Elárulta Pankotai Lili, mit tanul és milyen szakra megy, de a kirúgásáról is beszélt
Élvonalbeli szakemberektől tanul elmondása szerint Pankotai Lili, aki beszélt az iskolaváltásáról, beilleszkedési nehézségeiről és tanulmányairól is.
Megfontolandónak tartja a kilencosztályos alapiskola bevezetését Pokorni Zoltán - írja a Népszabadság.
Az oktatási politikus szerint a kilenc évfolyamos modellel megerősíthető lenne a közismereti képzés, és értelmezhető lenne a Széll Kálmán tervvel bejelentett 15 éves tankötelezettségi korhatár. A magyar viszonyok között, a kistelepülések nagy száma miatt a legreálisabb egy 4+5 osztályos iskolaszerkezet.
Pokorni a vállalatok tényleges költségvállalásával megvalósuló, német mintájú duális szakképzés magyarországi bevezetését is szorgalmazza. „Ha el akarjuk kerülni, hogy Magyarországon a szakképzésben részt vevő gyerekekre, mint ingyen munkaerőre, inasra nézzenek, akiknek helyébe két év után újabb ingyenmunkást vesznek fel, akkor fontos, hogy a vállalatok Magyarországon is hasonló szerepet vállaljanak a finanszírozásba” - idézi Pokornit a Népszabadság.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egyetért a tankötelezettség 15 éves korra való leszállításával, sőt, a kamara az egyik javaslattevő - hangsúlyozta Parragh az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.