elaltattak. Döbbenetes pillanat volt, amikor bemondták, hogy a kampánycsendet meghosszabbítják. Sokan gyanakodtak arra, a tömeges átjelentkezések mögött valójában a Hit Gyülekezete áll, amennyiben a Fidesz minden ingadozó kerületbe szavazókat vezényelt. A szekta híres az összetartásáról és a titkai megőrzéséről is.
A Mancs is kitér a jelen nagy kérdésére, megkaphatja e a Hit Gyülekezete a történelmi egyház státuszt. Németh azzal hárítja el a kérdést, hogy ezt nem ők javasolták és különben is jól elvannak nélküle is, valahogy mégis kibújik a szög a zsákból, amikor kifejti, fideszes, sőt kereszténydemokrata politikusok keresték meg őket az ajánlattal. Nos, igen, ha tartozunk valakinek, normális esetben mi visszük el az illetőnek a tartozást.
...
http://www.youtube.com/watch?v..
Induljunk ki abból, hogy az ATV-n megy. Ebből egyenesen következik, hogy liberális kötődésű, a FIDESZnek semmi köze hozzá.
Minden egyház kötődik politikai pártokhoz, általában többhöz egyszerre (vezetőiken keresztül, akik a politikai pártok vezetőivel koketálnak), a győzelemre esélyest vagy támogatják a suttogó propagandán keresztül vagy legalább is nyíltan nem ellenkeznek. Így tartják el az adófizetők, jelen esetben a kizsarolt, szerencsétlen magyar nép a politikusi, rendőri stb- heréken kívül a papi heréket is.
Jó, hogy felhozta az ATV-t!
Volt idő, amikor a Gyárfás csapat csinált egy Napkelte műsort!
Természetesen nem éppen Fidesz párti kérdezők voltak, de azért mindig volt egy Fidesz közeli újságíró a stábban!
A sok kellemetlen kérdésre már nem tudtak válaszolni, erre jött a bojkott!
Most jön az ATV! Ott sem igazán FIDESZ közeli emberek vannak, de a nézettsége ennek a csatornának lényegesen kisebb, mint a Napkelté-é volt, tehát mindegy, hogy hazamennek, mint az elvert kutya, de részt vesznek!
Ha gondolja küldök egy linket, amikor Pokornyi Elvtárs egy perc után felállt Kálmán Olgánál, mert satuban volt!
A FIDESZ sosem akarta megválaszolni a kellemetlen kérdéseket, ahogy ma sem, mert a M1 már kapott egy dádát, hogy az ellenzéki véleményeket nem adta le, vagy nem volt kíváncsi rá.
Mi is van a nyilvános megmérettetésekkel?
Bánó-Balónéval a sorai között elég hiteles a Zombik zsidózása... Balóné hisztije meg aztán végképp.
Pl a magyar termőföld és vízvagyon kérdése és védelme miért alapul a "gyűlöleten"? Mi köze ennek a "gyűlölethez"? Márpedig ehhez a fontos kérdéshez perpillanat csak a Jobbiknak van szeme.
Hogy te milyen jópofa vagy!
Szerintem kár disznók elé hinteni ezeket a vakító gyöngyeidet.
Ne tedd!
Én ismerek személyesen hitgyülis elmebetegeket (egy lakásban dolgoztam velük),no olyan orbánmocskolást még keveset hallottam. Nehezen tudom az ellenkezőjét elhinni.
Akkor mindenki most vegyen földet? Már nem gyártják!
nem is értem, minek kell figyelni a jobbikra. hiszen ahogy a többi párt, ők is vagy hazugságot, vagy ostobaságot kommunikálnak, és ők ezeket kiegészítik a gonoszsággal, embertelenséggel. a jobbikot és képviselőit be kell őket zárni egy szellemi gettóba, ill. törekedni kell arra, hogy a jobbik vezetői, politikusai végül elnyerjék méltó büntetésüket, ami vagy börtön, vagy pedig halál.
