Karácsonyi ajándék leplezhette le Szoboszlai esküvői tanúját (VIDEÓ)
Mutatjuk a kapcsolódó videót.
Újragondolja az állami és önkormányzati feladatokat az új önkormányzati törvényt előkészítő koncepció. A tervezet eltérő megoldásokkal is számol, Budapesten akár a kerületeket is felszámolhatják. Megszűnne a települések normatív finanszírozása, a pénzeket ezentúl a feladatokhoz igazítanák.
Elkészült az új önkormányzati törvényt előkészítő koncepció első verziója - írja az Origo és az Index. A tanulmány az összefoglalók szerint arra tesz kísérletet, hogy szétválassza az összekuszálódott állami és önkormányzati feladatokat. Utóbbiak körében lényegében csak a helyi közügyek maradnának meg, mint például a településüzemeltetés-rendezés, illetve a kulturális és sporttal kapcsolatos ügyek. A járóbeteg-ellátásról az önkormányzatok, míg a fekvőbeteg-ellátásról az állam gondoskodhatna a jövőben.
A főváros átalakítására három verziót vázolnak fel: az első szerint felszámolnák a kerületi önkormányzatokat, ezek helyén szűk feladatkörrel kirendeltségek, elöljáróságok működnének. A második verzióban újraosztanák a főváros és a kerületek feladatmegosztását. A harmadik változat belső városmagot, úgynevezett „city-t” képzel el, a rajta kívüli kerületeket pedig összevonnák.
A kétezer lakosnál kisebb településeken megszűnne az önálló polgármesteri hivatal, és létrejönne az önkormányzatok egyesített hivatala. Ezt a jegyző vezetné, akit az érintett települések vezetői választanának meg. A terv 200 járással számol. Ezek székhelye a most is térségi központként működő városokban lenne. A megyék feladataival kapcsolatban két ellentétes koncepcióval számolnak: az egyik erősítené a megyéket, míg a másik csupán reprezentatív feladatot szánna nekik.
Megszűnne a települések normatív finanszírozása, az új rendszer a pénzeket a feladatokhoz igazítaná. Az iparűzési adót részlegesen elvonnák, azonban az önkormányzatok adókivetési jogot kapnának, a települések pedig költségvetési főösszegük 50 százalékáig adósodhatnának el. Az új rendszer legkorábban 2013-tól léphetne hatályba.