
A rendőrség nem engedélyezte a Hősök Tere-Andrássy-Kossuth tér útvonalra bejelentett budapesti melegfelvonulást. Korábban a Hősök tere-Erzsébet tér útvonalat már tudomásul vették - értesült a Mandiner.
A Szivárvány Misszió Alapítvány június 18-ára, délutánra jelentett be rendezvényt, amely a Hősök terét, az Andrássy utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Kossuth teret érintette volna.
Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta a rendezvény megtartását ezen az útvonalon (korábban a Hősök tere-Erzsébet tér útvonalat már tudomásul vették), a döntés a közlekedés rendezvény miatti aránytalan sérelmére hivatkozik. A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs, felülvizsgálati kérelemmel a Fővárosi Bírósághoz lehet fordulni.
A Mandiner az ügyben megkereste a BRFK-t és a Szivárvány Missziót, várjuk válaszaikat azzal kapcsolatban: egy másik útvonalon megtartják-e a rendezvényt, illetve ha van másik útvonal, azt tudomásul vette-e a rendőrség.
Frissítés: a Népszabadság információi szerint az alapítvány a Fővárosi Bíróságon támadja meg a döntést. Az alapítvány képviselője a lapnak azt mondta: a Kossuth térre szervezték volna a felvonulás lezárását, ezt azonban egy kiállításra hivatkozva a rendőrség nem engedélyezte. Steiger elmondta: „meglepődtek, amikor szombaton a rendőrség tájékoztatta őket, hogy a közlekedés aránytalan sérelme miatt nem engedélyezik a felvonulást.”
Frissítés2: A rendőrség (az eredeti hírünkben szereplő információtól eltérően, amiért elnézést kérünk – A Szerk.) nem a felvonulás megtartásához nem járult hozzá, csak a módosított útvonalat nem engedélyezte.
Rajcsányi Gellért
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (272 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Az indoklásról tudni valamit?
Nagyon nagyon helyes.
Bár az emberek közé lövést, agyba-főbe rugdosást, kínzást ez sem teszi semmissé.
Már ne is haragudj, de csak egyetlen magyarázat lehet egy demokráciában egy melegfelvonulás betiltására: aránytalanul akadályoznák a forgalmat. Minden egyéb természetesen fasizmus és ebben az esetben Paul Lendvai kénytelen lenne hazánkat megfeddni.
de milyen kis szerények, csak a fél várost akarták maguknak arra a kis időre
az indoklás meg nyilvánvaló,
1. komoly biztonsági kockázat,
2. a közlekedés aránytalan akadályozása - menjenek a járdán, ha akrnak, és tartsák be a közlekedési szabályokat
3. deviancia reklámra nem költ az állam, nagyon helyesen
Ez legalább 5 "Vége a demokráciának!" tartalmú cikket fog indukálni, 24 órán belül.
Nagyon ciki!
Na persze a kozlekedes akadalyozasa. A keleti szel szepen repiti az orszagot, a vegallomas Vlagyivosztok. Gratulalok.
Helyes, végre fel kell fognia mindenkinek, hogy melegnek lenni nem dicsőség hanem ciki..!
vége is. de hát én tényleg elhúzok már inkább innen.
amúgy meg engedélyezni fogják más időpontban, ez biztos. lehetetlen megcsinálni, hogy nem. legalábbis nyomás lesz.
a kommentelők infantilis 99%-a pedig, hát, itt rohadjon el, kb.
ja, és illegálban föl fogunk vonulni. legalábbis én biztos. moszkvában is van (illegál).
nem hiszem el...
végre
"Legalább is nyomás lesz"
Análdisztroj?
"A rendőrség nem engedélyezte az idénre tervezett budapesti melegfelvonulást"
Helyes!
vonuljál csak
de álljál meg szépen a piros lámpánál, mint bárki más
ki nem sz@rja le
a rendőri védelemért pedig fizessetek, ha szükségét érzitek - bár nem látom be, miért kell olyat tennetek, ami miatt rendőri védelemre szorultok, lehet, inkább azt kéne elvinni, aki tudatosan provokál, de ezt majd a rendőrség a helyszínen mérlegeli
"megcsinálni, hogy nem."
A becsület napi neonácik is illegálban ötösével vonulgattak, rendőri vegzálás mellett.
Rohadtál volna bele anyádba te abberált beteg köcsög állat!!!
Látom, már megérkeztek a mai ügyeletes bérrettegők. :)
Egyébként felesleges a melegfelvonulás ebben a formában, mert már egy pár éve nem a melegek jogairól szól, hanem a szimpla cirkuszról és a provokációról.
Kinek hiányzik, hogy fényes nappal nácik és deviánsok utcai harcát nézze?
Rendőri biztosítás nélkül azért meredek lenne a buziknak felvonulni! :-)
Csak kétszeres kordon között, több csilliós biztosítással vagytok büszkék, bátrak. :-(
Szerintem aránytalan a költség, ezért nem kell engedélyezni a vonulást.
Ez szintiszta antiszemitizmus, antidemokrata cselekedet ! Egy igazi demokrata az szemita, homoszexualis es a Demokratikus koalicio tagja !
Nem, "keleti szél" akkor volt, amikor forgalomtól elzárt téren(!) való ellenzéki tüntetést tiltott be a rendőrség, a forgalom akadályozására hivatkozva 3-4 évvel ezelőtt.
Hol voltál akkor picsogni, Géza?
Amit ezért a "demokratikus" nyugattól kapni fogunk, azt nem tesszük zsebre. :)
ez is csak az bizonyítja, hogy a rendőrség mindig az aktuális (gyáva) hatalom játékszere, egyszer tüntetőket hentel, másszor a melegek felvonulását tiltatja be, mindig ugyanolyan kamu indokokkal. magából csinál hülyét, pedig feljebb van a baj.
ha eddig nem akadályozta a forgalmat, most miért akadályozza? vagy mondjuk egy közterületi kolbászfesztivál, andrássy úti futóverseny, fidesz naggyűlés miért nem akadályozza?
gyávaország.
Remek peldak lebegnek a kormany elott: Oroszorszag, Feheroroszorszag, mast nem is talaltam, ahol a birosag ne semmisitette volna meg a kormanyhatarozatot ilyen teren.
Londonban a polgarmester a felvonulas elen halad.
Balkan.
A kozteruleti kolbaszfesztivalt Ti sajatsagosan ertelmezitek.
Egy kisebbsegen megtorolni velt vagy valos multbeli serelmeket mar tenyleg klasszikus naci tempo.
Sokkal jobb lett volna azzal indokolni, hogy a rendőrség nem szándékozik több tízmillió forint közpénzt kidobni az ablakon erre a csinnbumm cirkuszra.
1. Adják be a kérelmüket máshová, kevésbé forgalmas helyen, hogy kiderüljön, valóbn a forgalom mitt nem engedélyezték-e.
2. Joguk van felvonulni, bárki bármit gondol melegekről. Egyetértek a vezérkommenttel.
Csak itt vegignezve a kommentarokat is latva, hogy milyen megiteles ala esik egy homokos Magyarorszagon.
Te be vagy tépve? Milyen kormányhatározatokról beszélsz ezzel kapcsolatban???
Egyébként akartam említeni, hogy a Fehéroroszországozás már kezd hiányozni.
ki az a Ti?
Ratyik
A futóverseny is akadályozza, de az "aránytalan" kifejezés a lényeg.
A futóversenyt pl. nem kell milliárdokért biztosítani. Ott együtt futhat a náci és a buzi.