Legyen így. De akkor nem tudom, miért maradtak le ennyire. Remélem, minimum a dánokhoz hasonló törvényeket fog hozni a ezügyben a magyar országgyűlés. Nekem teljesen mindegy, hogy melyik párt kezdeményezésére.
Mondd te rudolfjános! Mikor kopsz le végleg a mandinerről?
Az irigyek nagyon népszerűek - maguk között.
Némethnek nem látszik utóda. Nélküle kérdés meddig tartja fenn magát a szekta és mi lesz az ingatlanvagyon sorsa. Az ingóságokét könnyebb kiszámítani.
Egy karizmatikus pásztornak szerinted ki lehet az utóda? Illésnek ki volt az utóda? Pál apostolnak ki volt az utóda?
Ettől függetlenül a probléma áll: nem lehet helyettesíteni.
Nem érted, hogy Rudolf János csak azért van itt, hogy:
1., Ne veszítsük el a mértéket, mert nélküle még magunkba szeretnénk.
2., Mert fáj a lába, és nincs jobb dolga.
3., Most Bán Mór írt egy négykötetes történelmi regényt Hunyadiról. Janó ilyesmire, ilyen szellemi tevékenységre nem lenne képes, ezért van itt.
4., Janó azért is van itt, hogy végre legyen köztünk valaki, aki nem irigy.
Ki az a Hunyadi?
Nem ki, mi.
Keserűvíz.
Ott egyház-szervezetben kodifikálódott a prédikációk összegzése. A Hit esetben ilyen nem lesz. Ezért merül fel a kérdés hogy mi lesz a vezető után. Nem is az hogy ki, hanem hogy mi.
Ki lett LOU utóda, vagy a tömeges rituális öngyilkosságot elkövető suriname-i szekta vezéréjé. Vagy a koreai Moon-é. Vagy azé az amerikai magyar szektáé amelyik pár hete a Kálvin téren brosúrát oszogatott, miszerint a Bibliából kiszámíthatóan most május 21-én vége a világnak.
Kitüntetés évtizedes munkájáért
http://www.linkek.in/story.php..
http://www.hetek.hu/hit_es_ert..
Annyira megátalkodottan üldözték őket.........
Le vagy maradva egy -két évvel.
A HIT gyüli hivatalosan a Fideszt támogatta a legutóbbi választásokon.
Váltaniuk kellett, mivel nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz tarolni fog és a szadesz megy a levesbe.
Ez egy hülyeség. Akkor azt mondta nekik a Szentlélek, hogy az SZDSZ-re kel szavazni, most meg ezt. Én (is) bízok a Szentlélekben!
Ki lesz Rudolf Janó utódja?
Nem értem, miért baj, ha a Hit Gyülekezete kampányol valaki mellett, miközben nem baj, hogy a katolikus és a református egyház is kampányolt valaki mellett. Pláne nem értem, miért lenne baj, ha lenne rá példa, hogy ez a három kampány spontán módon egy irányba mutat.
A Fidesz és a Hit Gyülekezete 'meg nem támadási szerződést' kötött a választások előtt.
Németh Sándor és szektája tartotta a szavát.
Ennyi.
Engem elképeszt, hogy sokan ezt a molnárjánost még megjegyzésekre méltónak gondolják.
Valaki árulja már el nekem, hogy a jobbik ezzel ártani akart a fidesznek, vagy használni?
Csak a szokásos: Hülye angolok! Angol hülyék!
Mindég csodáltam a hitgyülekezet hívőit, én fél percnél tovább soha nem bírtam hallgatni Németh prédikációit, álság, hamisságárad belőle.
Nem kell csodálkozni ezen: a forrásból ered ez, csak szörnyen felnagyítva. ami erdetleg nem is volt álság, csak nem a valóság.
Vén vagyok már, nem remélhetem, hogy ki tudom adni a könyveimet, elmondom hát a szörnyű és csodálatos titkot, amire rájöttem.
