„Nem szeretnék még egyszer negyven évet Putyin segge alatt ülni!” – Ukrajnáért vonultak Budapesten (VIDEÓ)

Az egyik tüntető szerint óriási tévhit, hogy az oroszokat nem lehet megverni.

Nem értenek egyet a szervezők a rendőrséggel a szombati nemzetközi szakszervezeti demonstráción résztvevők számát illetően: tizenkétezer, illetve negyvenezer felvonulóról beszélnek. A politikától függetlennek szánt tüntetésen az MSZP-s Szanyi Tibor, Török Zsolt és Molnár Gyula, illetve az LMP-s Schiffer András is megjelent.
A szervezők szerint negyvenezer, a rendőrség szerint tizenkétezer tüntető jelent meg az Európai Szakszervezeti Szövetség és a hazai érdekképviseletek budapesti demonstrációján. Ugyan a tüntetés elvben a politikától független volt, azon mégis megjelent több MSZP-s illetve LMP-s politikus is: Szanyi Tibor, Török Zsolt, Molnár Gyula, valamint Schiffer András is részt vett a felvonuláson.
A tiltakozás hivatalos okai a megszorítások voltak, azonban a tüntetés hazai résztvevői a kormány több intézkedése ellen is felemelték a szavukat. A nemzetközi demonstráció helyszínéül a gödöllői uniós pénzügyminiszteri csúcs miatt választották Budapestet a szervezők. John Monks, az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ETUC) főtitkára beszédében le is szögeszte: a munkások nem fogják megfizetni a válság költségeit.
A Magyar Nemzet által szombat reggel leközölt szakszervezeti pályázatokkal kapcsolatos korrupciós gyanút az MSZOSZ elnöke hamisnak nevezte a Lánchíd Rádió kérdésére reagálva.