BALKÁN!!!
Köszönjük Semjén Zsolti, köszönjük kádéenpé...
Most ugye mondhatnam, hogy funkcionalis analfabeta vagy, de felteszem, csak az indulataid miatt nem olvastad el, amit irtam. Nem irtam, hogy kormanyhatarozat lett volna, Orban ugyesebb ennel, kiadta egy csinovnyik csinovnyikjanak, hogy vigye el a balhet.
Gyurcsótány most hol fog masírozni?
Ha nem tetszik EL LEHET MENNI INNEN !
A szemitázást meg hagyjátok már az a "sémi" szóból ered, és semmi köze a buzifelvonuláshoz, hacsak abban nincs, hogy a szemiták(zsiráfok) között szokatlanul nagyarányú a b*zik száma...
De akkor hogy szaporodnak, csíráztatják magukat vagy mi?
még az is őszintébb lett volna, mint ez a magyarázat, amiről már az elmúlt években kiderült egy párszor, hogy hazugság.
ebből a szempontból meg tök mindegy, hogy melegek, jobbikosok, neonácik, fidesz, traktorosok. a rendőrség megint a hazudós kádári tempót nyomatja, ami biztosan sikeresen növeli majd a béka segge alatt tízzel lévő bizalmi indexüket.
egy pedofil nekem ne dumáljon be.
Azert tegyuk mar azt helyre, hogy kin is kene bahejtani a rendori biztositas koltsegeit: azokon az "ellentuntetokon" akik garazda modon viselkednek. Ilyen egyszeru. Erdekes a futballhuliganokon senki nem akarja behajtani a biztositas koltsegeit, pedig razos focimeccsek nem csak egy evben egyszer vannak.
Ennyi!
Teljesen egyetértek!
És ha nagyon akarnak néhányan mégis vonulni (Gyurcsány stb.), menjenek valami külterületre, ne a belvárosba!
Vajon miért van ez így szerinted?
Nem irtad rosszul ? Tudod, aki kritizalja a hozzad hasonlo ratyikat, azok a csunya nacik, BALKAN..stb..stb.. A pedofilokk azok a jobaratok Nektek, hasonloan liberalisok, mint Ti ! Ejnye,bejnye, Pandi papa forog a sirjaban.
Ejej betiltani... közben a tojástermelők meg csődbe mennek!
Jól van, Rajcsány. És most tekints kérlek baszomadta nyájadra!
Baszki, gondolhattam volna, hogy ezért is a Zorbán a hibás. :)
Ma reggel munkába menet láttam, hogy "beparkolt" egy Fiat a szántásba. Gondoltam is rá, hogy ezt a kurva utat is biztosan Orbán lehelte jegesre a kénköves vérfagyasztó leheletével.
Ezt valahogyan nem bánom. Egyszerűen gusztustalan és kész!
Hat ha ezert nem az Orban a hibas, akkor a tuntetesek szetveresehez semmi koze nem volt a Gyurcsanynak sem.
Nem a Belvárosban kellene vonulni, és nem ostoba, primitív, provokatív, embereket megbotránkoztató módon.
Miért kell tangában, műfütyivel és egyéb kellékekkel vonaglani?
Egy nyugodt, méltóságteljes felvonuláson többen vennének részt és nem lenne herótja tőle a heteróknak sem.
Nagyobb szimpátiát keltene, az biztos, mint a mostani megbotránkoztató cirkusz.
Mert a magyare egy gyomorbajos, gorcsos, komplexusokkal jo alaposan kistafirozott neplelek.
Nyomorult egy nepseg nagy atlagban, sajnos.
"A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs."
1989. évi III. törvény a gyülekezési jogról:
9. § (1) A rendőrség határozata ellen fellebbezésnek helye nincs; a határozat közlésétől számított három napon belül a szervező kérheti az államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát.
Marhaságot teccettél írni, kedves Gellért!
Ők bizony vonulhatnak, ha átteszik a helyszínt olyan helyre, ahol nem zavarja a forgalmat. Ennyi.
A sérelem pedig igenis aránytalan, mert a vonulók száma nem indokolja a közlekedés ilyen fokú megbénítását. Ez nem egy 100ezres rendezvény, aminek kapcsán az arányosság rendben lenne.
"a melegeknek joguk van felvonulást tartani..." Nincs joguk felvonulni!! Nagyon örülök, hogy nem engedélyezték!!
Nagyszerű gyerekek, moszkva és belgrád szintjén vagyunk
Hallgatom közben kis diktátorunkat szónokolni a parlamentben.
Röhej az ürge...
Szerintem is hagyni kellene őket felvonulni, de a felháborodott polgárokat is hagyni kellene, hogy fejtsék ki nem tetszésüket.
Tehét semmi kettőskordon, rendőrezred.
Engedélyezni a buzimenetet, de semmi TÚLbiztosítás.
Ha repül pár tojás, hát repül. Ha más, akkor más. UTÓLAG lehet feljelentést tenni.
Semmi aránytalan költségbe verés!
kedves shamrock, én tényleg nem tudom, hogy aki gyerekekkel fajtalankodik, mint te, és még néha napján állatokkal is, az miért háborog a melegeken?
Te mikor lattal ilyet utoljara a melegfelvonulasokon?
Helyes, nem kell törődni a hisztizőkkel, szembe szállni a deviancia hirdetőivel, a médiával is. Nagyon tetszik a döntés :)
FIDESZ most így írom, csupa nagybetűvel.
Persze, egy mind igy van, nagyon szellemeseket tudsz irkalni. Kozben azert ne felejtsd el kifesteni a kormodet te szerencsetlen.
Egy francot. Moszkvában féltucat új metróvonal épült az elmúlt 20 évben, és a világ egyik legkorszerűbb mágnesvasút-hálózata van.
Belgrád pedig egy piszok jó underground hely.
Egyébként a Lajtán túl sem a műbrével való vonaglást és a feszület nyalogatását nevezik melegfelvonulásnak.
Elég hülye törvényeink vannak szó se róla.
Én pld minden egye szétvert metrókocsi mellé,kiszámláznám a rendőri felvonulás,stb összköltségeit is,eleve 2-5 évig terjedő szabadságvesztéssel indítanék,(visszaesőknek 3-8-ig),itt egyesek azt mondják a szigor nem válik be,esetleg meg kell nézni Angliában a 80-as évek balhéi után miféle törvények születtek,azóta se szögesdrót,se semmi,minden érintett megértette hogy nincs több balhé.
A búzafelvonulást pedig a LEGELEJÉN baszták el,amikor soraik közé eresztettek mindenféle provokatív bizarr gyökeret,hupilila tangával,strucctollal,műfasszal,meg biblia rejszolással.
Onnantól kezdve hiteltelen az egész projekt,az emberek nagyobbik része a látszat után ítél,lehet hogy alapból fütyülnének nagy ívben az egész felvonulósdira',de magyarázd el az egész esemény komolyságát, meg a nemes célokat akkor ,amikor két kigyúrt 180 centis buzi,leopárd mintás bugyiban,műszempillákkal kifestve anális közösülést imitál egy kamionplatón!
Na es hat merrefele halad az utalatos Nyugat: http://index.hu/kulfold/2011/0..
el is felejtettem megkérdezni, a pedofil felvonulást mikor tartjátok?
Ja, értem: kövessük ész nélkül, nehogy kipottyanjunk a kultúrnemzetek sorából.
Ez van, ha a Toryk koalícióba kényszerülnek. Nálunk a liberálisok először azon dolgozzanak, hogy maga a szó ne szitokszó legyen.