Barsi atya írt egy cikket a Tenger Csillaga folyóiratba, hogy nem jól volt lefordítva a János evangéliuma. Jézus sírjában a kendő és lepedő nem két helyen volt, hanem együtt, a feltámadt test áthatolt az anyagon, nyomát otthagyva, abból látta János, hogy Jézus feltámadt.
Rögtön láttam, hogy ez nem így van: ha a Megváltó át tud jönni az anyagon, a kövön is átmegy, hogy mielőbb kijusson a sírból a friss levegőre, de a kő el volt hengerítve. János a
lepedők meglételéből következtetett a feltámadásra, hisz ha ellopják a holttestet, azt a lepedővel együtt teszik, mert irtózatos megérinteni a hullát.
Az apostol annyira örűlt felfedezésének ,hogy elfelejtette feltenni a következő logikus kérdést: ha a lepedők a sírban maradtak, a ruhái meg szétosztva a katonáknál, ugyan milyen ruhában távozott Jézus a hűs tavaszi éjszakában? Meztelen nem mehetett, már azért se, mert akkor nem tud segítséget kérni, mert megijednek tőle.
Azt leszámítva, hogy ez a Németh ráadásul még egy félművelt, teológiailag teljesen képzetlen, zavaros fráter.
De a sok hülyének ez fel sem tűnik, isszák a szavait és cseng a kassza.
Valakinek vinnie kellett ruhát néki, de annak pontosan kellett tudni, hogy szüksége lesz a ruhára - a lepedőbe csavart halottat minek kéne felöltöztetni?
Egy lehetet, aki ezt tudta, Lázár, a jóbarát, aki- minő különös- szintén temetése után lett feltámasztva: nyilván az volt a főpróba.
Jézus már előzőleg megmondta, leveszi a testét, hogy újra felvehesse, saját magától, az Atya kedvére.
Lázár húga Mária Magdolna nem rossz nő volt, hanem Tammúz-papnő .E meghaló-feltámadó istent a nők napokon át siratták, de szükség volt egy férfire, aki az istent eljátsza, hogy napokig nyugton maradhasson, kábítószert adtak be néki.
E szerrel lehetett a halottat eljátszani
Jézus erővel elfogattatta magát. A figyelmeztetés ellenére ünneplés közepette vonúlt be Jeruzsálembe, de nem figyeltek oda, mert az ünnepre csoportosan érkeztek mindennünnen a hívek.Ezért a templomi árúsok standjait felborogatta, tudta, a kereskedők felbérlik majd adósaikat, követeljék ki, hogy ítéljék halálra.
Beadták néki a kábítószert, mikor azt kiáltotta:Szomjúhozom!
Arimateai József a holttestet gyorsan elkérte, hogy csontjait össze ne törjék, saját sírjába temettette, aztán elmentek érte.
A "feltámadása" után neki el kellett tűnni, hogy a hatóság ujra meg ne találja ölni. Ezért híresztelték el mennybemenetelét, melyet a két apostola, Máté és János, nem is ír
le. Kérem a Mandinert, ne tűntesse el az írásom, és maradjon meg, hogy e szönyű titokra én voltam, aki rájöttem
Uram! Tömören: Ön egyszerűen hülye!
ebből sokat tanult
Dodó: A kassza csengetése a lényeges! Ron Hubbard és sokan mások alapítottak "egyházat", alig tagadhatja bárki, hogy ráfizettek a bizniszre.
Jav.
tagadhatja bárki, hogy ráfizettek a bizniszre.
helyett:
mondhatja bárki..
Kedves Magnamater
Kérem adjon egy ímélt, mert amit írt, arról nem lehet itt beszélgetni.
Hölgy vagyok.
Egy dolog hülyének lenni, egy másik, igazat írni.
Rájöttem, amire 2000 éve már rá lehetett volna jönni!
Olvassa el még egyszer, gondolja át!
Nem a megfelelő helyre írtam, bizony, egy díszkötésű könyvben jobb helyen volna, de kényszerhelyzetben vagyok, öreg és béna vagyok.
Tudom, útszélre, tövisek közé, kövek közé hullt ez a szó, de fojtogatott, hát mégis kimondtam!
