A gólkirály beszéde

„Mint a kisgyerek, megint azt hiszi, hogy nem látják. Hogy ez megmarad belpiacon, és aztán nyugodtan felállhat Brüsszelben a pódiumra, a Strong Europe szlogen mögé, és ott előadhatja az elképzeléseit az egységesebb, összehangoltabb, integráltabb unióról. És majd nem fogják kiröhögni, meg kimenni közben a büfébe. Vagy ha mégis, azt meg idehaza nem tudja meg senki.
 
Közönségéről nemcsak a lokális, hanem az időbeli elszigeteltséget is feltételezi. Úgy magyaráz a függetlenségről, hogy még meg se száradt a tinta a Brüsszel kívánalmainak megfelelően kiherélt médiatörvényen. Megvédtük hazánkat az alantas támadástól... és ööö, és hát közben bátran visszavonultunk. Úgy mesél megint az államadósság leküzdésének imperatívuszáról, mintha azt nem éppen Európa kényszerítette volna rá, amikor nemet mondott az eredeti, zseniális tervre: az államadósság növelésére. Mert ugyebár nem egész egy éve még az volt a stratégia, hogy legyen inkább a hiány hét százalék, következésképp az államadósság nyolcszázmilliárddal több. De ezt nem fogadta el az a Brüsszel, amely nekünk, mint most megtudtuk, nem diktál.
 
Megeszik, szó se róla. A fizetett közönség mindig jókor tapsol, de van még elég jobbágy, aki magától is megteszi. Hülyének lenni büszke gyönyörűség. Nagy a lelkesedés, amikor beveti a végső érvet: nekünk a németek ne ugassanak, hiszen ők találták ki a nácizmust. Igen, Angela, neked szól, te náci ribanc. Mérhetetlen távlatokat nyit meg a diplomáciában ez a színvonal. Elég, ha a Külügyminisztérium összeállítja a bűnlajstromot minden országról, aztán csak elő kell venni a kartont. Svédországnak különvéleménye van? Nézzük csak… Suriname, Svájc, Svédország.  Annak a Svédországnak, amely 1620-ban megtámadta a lengyeleket? Hát csak kussoljanak! Amerika? Maguk mit csináltak az indiánokkal?”