A vérfertőzés legalizálásáért külön felvonulás lesz, vagy összevonják a langyikkal?
már elnézést, de ez nem a gyülekezési jog tiltása, hanem egy útvonal el nem fogadása
gyűlni gyűlhetnek, de a fővároson keresztülvonulni megint egy másik dolog, és teljes rendőri védelmet kérni a teljes útvonalon - miért is?- meg egy második és harmadik dolog
Az biztos, hogy a garazda elemeket mindket taborbol el kellene tavolitani, ezzel egyetertek.
Nemregen tanultam, hogy ezt az ervelestechnikat hivjak arnyekbokszolasnak vagy szalmababu ervelesnek. Talan nezz utana, van-e barmilyen (tudomanyosan igazolt) kapcsolat a pedofilia es a homoszexualitas kozott. Rikki Harcos remelem egyetert.
Én értem rosszul a hírt? Nem csak az útvonalmódosítást tiltotta meg a rendőrség? Mintha az lenne a hírben, hogy "(korábban a Hősök tere-Erzsébet tér útvonalat már tudomásul vették)".
Köcsög buzeráns zsaruk, mi van, csak nem valami elfojtott vágyakat hoz elő belőletek ez a felvonulás? Na persze mit várhatunk olyanoktól, akik egész nap egy kurvanagy gumi műfasszal flangálnak? ACAB!
Na és ez ki a faszt érdekel?
Egy döglődő birodalom, agyilag deformált,a jólétbe,meg a liberális ostobaságokba belehülyült népeinek cselekedetei lennének az ETALON?
a rendőrség megtiltotta, hogy a rendezvényt a bejelentett útvonalon, a Hősök tere-Andrássy-Kossuth téren megtartsák.
nem szar érzés, hogy próbálod hozni az európai konzervatív és demokrata fiatalt, aztán a törzskommentelőid 90%-a olyan, mint kündü és pörzsesanya szerelemgyereke?
Inkább beszéljünk a pedofília és a katolicizmus kapcsolatáról, annak legalább van tudományosan bizonyított alapja (ugye, Benedek bácsi?).
Köszi :) A pisa-felmérésen elbuknék szövegértésből... :)
Erdemes tajekozodni, lenyegeben az osszes nyugati orszag ebben az iranyban halad. Lehet talaltak osszefuggest akozott, hogy ha a kisebbsegeknek jogegyenloseget biztositanak, az javitja az egesz tarsadalom jolletet, es a nemzet gazdasagi teljesitmenyet is. De biztos nem jol mertek fel a helyzetet, es mi tudjuk ezt (is) jobban.
Szeretnek olyan gordulekeny es hatekony allamot Magyarorszagon, mint amit Nagy Britanniaban lattam. Az pedig, amit Orban csinal, nem egy vegiggondolt, ujszeru, harmadik ut, hanem takkra a Kadarista kisemberfaszkodas.
Remekul meg is fer a jobber kispolgari szavazok gyomorgorcseivel, nem muszaj ugyanis tullatniuk az orrukon, multiado, melegfelvonulas-betiltas, sajtomegregulazas, kemenykedes az EU-val.
Orban komplexusait leszarnam, ha el tudna vonatkoztatni toluk, amikor az egesz orszagrol van szo. Lathatoan nem tud. Veszelyes.
Ezt miert nekem irod, en ilyet soha nem allitottam.
Ezt írtad, te utolsó kretén barom:
"Nagyon nagyon helyes.
Bár az emberek közé lövést, agyba-főbe rugdosást, kínzást ez sem teszi semmissé."
Te teljesen őrült vagy.
Szerinted a melegek lőtték ki a tüntetők szemét, te hülye?!
Ennyi erővel az elítélteknek, a pedofiloknak, vagy a hazaárulóknak is joguk van felvonulni. Pedig nem kellene legyen. Valami baj van a törvénnyel.
Olyan helyet kellene keresniük, ahol nem zavarják az átlag embert.
A konzervatívok pont helyeslik a döntést.
Ha a langyik vonulni akarnak, fizessék meg a rendőri és takarítási költségeket, elég gazdag a homintern, és elégedjenek meg két sávval vagy egy térrel valahol.
Ezaz. Végre,pont itt volt az ideje. Szép volt,remélhetőleg tényleg nem hagyják megrendezni ezt a szart. Az első Fidesz döntés aminek tényleg szívből örülök. A ratyik meg vonulgassanak egy szeméttelepen,de csak munkaidőn kívül,hogy az ott dolgozó kukásokat ne zavarják az undorító magatartásukkal.Ez a betiltás nem szül semmiféle problémát,az emberek végre normálisan közlekedhetnek.
Ezzel pusztan annyit allitasz, hogy a homoszexualias buncselekmeny. Ez lehet meg az uj alkotmanyba sem lesz benne, akarmennyire is tetszene sokaknak.
Ebbe az egész Gyurcsány-drámába csak úgy kerültek szerencsétlen melegek, mint Pilátus a krédóba. Semmi közük az egészhez, és csak veszítettek az egész hisztérián.
Nem, a melegfelvonulás nem MSZP-s vagy SZDSZ-es rendezvény. Annyiban "baloldali", hogy egy kisebbség agresszív, polgárpukkasztó tüntetése az elfogadásért, de a politikai baloldalhoz semmi köze.
Akik szerint most a "gonosz hazaáruló komcsik" kapták meg "méltó büntetésüket", azoknak valami nagyon nagy baj van az értékítéletével, és én személy szerint erkölcsi és szellemi alkalmatlanságra hivatkozva örökre elvenném a szavazati jogukat.
Aki szerint a rendőrség döntése a gonosz Orbán Viktátor újabb csapása a népi szabadság ellen, az meg egy hülye komcsi, és én személy szerint erkölcsi és szellemi alkalmatlanságra hivatkozva örökre elvenném a szavazati jogát.
Tudniillik elfelejti hogy a rendőrség Gyurcsány alatt is ugyanilyen döntéseket hozott a melegfelvonulással kapcsolatban, és bíróságon kellett kivívni hogy megtarthassák. Szóval ehhez Viktornak semmi köze.
Remélem akkor moszkvai elbánásban is részesültök a rendőrségtől,itt Budapesten. De még ha abban is részesülnétek(de szép is lenne) akkor is nagyon finoman megúsznátok ahhoz képest amit 2006okt 23-án kaptak egyesek teljesen legális rendezvényen való részvételért.
Oszinten leszarom, kit nyer meg es kit nem. A kisebbsegekbe beletartoznak a homokosok is. Ha betiltanak a ciganyok vagy a (mittudomen) szlovakok ilyen jellegu megmozdulasat, azt is felhaboritonak tartanam.
Az összes nyugati ország a széthullás felé halad.
Egyáltalán nem látszik, hogy bármilyen pozitív összefüggés lenne a vadliberális baromságok terjedése és a társadalom állapota között. Sőt.
te is pedó vagy?
Szerintem azért minden úton ne vonuljanak egy időben se melegek, se hidegek. Helyeslem a döntést, elsősorban az úthálózat funkciója, a közlekedő járművek számára a megfelelő, biztonságos áramlás biztosítása. Ahol mód van rá ott engedélyezzék a felvonulásukat.
"Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta a rendezvény megtartását ezen az útvonalon (korábban a Hősök tere-Erzsébet tér útvonalat már tudomásul vették), a döntés a közlekedés rendezvény miatti aránytalan sérelmére hivatkozik."