Nem az Egyház ellen akarok szólni, mert arra ma rettenetesen nagy szükség van, javítsa e gonosz világot, mielőtt az elpusztítaná magát.
Kedves Mystes!
Ímél címemet nem akarom itt nyilvánosan megadni,blogomba írhat.
1. Melyik egyház nem "biznisz szekta"?
Nem isten fizeti meg a templomok árát, sem az egyházak fenntartását.
2. Ha Fidesz szekta lenne, akkor miért az ATV sugározza az istentiszteletüket és nem az állami tévé, mint a többi "történelmi" egyházét?
3. Apropó, mit is jelent az, hogy egy egyház "történelmi"? Mennyiben más egy "történelmi" egyház egy "nem történelmi" egyháznál?
Na persze. Nyilvános kávéházakban döntenek ország dolgában.
Ezt magad sem hiheted komolyan.
A Fidesz nyilvánvalóan tévúton járt, amikor az elővásárlási, elő-haszonbérleti joggal játszadozott a családi gazdaságokat támogatandó.
Nem lehet egyszerre azért sírni, hogy az EU földárakhoz képest milyen alacsony áron kelnek el a földek és ugyanakkor fenntartani az elővásárlási és elő-haszonbérleti jogokat.
Ez utóbbiak egyértelműen kiiktatják a versenyt.
Azok közül akiket szeretnénk, hogy licitáljanak, senki sem fog licitálni arra a földre amelyet ilyen jog terhel.
Csak a nagy tőkeerővel rendelkező licitálók mennek bele ilyen játékba, de azok nem mozdulnak a földforgalom többségét adó kisebb területekre.
Így marad az alacsony földár és marad az alacsony bérleti díj.
Balónénak jól áll a "hiszti". Soha sem lépi át azt a küszöböt, ameddig egy nő még elmehet a "hisztizésben".
Szemben a fideszes buzikkal, akik állandóan a Jobbikkal riogatnak, a Jobbik, a Mazsihisz és az MSZP tengelyről vizionálnak.
A fideszesek férfiatlan buzi-hisztije szánalmas. Egy normális heteroszexuális férfi nem hisztizik annyit, mint ez a köcsög Szijjártó.
Csak szeretnéd, hogy az legyen.
Morvai Krisztina egy stramm nő.
Nem olyan picsogó, hiszti picsa, mint Szijjártó.
Csak szeretnéd, hogy az legyen.
Morvai Krisztina egy stramm nő.
Nem olyan picsogó, hiszti picsa, mint Szijjártó.
Tudod a hölgy pont olyan, mint a költői hasonlatod. Ha szép, akkor az sem baj, ha nincs semmi értelme.
Mint már írtam, kicsit tudatlan vagy.
Keress rá az interneten a HIT gyüli színeváltozására.
Nem a kuruc.info vagy a barikád.hu hozta a hírt.
Engem személy szerint nagyon meglepett, amikor a korábban a Fideszt és Orbánt fikázó HIT gyülis "ismerőseim" hirtelen bejelentették, hogy a Fideszre fognak szavazni.
Ébredj fel!
Nyisd ki a szemed, mert szánalmas ez az önként vállalt vakságod.
hajaj - karácsonykor jön a harmadik!
elvégre ha szőke-kékszeműeket gyártok is jár az a segíly.. vagy rájuk ez már nem vonatkozik?
Zolikám addig nem vagy részeg, amíg kapaszkodás nélkül tudsz a padlón feküdni.
nem azért, de ez már lejárt hír. Már rég kilépett a hitgyüliből, bár gondolom ez neked nem jelent semmit. Pörzse sem a Baló munkatársa már elég régóta, bár gondolom ez sem zavar. Ellenben a fidesz-hitgyüli összemelegedés mostani, amit az is bizonyít, hogy a fidesz tört. egyház rangjára akarja emelni. Gondolom néhány oda-vissza szívesség áll a háttérben.
PS
Már megint kurvára lelepleztél mindent.
Igyál inkább egyet!
