Zárjuk be a színházakat és a hajléktalanszállókat?
Vagy mégis honnan vegyünk ki 51 milliárd forintot a költségvetésből, amit a kormány el akar venni?
Elkészült Budapest új arculata, amely azt a célt szolgálja, hogy az új városvezetés szimbolikusan szakítson a Demszky Gábor időszakához kapcsolódó szimbólumokkal. Tarlós István korábban Bojár Iván András városképvédelmi tanácsadót bízta meg az új zászló megalkotásával.
Elkészült Budapest arculatának módosított változata - írja a Népszava. Az új városvezetés szakítani igyekszik a Demszky Gábor városvezetői korszakához kapcsolódó szimbólumokkal. Tarlós István a Főpolgármesteri Hivatal dísztermébe költöztette a közgyűléseket, amelyekről hiányzott a főváros zászlaja. A főpolgármester korábban már közölte, megváltoztatja piros-sárga-kék lobogót, amely még 1873-ban, Buda, Pest és Óbuda egyesítésekor született. A feladatot Bojár Iván András városképvédelmi tanácsadó kapta azzal a kéréssel, hogy az új zászlóban ne legyenek túl hangsúlyosak a régi színei, az új arculati elemek pedig egyszerűek és kevéssé harsányak legyenek.
Tarlós javaslatára a díszpolgári címeket ezután nem Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján, hanem június 19-én adják át, amikor az utolsó szovjet csapatok kivonultak Magyarországról 1992-ben. A március 15-i ünnepségeket ezután nem a Petőfi-szobornál, hanem a Batthyány-örökmécsesnél tartják majd.