A Budapesti Búcsú adott keretet 1991 óta a Budapesti Fesztiválzenekar hagyományos, nyári koncertjeinek a Hősök terén, a költségeket pedig a Főváros a zenekarral közösen viselte. Idén csökkent a zenekar támogatása, ezért külső társrendező hiányában elmarad az idei hangverseny. Másfél hónapja Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója bejelentette, hogy körülbelül 175 millió forinttal csökkent idén a támogatásuk a tavalyihoz képest, és hogy tárgyalásokat sürgetnek a döntéshozókkal.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium bő egy hete azt közölte, hogy a Fesztiválzenekar megkapja a teljes alaptámogatást, viszont a BFZ úgy látja, hogy ezzel semmi sem változik, mert a 2011-es költségvetéséből továbbra is hiányzik 175 millió forint, amire számítottak. Körner elmondta, kénytelenek lesznek koncerteket lemondani.