Először is ez már nem az a Fidesz, amit gyűlöltek.
Ez a 2/3-os Fidesz egyre inkább zsideszesedés felé mozdul el.
Másodszor, keress rá az interneten és olvass bele a legújabb Hetek cikkekbe!
A szekta lapja most már a "baloldalt" kezeli le .
Ugyanakkor a fideszes politikához "mértéktartó szimpátiával" viszonyul.
Hetek: Konszolidált disznóvágásra készül Orbán.
Már a cím is tiszta seggnyalás. Hát még ami benne van.
Úgy látom te nem nyerhetsz, nem érhetsz el döntetlent, és ki sem szállhatsz a játékból.
Ha csak ennyi lett volna, akkor az én mesém is korábban végződött volna....
Ki lett adva, hogy mindenki a saját lelkiismerete szerint szavaz, de a szekta hivatalosan a Fideszt ajánlja.
Ez már a hülyeség netovábbja, vagy csak viccelsz.
Beidézel egy cikket, amelyik a Vonát és a Jobbikot fikázza azzal, hogy a HIT gyüli a Jobbikot támogatja.
Mondj egy pártot, amelyikben nem találsz beépített embereket!
A Jobbikról csak azért ordít, mivel a hazai titkosszolgálat is rajtuk tartja a szemét.
Regényes. Nagyon regényes.
Bizonyíték egy szál se.
Nyilvánvalóan azt szerették volna elérni ezek a rafinált ballerek, hogy a Jobbik a Parlamentben együtt szavazzon a Fidesszel.
Eddig még csak a teljesen agyabeteg Fideszes törvényjavaslatokat nem szavazták meg. Néha még a Jobbik politikája szempontjából hülye fideszes törvényjavaslatokat is megszavazzák Vonáék
Ha már az összeesküvés-elméleteknél tartunk akkor, logikusabb, hogy Vona Orbán Viktor embere legyen.
Orbánnak kellett egy veszélyes versenytársnak kikiáltott nemzeti radikális párt, akire hivatkozva a Fideszt - annak zsideszes vezetői rosszallása és piti kis árulásai mellett- a választási siker érdekében jobbra tolja.
Amikor aztán bezsebelték a 2/3-ot akkor rögtön visszacsapott az inga. Az addig kussoltatott zsideszesek teli torokból antiszemitáztak és a megindult a fidesz-bolsi hatalomkoncentráció törvényi kereteinek megteremtése.
Mindenkit egy akolba terelnek.
Az AB-hez sem nyújthat már be mindenki alanyi jogon beadványt.
Ez pedig igen veszélyes dolog, mivel a politikai életben se szeri- se száma a "király meztelen" szituknak, amikor bár mindenki tudja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de "szakmai" szempontból senki sem meri kritizálni a kialakult és rögzült torzulásokat. Ezzel ugyanis a szakmai egzisztenciájukat veszélyeztetnék.
Ilyenkor nagyon jól jön egy, "amatőr" aki egy AB beadványban leplezi le azt, amit a "profik" nem mertek, vagy nem akartak.
Ilyen eset volt pl. a kedvezményes kamatozású lakáskölcsönök egyoldalú emelése. Mindenki tudta, hogy alkotmányellenes, de senki sem merte ezt gazdasági oldalról alátámasztani.
Ha már az összeesküvés-elméleteknél tartunk akkor, logikusabb, hogy Vona Orbán Viktor embere legyen.
Orbánnak kellett egy veszélyes versenytársnak kikiáltott nemzeti radikális párt, akire hivatkozva a Fideszt - annak zsideszes vezetői rosszallása és piti kis árulásai mellett- a választási siker érdekében jobbra tolja.
Amikor aztán bezsebelték a 2/3-ot akkor rögtön visszacsapott az inga. Az addig kussoltatott zsideszesek teli torokból antiszemitáztak és a megindult a fidesz-bolsi hatalomkoncentráció törvényi kereteinek megteremtése.
Mindenkit egy akolba terelnek.