Az előbb kiálltam a nyulasok gyülekezési joga mellett, most jöjjenek a buzik... DE!
Egyrészt hadd protestáljak az indexi mélységű csúsztatás ellen. Senki nem tiltott be semmit! Megtiltotta a rendőrség egy útvonalon!
Másrészt pedig: a Hősök tere-Erzsébet tér oké volt, vagyis a jogállam megengedte a buziknak a vonulást(, a nyulasoknak nem, hogy milyen alapon, hogy emiatt miért nem tiltakozott RG azt nem tudom). Miért nem volt ez elég?
Igenis aránytalan 1000 ember miatt lezárni az fél belvárost!
"Sajnáljuk a döntést."
Mi pedig NEM!
A homoszexualitás magán és intim ügy!
A normális, heteroszexuális, utódokat nemző és felnevelő
többség nem kíváncsi erre a magamutogatós és kihívó exhibicionizmusra, amely nem a toleranciára hívja fel a figyelmet, a másság elfogadása céljából szerveződik, hanem kimondottan provokációs célból.
Ne is vitassák ezt nyájas homokos és langyos és transzvesztita, stb. honfitársaim, (!) mert az éveken át felvett fényképfelvételek és filmek pontosan ezt tanúsítják.
Önök a " buziparádéjukat " a heteroszexuális adófizetőkkel akarják megfizettetni, miközben arcátlanul provokálnak.
Mi meg úgy gondoljuk, hogy ennek a pénznek a magyar nagycsaládosoknál a helye!
A jogalkalmazók is végre így gondolják, amelyet ezúton köszönünk nekik!
Ki nem szarja le? Védőbástyájuk voltunk ezer évig töröktől meg mindentől,akkor nézzék csak el nekünk,hogy velük ellentétben normális értékrendünk van és nem szeretjük, ha gusztustalan magatartású buzik nyilvánosan buzulnak a forgalmat akadályozva,az adófizetők millióiból rendőri biztosítással. Ha ennyire imádják a köcsögöket, akkor fizessék ki ők a rendezési költséget,és hozzák ide a szerencsétlen rendőreiket(meccsnézés,sportrepülés,horgászat,családi hétvége helyett:S:( ,hogy védjék a ratyikat,és ne szegény vidéki rendőröket kelljen felvinni BPestre(ismerek olyanokat akiknek volt "szerencséje" biztosítani korábbi években ezt a szart).Ellenkező esetben pedig pofa be!
Magyarországon a hazaárulás sem bűncselekmény, mindennap előfordul... De csak arra utaltam, hogy nem szabadna erkölcstelennek tűnő dolgokat reklámozni. A melegfelvonulás szerintem jó erkölcsbe ütközik.
Ez az egész melegfelvonulás marginális probléma, ezek (rendőrség, politika, ilyen-olyan drukkerek és ellendrukkereki) meg mindig a cirkuszt csinálják, mintha egyébként bármi is múlna azon, hogy a seggükben pávatollal vonulók bármiféle hatással is volnának a gazdaságra, vagy a társadalomra. Felőlem vonuljanak. Hallani sem akarok róluk többet.
Majd csak pislogj rájuk 5-10 éven belül,ha beszarik az ájrópai unijó meg a szuperpénz,meg az ingyenjólét,saját népességük egyre fogy,a bevándorlók meg csak ömlenek egyre,beilleszkedni egyik sem akar,melót nem kapnak mert szakképzetlenek,tanulni persze nem akarnak,ellenben iszonyatosan erőszakosak,és kurva sokan vannak.
Menj ki Párizs külső kerületeibe,ha találsz taxist aki kivisz,bár felesleges,MINDEN helyen ott vannak,a Sacra Coeur-nél nem férsz fel a lépcsőn,lépten nyomon szart akarnak rád sózni,kéregetnek,lehúznak,kizsebelnek,ha bámulod őket "nekedmennek",a yardok meg félnek beavatkozni,mert ugye etnikum,meg polkorrekt.
Londonisztán ugyanez,ne csak a királyi mérföldet,meg a többi turiszt etetőt nézd,menj ki a peremkerületekre,nézz körül,aztán gondolkodj el EZ A LEGFŐBB GONDJUK?
Hogy pártucat buzi összeházasodhat e vagy sem?
Öcsém,itt valaki kurvára fordítva üli meg azt a bizonyos lovat,az hétszentség.
Erre mi a fene szükség volt?
Vonuljanak csak, akár a parlamentig is, egy évben egyszer kibírjuk.
Sajnálom, most majd lehet telehörögni a nyugati sajtót, hogy "itten semmibe veszik a másokat". És sajnos -kivételesen- úgy néz ki, alapja is lesz.
Es te anyagyilkos?
Eltel valaha valamelyik nyugati orszagban? Mibol gondolod, hogy olyan borzaszto allapotban vannak?
Természetesen a Royal Mile edinbogyóban' van,nem Londonban,de ez a lényegen nem változtat.
Muirhouse sem egy kimondott Westminster...
Tudsz mutatni ilyen kepeket a tavalyirol mondjuk? Mert en csak olyanokat lattam, amilyet kovetelsz.
Ha jól értem, a "hagyományos" útvonalat minden gond nélkül engedélyezték.
Mi a gond?
Tárgyaljanak, egyezzenek meg, mint ahogy erre nyilván sor is kerül.
Minden egyéb csak a szokásos hangulatkeltés, amire a téma érzelmi túlfűtöttsége nagyon jó lehetőséget ad.
Akinek kedve van buzizzon, vagy Fehéroroszországozzon, de ezzel csak magát minősíti.
Egészségükre.
Én inkább az 50-100 évvel ezelőtti fejlődő Nyugatot majmolnám, nem a mostani 68as gyökerű deviáns, stagnáló, fenntarthatatlan Nyugatot.
Egyik helyen sem éltem,ellenben Ny. Európa főbb nagyvárosaiban megfordultam,némelyikben többször is.
Barátaim közül viszont többen régóta kint élnek,dolgoznak,és ugyanez a véleményük.
A dolgok nem a jó irányba mennek,ez látható.
Azért ez a "dekadens, haldokló nyugat" hivatkozás furcsa emlékeket idéz fel bennem is, még a 90-es évek előtti időszakból.
Javaslom elolvasásra az alábbi cikket a témában:
Rendellenesek(18+)
http://www.alapinfo.hu/?tema=1..
A haldoklo dekadens nyugat, Virag elvtars?
Hehe, bocs
Úgy kell neki,haladjon csak ott.Ha valaki annyira,hülye hogy maga mögé enged több ezer buzit annak úgy kell. Ilyen buzifelvonulás tiltása téren pedig Oroszország maximálisan követendő példa!Mindennek van határa,és a buzulás ezen a határon már túl van,főleg a nyilvános buzulás. Van egy határvonal ami mögött én is állok,és a mögött a vonal mögött nincs buzi. Ahogy a jay és némabob visszavág-ban is megmondták,és baromira igazuk volt:(2:36-nál kezdődik az említett jelenet):
http://www.youtube.com/watch?v..
Te allsz egy vonal mogott, ugy legyen. En allok egy masik vonal mogott, nekem igy jo. A felvonulni vagyo homokos all a sajat vonala mogott, mert neki meg az az udvozito.
Kettonk kozott a kulonbseg az, hogy en nem akarom megmondani sem neked, sem a homokosnak, hogy hol huzodhat a vonala, siman elfogadom, hogy neki vagy neked nem ott, ahol nekem.
