1944 megítélése Ungváry Krisztián cikkében

„Sajnos az aktuálpolitika sokszor beleszól a történelem megítélésébe. Mostanában, az alkotmányozási lázban ez még többször előfordul. Ilyenkor néha a történészek is felemelik szavukat egy-egy pontatlanság vagy tévedés, esetleg szándékos történelmi csúsztatás kapcsán, vagy legalábbis árnyalandó a politikusok túlzottan leegyszerűsítő állításait.

Elméletileg ezt tette Ungváry Krisztián is, amikor az Index Vélemény rovatában megjelent cikkében felemelte a szavát az új alkotmány preambulumának egy talán valóban némileg vitatható mondatával szemben. (...) Íme a felütés:

    »Magyarország német megszállása után a magyar parlament változatlanul tovább működött.«

A bevezetés után bennem némileg csalódást keltett ez az állítás. Persze lehet vitatkozni, hogy mit jelent a »változatlan« kifejezés. Valószínűleg a bejáratnál az őröket nem cserélték le, és a világítás is hasonló rendszer szerint működött. Tudomásom szerint a házszabályt sem módosították, és a parlamenti képviselők többsége is részt vehetett a vitákon és szavazásokon. »Többsége«, mondom, és nem véletlenül. A parlamenti képviselők közül ugyanis többeket letartóztattak, a parlamenti pártok egy részét betiltották, így a parlament működésében némi változás talán mégiscsak beállt. Van aki ezt nem így gondolja Ungváry Krisztiánon kívül? Mondjuk, az LMP és MSZP képviselőinek letartóztatása, e pártok betiltása és frakciójuk megszüntetése után mondhatnánk-e azt, hogy az Országgyűlés »változatlanul« tovább működik? (És hogy ez semmi hatással nem lenne a megmaradó parlamenti képviselőkre?)

    »A Sztójay-kormány intézkedéseit ez a parlament minden kényszer nélkül megszavazta.«

Valóban így történt, de a parlamenti képviselők nyilván tisztában voltak vele, hogy a németellenes politikusok jó része - közte a törvényes kormány feje - bujkálásra kényszerítve vagy letartóztatva, sokan Mauthausenben nyaralnak, vagy nemsokára oda kerülnek. Én például biztosan meggondoltam volna, ha akkor országgyűlési képviselő vagyok, hogy fel merjek-e szólalni a Sztójay-kormány ellen. Nem tudjuk, a képviselők között volt-e olyan, aki fel kívánt szólalni az új kormány, annak politikája, és az ország megszállása ellen, de az egészen bizonyos, hogy ha valamelyikük ezt megtette volna, nagy valószínűséggel napokon vagy órákon belül rá is letartóztatás várt volna, és a nemmel szavazás sem lehetett akkor már veszélytelen.

Mindenesetre közvetlen fizikai kényszer nyilván nem volt, de a németellenes képviselők és más politikusok és közéleti szereplők jelentős részének letartóztatása vajon mi, ha nem kényszer? Az Országgyűlés maradék képviselői nyilván tudták, hogy jó lesz vigyázniuk. Ennek megemlítését hiányolom innen, mivel így némileg hamis képet ad a valós korabeli helyzetről.”