Az AB-hez sem nyújthat már be mindenki alanyi jogon beadványt.
Ez pedig igen veszélyes dolog, mivel a politikai életben se szeri- se száma a "király meztelen" szituknak, amikor bár mindenki tudja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de "szakmai" szempontból senki sem meri kritizálni a kialakult és rögzült torzulásokat. Ezzel ugyanis a szakmai egzisztenciájukat veszélyeztetnék.
Ilyenkor nagyon jól jön egy, "amatőr" aki egy AB beadványban leplezi le azt, amit a "profik" nem mertek, vagy nem akartak.
Ilyen eset volt pl. a kedvezményes kamatozású lakáskölcsönök egyoldalú emelése. Mindenki tudta, hogy alkotmányellenes, de senki sem merte ezt gazdasági oldalról alátámasztani.
Ez nagyon gyenge trükk volt.
Most akkor azt hazudod, hogy valahol vagy valamikor Heller Ágnest a Fidesz támogatók közé soroltam?
Esetleg csak ott tartasz a hülyeségben, hogy Heller a Jobbikon keresztül támogatja a zsideszt? :-)
Á! Most már értem.
Azt már tapasztaltam, hogy neked eléggé egy bites a logikád.
Ha tehát Heller Ágnes asszony megőrizte a gyűlöletét, akkor az egész HIT gyüli csattogtatja a műfogsorát.
Az még véletlenül sem lehetséges, hogy a fogcsattogtatókat egyenlőre takaréklángra állítják és az olyanokat nyomják előtérbe, akik mindig is szimpatizáltak a zsidesszel.
Az átlátszó vita trükkjei eléggé zsidósak.
Maszatolsz itt....
Ez csak az ATV.
Tudom. Tudom. Ismerem a logikád. A Vidám vasárnap = ATV.
Ne sírj!
Jut abból a pénzből a Zsidesznek is.:-))
Nagyinterjú a Magyar Narancsban:
http://www.mancs.hu/index.php?..
Available online !
Mandiner Csapat !
Úgy vélem megalapozott a gyanúm, hogy önök inkább hangulatot keltenek fölösleges hülyeségekkel, (kit érdekel mint hőbörög aJobbik), mintsem a már két hete megjelent interjúból idézzenek.
Vagy mindkettőt, vagy egyiket se kellett vóna.
No comment és lenézés, kb.ennyi az ilyen típusú újságírásra.
No jól van, kedves Mandiner, akkor nézzük ki is ez a Vona, erről tessenek beszámolni:
"A Jobbik elnöke szerint az iszlám a fény
A napokban jelent meg Vona Gábor, Született augusztus 20-án című könyve, amiben a Jobbik elnöke többek között az iszlámról és Adolf Hitlerről is kifejti nézeteit. Vona azt állítja, hogy az emberiség tradicionális „kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ”.
Vona emlékezteti olvasóit, hogy a Jobbik és maga is számtalanszor kifejezte a muszlim világ irányába érzett szimpátiáját: már 2002-ben felszólalt egy Vácon szervezett palesztin kiállításon, később Jemenbe utazott egy ifjúsági konferenciára, és jelen volt számtalan palesztin ügyben szervezett demonstráción.
Mivel ezen „irányultságát” a saját táborában is gyakran értetlenség fogadja, Vona magyarázattal szolgál: véleménye szerint a világ életben maradásának záloga a tradicionális kultúra fennmaradása. Ugyanakkor véleménye szerint jelenleg egyetlen kultúrkör létezik, amelyik igyekszik őrizni tradícióit: „ez pedig az iszlám világ” – állapítja meg, majd sietve hozzáteszi, hogy természetesen „nem öngyilkos merénylők és véres háborúk mellett tör lándzsát”.
Mindazonáltal a Jobbik elnöke meg van róla győződve, hogy „az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt.” Vona „római katolikus vallású emberként” úgy véli, hogy amennyiben az iszlám elbukik, „a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem” – vonja le a konklúziót Vona, amiből szinte logikusan következik, hogy ennek a küzdelemnek a kimenetele számára „az emberiség szempontjából lényeges.”