Hogy mi a velemenyem, az meg igazabol mellekes, peldaul kifejezetten rossz velemennyel vagyok a kulonfele fasisztainkrol, megis orulok, hogy egy ilyen part elindulhatott a valasztasokon es neha tarthat nyilvanos gyulolet orait.
"...tény, hogy meleg férfiak agyában kimutattak legalább két anatómiai eltérést." Majd a gyilkosok agyában is kimutatnak ilyesmit, akkor hagyjuk őket is szabadlábon?
Szimpla fáziskésés.
Más idők járnak manapság nyugaton,mint a boldog 60-as 70-es években,az aranykorban.
Na, én ezt a cikket az alábbi kérdés-feleletig olvastam el:
"– Most megpróbálok definiálni valamit. A normális családot vegyük ilyennek: egy férfi és egy nő házasságából született kettő gyerek, mindenki boldog, és szépen, biztonságban nevelik őket, a nő és a férfi szereti egymást testileg, lelkileg, mindenki egészséges. Ez nem olyan elrugaszkodott gondolat talán.
– Ha a normális szó helyett a szabványosat használnánk, az kedvemre valóbb volna. Megjegyzem, én még nemigen láttam ilyen családot, de gondolatkísérletnek oké, hogy létezik ilyen"
Innentől kezdve teljesen érdektelen, hogy mit hadovál össze a faszi: nyilvánvaló, hogy éppoly sötéten és korlátoltan előítéletes, mint azok, akiket cáfolni, netán meggyőzni próbál.
Nem is tudom, szerintem nem mutat sem haldokló nyugatot, sem kelet felé sodródást a gazorbán által, sem semmi ilyesmit ez az egész. Ez a cirkusz a melegfelvonulás megjelenése óta megy nálunk, úgyhogy a mostani rendőri tiltás (ami volt már korábban is) pont azt mutatja, hogy nincs változás. Én magát a témát, mint azt írtam, marginálisnak érzem, nem a tolerancia lakmuszpapírjának. Szerintem a gazdaságpolitika az egyetlen lényeges dolog, ami igazán befolyásolja a dolgokat.
"It's the economy, stupid"
http://en.wikipedia.org/wiki/I..
Ádámka! Nem gyávaország hanem egészséges ország! Tudod a homosexualitás egy betegség, amit már gyógyítanak is! Itt találsz részletesebb anyagot is róla:
http://www.gondola.hu/cikkek/6..
Ha lesz időd a rettegő nácifasiszta cikked írása közben a rémhírszerzőn akkor nézd meg a linkelt oldalt.
Amúgy meg részvétem, hogy idén nem lesz lehetőséged a többi meleggel masírozni de pl. a Margit-szigeten még nyugodtan sétálgathatsz.
Lófaszt van itt szó, a közlekedés aránytalan sérelméről!
Ha, mondjuk a Hősök Terére kérek volna engedélyt, sima egy helyben ácsorgós "parádéra", azt is megtagadták volna tőlük valami álszent indokkal!
Igen ergé, amit leírtál azzal csak egyetérteni lehet. Ez lenne egy európai jobbközép-konzervatív véleménye.
Az viszont elkeserítő és megdöbbentő amit a kommentelők túlnyomó többsége ír ide, látszik, hogy a Fidesz szavazók egy része lélekben bizony Jobbikos. Én mindenesetre minden homofóbnak azt kívánom, hogy egyszer a fiukról/lányukról derüljön ki, hogy meleg. Mert számukra az lenne az igazi tragédia...
No igen, amikor még Franz-Josef Strauss diktálta a tempót ... Még ma is az a különbség látszik ott országon belül is ...
Mintha már láttam volna hasonlót... Milyen a fasz másik oldalán lenni? :D
Speciel a Szivárvány Misszió számára ez nem komoly fenyegetés.
Nem vagyunk Jobbikosok, csak nem szeretjük ha a devianciát reklámozzák. Felőlem azt csináltok 4 fal között amit csak akartok, sőt felőlem zárt keretek között rendezhettek bulit is. Egészségetekre. De ne nyilvánosan az utcán reklámozzátok az aberációtokat. Sok egészséges gyerek lát ebben divatot és követi majd a példátokat. Másrészről, fizessétek ki a biztosítás költségeit, mert a ti parádétok sok milliós biztosítási díját bizony a közbiztonságra szánt keretekből kell átcsoportosítani és még sorolhatnám a könnyen értelmezhető érveket.
Szálljatok kicsit magatokba!
És szerinted az tetszett nekem, hülye gyerek?
"Na persze mit várhatunk olyanoktól, akik egész nap egy kurvanagy gumi műfasszal flangálnak?"
Beindult a fantáziád kis repedtseggű mi? :D
Büszke vagyok a nekrofiliámra. Majd egyszer felvonulok én is...
Anyád, te kis ratyi...
Pl. a Hajógyári szigeten juniálisként miért nem lenne jó?
Vagy a Népligetben, stb.
Ezt töltsd le és tedd be a videóajánlóba ergé:
http://gondola.hu/media/homosz..
Na meg egyszer utoljara megprobalom elmagyarazni, mirol szolnak a melegekfelvonulasok es egyeb kuzdelmek a jogegyenlosegert. A dolog kizarolag a normal hetkoznapokrol szol es nem a szexualitas reklamozasarol. Olyan egyszeru dolgokrol, hogy ha valakit megkerdeznek a munkahelyen, hogy mit csinalt a hetvegen, mondhassa meg nyugodtan, hogy a parjaval elment mondjuk egy hangversenyre, es ezt fogadjak normalisan. Es hasonlo rengeteg elethelyzet, amiket lehetne sorolni napestig. Egyetlen altlagos meleg se szeretne senkivel megosztani hogy mit csinal az agyban, ahogy a heterok se. Egy pillanatra gondoljanak mar bele azok, akiknek hetero parja van, mennyi ideig tudna elni az eletet a hetkoznapokban a parja teljes titokban tartasaval.
Tematizálnak, mi meg felülünk ennek ...
- Az, hogy mi számít devianciának, az adott kor dönti el. Most szezonja van a homofóbiának, de például az ókorban nem volt téma, hogy azonos vagy különneművel csinálja az ember. Egyébként ha már a devianciánál tartunk, szerintem a katolikus papok cölibátusánál nem nagyon találunk deviánsabb magatartást.
- Érdekes, hogy Te is azt gondolod, hogy aki nem homofób, az biztosan meleg. Hiszen "ti parádétok" "szálljatok magatokba", meg ilyeneket írsz. Pedig én hetero vagyok nem meleg, így ez nem az én felvonulásom, nem az én szokásom, stb... Viszont egyáltalán nem zavar a dolog. Miért zavarna? Egy értelmes embert miért zavarna?
- Én a monogámiát tartom beteges dolognak. Szerintem egészséges ember nem is élhet monogám kapcsolatban, vagy ha abban él, az komoly szenvedést jelent számára. De tőlem aztán vonulhatnának a monogámok, nem tiltakoznék ellene.
Na, csak kijött belőled, jól van!
Árt ám az egészségnek, ha beleszorul az emberbe egy jóízű buzizás.
"A kisebbsegekbe beletartoznak a homokosok is. "
Ó hogyne! Továbbá az anyabaszók is, ők sincsenek többségben! :-)
És miért nem jó nekik Hősök tere-Erzsébet tér útvonal????
Plusz a pedofil szemétládák is,stb.stb stb.menjenek mind a rohadt p...ba.
Aha,értem én.
De ennek mi a lófasz köze van ahhoz hogy kimész az evnyúra,rózsaszín bőrtangában,és technozenére kamionplatón adod az ívet?
Ha eleve az volt a cél hogy komolyan vegyék őket,akkor miért indítottak ezzel:
http://m.blog.hu/es/eszperente..
Meg ezzel:
http://www.ize.hu/_files/pics/..
Ha én azt akarom hogy ilyen,olyan szervezetem,vallásom,csoportom,stb ne blamálódjon,ne köpködjenek rá,ne mutogassanak rá ujjal,akkor nem engedek magam mellé olyanokat, akik felszines külsőségeikkel nyilvánvalóan irritálhatják a többséget, hmm?
Egy tudományos cikk szerint ez egy génhiba-másszóval betegség.(régimódi vagyok) http://tudomany.ma.hu/tart/cik..
Nem mondom,hogy bújjanak el egy kő alá de semmi szükség az önreklámjukra.Örülök a döntésnek és bizony itt jön a médiatörvény egyik cikkelye,miszerint a többséget sem lehet semmilyen kisebbségnek sértegetnie.Nekem sértő az,ha felvonulnak.
Végre nem a deviancia-propaganda színtere a közterület.
Hát ez az: buzijaink jól eltolták ezt már az indulásnál, az agresszív, szándékosan provokatív vonulásukkal.
Az utóbbi időben már visszafogottabbak voltak, de a nép szemében megmaradt a reverendás, bibliás buzeráns meg pár más, szándékosan visszataszító módon viselkedő társuk, ezt nehéz lesz lemosni magukról.
És ezzel sokat ártottak a "normális" életvitelű homokosoknak is, azoknak, akik kerülik a felesleges feltűnést, mert alapesetben a magyar népet nem izgatja igazán a mások intim élete, ha az tényleg diszkréten zajlik, nem a széles közönség megbotránkoztatására.
(Ismered a régi viccet a magyarok bölcsen toleráns álláspontjáról:
- Igaz-e, hogy Csajkovszkij buzi volt?
- Igaz, de nem ezért szeretjük).
Hülyeséget írsz? Ki bántja a fartúrókat? Ki akarja bezáratni a buzibárjaikat itt?
Csak annyit mondunk, hogy senki sem kiváncsi a buzimenetre! Tudjuk, hogy vannak buzik, de ha csak maguk között buzulnak, addig nem bántja őket senki!
Szerintem a pusztan rikito jelmezbe oltozessel nincs semmi gond, figyelemfelkelto es kesz. Akik pedig tenyleg provokalo modon viselkednek (papnak oltozes, etc), azok meg valoban rengeteget artanak az egesz ugynek. Erdekes, hogy ilyen provokaciok szinten nem nagyon vannak a nyugati Pride-okon.
A homofobia legnagyobb taptalaja az informaciohiany. A homofob az egyetlen informaciojat a melegfelvonulasokrol szedi (onnan is csak az extrem dolgokat szuri ki), atlagos melegeket nem ismer, mert azok nem merik neki megmondani hogy ok azok. A felmeresek azt mutatjak, hogy minel tobb atlagos meleget ismer valaki, annal kevesbe homofob. Ezert nem jo strategia a sokat tanacsolt titokban tartas, mert pont azzal lehet jol fenntartani az alaptalan eloiteleteket.
amit eddig bemutattak a "büszkeség napja" címen, az inkább volt provokáció, mint bármi más, inkább volt sértegetése nemcsak a heteróknak, hanem a vállásosaknak is
ráadásul egyértelmű a korreláció a homoszexuálisok és a pedofilok között (nem minden homokos pedofil, de a pedofilok zöme homoszexuális is)
Szerinted a melegek ugyanolyan jogokat élveznek, mint a heterok? Megsúgom a választ: nem. És addig amíg nem kapják meg ugyanazt, mint a heterok, jogosan vonulnak fel.
Plusz a pedofil homokosok nagy része katolikus pap. Amin nem is lehet csodálkozni, hisz a cölibátustól csak bekattanhat az ember.
Kérjetek engedélyt a Szemlőhegyre,biztos lesz patrónusotok!
Nekem már a cím is provokáló illetve sértő!Büszke lehet arra,ha normális erkölcsű gyermekeket nevel valaki,de arra,hogy buzi vagy aberrált-hát arra nem lehet büszke-azt szégyellje.Büszke lehet arra,hogy ha hivatalos házasságban él,nem élettárssal,mert ugyebár ritkultak a házasságok.Nem a melegházasságokat értem ez alatt!Azokat én semmisnek tekinteném.
Se Vér és Becsület,se Bél és Hevület,ez a demokrácia halála, Böszme
lármázd fel az Uniót
Egyenlő jogok kellenének?Aki végtagok nélkül születik-törvények szerint szintúgy egyenjogú a többséggel.Ez az egész egy naív mese/egyenjogúság/.Nincs 2 egyforma ember
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának AJB 6021/2009. számú ügyben tett jelentéséből idézve:
„A Meleg Méltóság Menet kivételével 2009-ben nincs tudomásom olyan, a Hősök terét, vagy az Andrássy utat érintő rendezvényről, amelyet a rendőrség tudomásul vett, ezzel szemben több olyan bejelentés is ismert, amelyek alapján a rendőrség – arra hivatkozva, hogy a rendezvény megtartása esetén a közlekedés más útvonalon nem biztosítható – a rendezvény megtartását megtiltotta.”
Vagyis a korábbiakban csak a melegfelvonulást engedélyezték erre az útvonalra, úgyhogy most legfeljebb ezt a pozitív diszkriminációt szüntették meg.
A többi rendezvény „betiltása” kapcsán meg valahogy nem emlékszem a jogvédők kórusára.
Ez hazugsag. A pedofil cselekmenyek kozott ugyanakkor aranyban vannak a hetero serelmere elkovetett esetek, mint amilyen aranyban a heteroszexualitas egyebkent jelen van a felnottek kozott.
Na pontosan ez ellen az okfejtes ellen szeretnenek a melegek buszkek lenni.
Adtak megint a liberálisok pofájára!
Ezzel most azt akartad mondani, hogy aki végtagok nélkül születik, azoknak se adjunk meg minden jogot?
Ahogy én sem kérkedem a hetero beállítottságommal és magánügyem a szexualitásom is.
Tessék már mondani, akkor mi a fasz közöm van ahoz hogy valaki buzi, és kérkedni akar vele a Főváros legfrekventáltabb főútjain?
Egyszerűen nem vagyok rá kíváncsi. És ahogy én megoldom diszkréten, úgy a buzik is zárják magukra a hálószoba ajtajukat szépen csendben.
A kekszemueknel kimutattak genetikai elterest a barnaszemuekhez kepest. Akkor most hagyjuk oket szabadon?
Sok mindent gondoltam már a Fideszről, azt azért nem, hogy be mernék tiltani a melegfelvonulást. Ebből komoly botrány lenne az Eu-ban is, erre meg nyilván nincs szüksége a pártnak, nem éri meg. Gondolom azért ezt felmérik és mégis engedélyezik (esetleg egy másik napon, vagy egy másik utcán).
A melegek társadalmi megjelenése, az értelmes közbeszéd megindulása fontos társadalmi folyamat. A botrány, az erőszak, a rendőri biztosítás és annak költségei csak és kizárólag az erőszakkal élő ellentüntetők számlájára írható.