Amennyiben Vona világképében az iszlám a védőbástya, nyilvánvalóan lennie kell támadó félnek is. Van is: az Egyesült Államok-Izrael tengely, valamint „a világ melléjük kényszerítet maradéka”, összefoglaló nevén az „antitradicionális erők”. Ezek célja egy globalista világkormány létrehozása, gyakorlatilag az emberiség igába hajtása – derül ki a Jobbik-elnök könyvéből.
Vona persze tisztában van vele, hogy még saját köreiben is ellenérzéseket szülhet, hogy „római katolikus keresztény” emberként az iszlám mellett foglal állást „a zsidó-keresztény (vagyis Izrael – Egyesült Államok) tengellyel szemben”.
Vona szerint egy ilyen felvetés a kérdező teljes vakságát igazolja, ugyanis – mint írja – „Izraelnek semmi köze a zsidó valláshoz, mint ahogy az Egyesült Államoknak sem a kereszténységhez. Ebből a szempontból nézve a tradicionális muszlim társadalom – amely Máriát tiszteli, Jézust prófétaként tartja számon – sokkal közelebb áll a kereszténységhez, mint a hatalmát igazságtalan, haszonszerző háborúkkal fenntartó Egyesült Államok vagy Izrael” – állapítja meg az iszlámról szóló fejezet végén a Jobbik elnöke.
Vona a könyvben Adolf Hitlerrel kapcsolatos nézeteit is közzéteszi. Úgy véli, „Hitler saját korának logikus terméke”, „a pőrére vetkőzött neoliberalizmus”, illetve annak „végterméke” volt. Nem a nemzetiszocializmus „szülte”, hanem a céltalanná vált neoliberalizmus. Vonánál tehát a „Führer” nem tömeggyilkos, nem a hetvenmillió halálos áldozattal járó második világháború kirobbantója és első számú felelőse, nem gyermekek százezreit gázkamrába küldő vezér, hanem egy torz eszme – a liberalizmus - „torz szülöttje.” „Története nem más, mint egy szimbolikus családi dráma, a fiú mindent elsöprő erejű, gyilkos lázadása az őt megrontó apa ellen” – állapítja meg Vona Gábor. "
atv.hu
Nekem, kérem, a Scientology Egyház is történelmi. 89' be már irr voltak - Történelmi rendszerváltás, ugye, 2010-ben fülkésforradalamas Ujjászületőstörténelmi-váltás, itt vannak. Duplán történelmi
Pénzt beszedni tudnak, mesélni, igérgetni tudnak - IGGGGAZI TÖRTÉNELMI EGYHÁZ!!!
Áh, szerintem csak feladta a küzdelmet, kimerültek szellemi tartalékai. Az utolsó napokban, amikor itt produkálta magát, azon röhögtem, hogy szegény már csak valami internetes közhelyszótárból kimásolt mondásokat tett közzé, aztán, úgy látszik ez a forrása is kimerült.
És ma is ezt művelte, de hát ez elég gyenge próbálkozás.
te, a jobbik neve előtt a köznyelvben, nincs zs-betű!
És a pártod neve a köznyelvben hogy áll?
te, mán csak tudod!
Nem kell azt szégyellni, hogy ha nem vagy itt, akkor a kurucinfót bújod!
Tökéletes és lényegre törő, amit leírtál!
Akkorát fognak bukni, mint ökör az istálló küszöbön.
"Ha az ember igazán hisz valamiben, esetleg az sem baj, ha nem igaz. "
Igazi fideszes mentalitás!
"és vannak, akik képesek egy ilyen pártot támogatni."
Ilyen pártot, csak magyar emberek támogatnak!
"A közvélemény tarthatja nacionalistának, rasszistának,"
Ahogy elnézlek te vagy egyedül a "közvélemény"!
"A jobbik tkp sátánista párt, egész működése a gyűlöletkeltésre alapul."
Silent Bob!
Hát lehet téged szeretni...?
Bejelentkezés