Basszhatja a jogokat,ha nem élhet velük.Szerettem volna pilóta lenni-jogom is volt hozzá-de betömött fog és nem 100%-os látás miatt nem lehettem.Jogod van mindenhez amit törvény nem tilt illetve képességeid megengedik.Kék villogóst sem vezethetsz páv1 nélkül.Jogod van hozzá!?
Nem "betiltották", csak az adott útvonalon nem engedélyezték.
Nem létezik, hogy jóhiszeműen ezt az egyszerű különbséget nem lehet
észrevenni.
De ha te is balkánozni akarsz, tedd.
„A botrány, az erőszak, a rendőri biztosítás és annak költségei csak és kizárólag az erőszakkal élő ellentüntetők számlájára írható.”
Először is le kell szögeznem, hogy azért értek egyet a jelenlegi tiltással, mert a tavaly előzetesen leegyeztetett, és a rendőrség által már tavaly tudomásul vett útvonaltól eltérő tervet nyújtottak be idén a buzik. Ha maradnak az eredeti terveknél a degeneráltak, akkor valószínűleg engedélyezték volna a buzimasírozás, bár az más kérdés, hogy én személy szerint azzal sem nagyon értenék egyet, márt pár száz exhibicionista beteg barom ne foglalja már le a belvárost, csak azért hogy elfajzott betegségét propagálja. De ha vonulhatnak, akkor vonulhatnak, és akkor vállalják annak minden következményét, mondjuk az ellentüntetőket is (illetve azt a pár pofont, amit ilyenkor menetrendszerűen megkap pár deviáns a hazafelé úton). Keressenek olyan helyszínt, ahol nem kell elmeorvosi felügyeletre szoruló betegek miatt főútvonalak forgalmát korlátozni. Mondjuk ott a hajógyári, ahol akár estébe nyúló buzipartit is szervezhetnének, a kutyát nem zavarnák... és oda valószínűleg ellentüntetők sem kísérnék a csordát.
Az viszont amit írtál, egy bődületesen nagy ostobaság, bár ismerve eddigi retardált „liberális” véleményeidet, ezen már meg sem lepődök. :) Nézd: ez a buzimasírozás nyilvánvaló polgárpukkasztás és provokáció. Márpedig ha valaki provokál, akkor ne csodálkozzon rajta, ha az célba is ér. A dolog teljesen egyértelmű, mint már írtam: a buzik vonuljanak ott, ahol nem zavarhatják az egészséges, stabil értékrenddel rendelkező polgárokat, és akkor nincs szükség _kizárólag miattuk_ aránytalan rendőri biztosításra. Egyszer ki kellene ezt próbálniuk, mert amit eddig csináltak a buzik, az botrányba fulladt. Biztos ismered a mondást: az okosabb enged... :)
Ők legalább nem késsel hadonásznak. Nem akarnak gyilkolni! Több szerénységet jóember!
...mindjárt jön erre is a szokásos „liberális” válasz: Bécsben, Londonban, Amszterdamban, meg a f*szom tudja még hol, simán lehet deviáns menetet rendezni, és az népünnepély, meg minden ilyen bullshit. Akkor erre is gyorsan válaszolnék: tessék ott rendezni a masírozást, és akkor nincs probléma. :)
Mert? Ki akar?
De a melegeknek joguk sincs egy csomó dologhoz!
És Szájer elvtárs ezt némán tűri????
Hagyjuk az álszentkedést a társadalom döntő többségének nem tetszik a melegfelvonulás sem maguk a szereplők kimondva kimondatlanul. Teljesen normális hogy nem kell rossz példát mutatni a fiataloknak, úgyhogy normális hogy nem kell megrendezni és ezt nem a keleti szél hanem a józan ész diktálja.
„joguk sincs egy csomó dologhoz”
http://www.youtube.com/watch?v..
Jó döntés. Kár, hogy addig még tucatszor felül fogják bírálni.
Egyébként, ha a hungaristák beérik egy külvárosi telekkel (a hétvégi dologra gondolok), akkor a melegjogi izék is beérhetnék egy erdei tisztással, és a gyülekezési jog is megmarad és a jóízlés is.
A gzülekezéshez való jog alapvető emberi jog. A helyét és az idejét önéknyesen meghatározni a gyülekezőknek azonban nincsen joga. A rendőrség helyesen járt el, mert alapvetően önérzetet nem sértő módon koomunikálta le a tiltását, lehet, hogy a Hortobágyon január 10-én éjfélre engedélyezte volna, ki tudja. S ennek mi az oka? Ha egy társadalomnak erre v. arra nincsen igénye, akkor nincs rá igénye. A magyar társadalomnak erre nincs igénye, itt nem lesz elismerve a melegek "házassága", stb. A társadalom túlnyomó többsége ugyanis még egészséges, és többségénél fogva is joga van magáról ezt gondolni. A probléma azzal van, hogy a felvonulás alapvetően megsérti a többségi társadalmat, mivel nem rendeltetésszerűen történik: bár egyáltalán nem értek vele egyet, sőt, mégis, nem zavarna, ha normális, konszolidált módon, egy általános felvonulásnak megfelelően, csendben, rendben történnének a dolgok, a nagycsaládosok napján sem baszunk a teherautókon visító malaczene kíséretében. Nem tudom, hogy ki emlékszik arra a képre, melyen egy érintett, átalakított katolikus papi ruhában, kezében egy rózsaszín kereszttel ellátott könyyvel (mely remélem, hogy nem egy igazi Biblia volt) volt látható. Na, ezek után úgy gondlom, nincs apelláta, mert ez egész felvonulás nem a melegek jogainak kiterjesztése, kivívása céljából történik, hanem színtiszta támadás a többség számára normálisnak tekintett és elfogadott alapvető értékrend és világszemlélet ellen, olyan, meglehetősen ocsmány, obszcén, betegesen exhibicionista módon, mely a többség társadalmi-vallási-világnézeti meggyőződést mélyen sérti. Ezt nekem meg jogán jogom van NEM tolerálni, úgy gondolom. Ha ez a dolog a berlini Love Parade-on torelálható, az nem érdekel. Ha azonban egy államban a melegek teljes értékű "házassága" létrejön, gyermekeket fogadhatnak örökbe, az már nem vicc. Azokat a gyermekeket mélységesen sajnálom, és küzdök ellene, ahogy tudok, hogy ez ne valósulhasson meg. Természetesen van a világnak egy olyan természeti törvénye, amely önmagában, fizikailag zárja rövidre a kérdést, azonos neműek párkapcsolatából nem születnek gyermekek, az ilyen viselkedés nem hasznos, kihal. Végül eszembe jut az a szituáció, mikor is a közelmúltban a japánokhoz utazó, "házas" német külügyér hozta igen kellemetlen helyzetbe vendéglátóit, mert feleségprogramot szerveztek a tárgyalások idejére, csakhogy nem lehetett eldönteni, ki is a feleség. Egy japán kultúrába történő ilyen szintű belegázolás nagyon durva dolog. De jelzem, hogy egy keresztyén kultúrában is az. A homoszexualitás olyan dolog, amely jelen van, amivel szembesülni kell, de nem társadalmi konfliktusok kiprovokálása útján, egy elenyésző kisebbség "jogaiért" egy olyan társadalomban, amely alapvetően eltűrné a jelenséget, de nem kötelessége annak elfogadása.
Értem én. A rendőrség visszavonta az engedélyt, a közlekedés sérelmére hivatkozva. Pont úgy, mint Moszkvában vagy Belgrádban.
Legyünk naivak?
Nagyon jól tolod a vakert, keblemre tesó! :)
Elnézést a mérhetetlen sok helyesírási hibáért meg elgépelésért, kicsit fel vagyok dúlva. Érettségi ötös lett, igaz, 12 éve... :)
A társadalmi veszélyességnek fokozatai vannak.
A melegfelvonulással kapcsolatos tévhitekre gyűjtöttem pár érvet ebben a blogbejegyzésben (annak akit érdekel):
http://banana-daiquiri.blog.hu..
Kevered a Gay Pride-ot a Love Parade-dal, de gondolom nem zavar.
Dehogy, láss át a szitán.
Ha egy kisebbseg ugymond elenyeszo, akkor mar nem kell a jogaikkal foglalkozni, erdekes. A szembesulesnek pedig az egyik modja a melegfelvonulas. Volt filmfesztival is, ott is sikerult a homofoboknak provokalni. Ha az evolucionak annyira ellenere lenne a homoszexualitas akkor mar csak kihalt volna nem? Hogy nem tudott x ezer ev alatt? Hoppa, lehet hogy a heteroknak egy adott aranyban homoszexualis gyereke szuletik. Too bad.
Hát igen, de azért, mert nemrég egy német kollégám írt a Love Parade-ről teljesen azonos kontextusban. Mindegy, nem zavar, nekem a kettő ugyanaz... amúgy is.
Egy El Topo nicknevű úr! Nem emlékszik? A Bakács ügyben késsel akart Bakács érdekében fellépni.
Hát igen, de azért, mert nemrég egy német kollégám írt a Love Parade-ről teljesen azonos kontextusban. Mindegy, nem zavar, nekem a kettő ugyanaz... amúgy is. A lényeg a lényeg, mindkettő egy semmilyen épeszű emberi értékrendet nem képviselő, a deviancia és a következmények nélküli szabadosság reklámozására szánt rendezvény.
Azt mondtam, hogy lenne hozzá kedvem.
Ajjaj, fiúk, nem volt elég a médiatörvényes hepaj? Figyeljetek, megint jön a szokásos uniós meg amnestys raport, értelmiségi rettegő levélküldés, szigszalaggal leragasztott farkakkal/fenéklyukakkal vonulás, tilosrádiós anyázás... hát kell ez nekünk :-)
Csak ajanlani tudom mindenkinek :-)
Elolvastad, amit írtam? Lehetne NORMÁLISAN csinálni. Ez a baj, nem a létezése, személyes véleményemet totál félretéve. A felvonulás felvonulás, a provokáció meg provokáció. Remélem érzékeled, hogy az ott látható dolgokkal a társadalom nagytöbbségét provokálják a résztvevők, nem fodítva. De miért is kellene lemondani a normális viselkedésről. A család az család, a házasság meg házasság, mit kell ezt ragozni? Távol álljon tőlem, hogy ún. homofób v. bigott legyek. Szerintem, és úgy gondolom, hogy a mai magyar társadalom 99 százaléka szerint, simán átlagos, normális vagyok. A kérdés: Ha egy kisebbség elenyésző, akkor már nem is kell vele törődni. DE. Ha a táradalom egésze számára káros v. hasznos, mindeképpen törődni kell vele. Mindkét esetben.
Oké, te mindenek felett álló ál-entellektüell, és most mondd meg, hogy miben különbözöl a cigányozó jobbikos droidoktól?
Semmiben.
Lehet NORMALISAN csinalni, a felvonulok tobbsege ugy csinalja. Akik a melegjogokert kuzdenek, azok eppenseggel ugyanazokban az ertekekben hisznek, mint az atlag heterok. Nehany devians miatt megtagadnad meleg embertarsaidtol, hogy hasonlo torekvesei legyenek, mint neked? Ha egy meleg par es az altaluk nevelt gyerekek szerinted nem csalad, akkor micsoda?
Például?
Hajrá, hajrá! Turullal lassan mindent kipipálhattok.
Júj, nem is láttam a magas labdát: ha az evolúciónak az emberi homoszexualitás hasznos, az "a tudomány mai állása szerint" csakis azt jelenti, hogy a természet úgy döntött, éppen ideje, hogy eltüntesse ezt a fajt, amely már túl régen pusztítja a Földet. Ja, lehet, hogy az evolúciónak van igaza.
De akkor is volt, amikor meg az emberi faj nem volt ilyen veszelyes a Foldre...
Ajjaj megszakad a kis szívem. Szemét, intoleráns, jogtipró, homofób rendőrök.
"Ha egy meleg par es az altaluk nevelt gyerekek szerinted nem csalad, akkor micsoda?"
Ez most egy vicc? Család = APA, ANYA, GYEREKEK. Házasság = FÉRFI + NŐ, és ezt nem én találtam ki, eszküszöm. Ragozzuk?
Egyebkent ha veletlenul neked meleg lenne az egyik gyereked (tudom, hogy mindenki azt gondolja, ez csak masokkal eshet meg, de tegyuk fel megis egy gondolatkiserlet erejeig), akkor minek orulnel jobban: ha a gyereked viszonylag konnyen be tudna illeszkedni a tarsadalomba, nem erne atrocitas, es lenne eselye egy viszonylag boldog eletre (parkapcsolat, esetleg gyerekek), vagy ha egy eleten at titkoloznia kene es jo sok atrocitas erne....
Igen ragozzuk: gyereket nevelo elvalt szulo, gyerekeket nevelo orokbefogado szulok, gyerekeket nevelo nagyszulok, gyerekeket nevelo egyeb rokonok... es gyerekeket nevelo meleg par.
Épülésünkre meséli
az ókori adoma,
mint süllyedt kénköves tóba
Gomorra és Sodoma.
Lót asszonya kandi szemmel
leste a Gay Parade-ot,
meg is kapta büntetését:
sóbálvánnyá változott!
Szegény Lót asszonya nélkül
állandóan lót-futott,
amíg az amstetti rémnek
szörnyű sorsára jutott!
Látjátok feleim immár,
hogy megjárta Sodoma:
ne menj hát a Gay Parade-ra,
pillantást se vess oda!
Mert Rettentő Melegségtől
megolvadhat az aszfalt:
elnyeli a vidám népet,
ki az elébb még f@szt falt!
És te, ki vagy jámbor lélek,
mert csupán pinát toszol,
akárcsak a Lót asszonya
sóbálvánnyá változol!
Magyarázd már meg kérlek, mitől segíti elő a "melegek" beilleszkedését és atrocitások nélküli életét a melegfelvonulás?!
és mi lenne, ha bécsben tartanák? az osztrákok olyan toleráncsak hogy csak na, biztos örülnének, hogy példát mutathatnak az elmaradott magyaroknak, szépen leállítanák miattuk a forgalmat mindenhol, vonulgathatnának, obszcénkodhatnának és kész... pól lendvai majd segít!
Soha nem különböztek! Ugyanúgy kiirtanák azokat, akik máshogyan gondolkoznak. Ugyanúgy csak a saját igazságukat tartják az egyetlennek. Ennek tetejébe még álszent szarok is....
Amennyiben felhivja a figyelmet a melegek letezesere es a problemaikra. A provokatorok meg sehogy, azok artanak az ugynek.
ostobaság.
válasszuk szét magunkban a konszolidált, magát melegnek valló urat/hölgyet (akikkel semmi baj az égvilágon),
és a nejlonbacsomagolt seggrázó divatbuzit(akik a fekély a melegtársadalom f*szán).
ha a gyerekem meleg volna, valószínű, hogy neveltetése folytán előbbi tábort erősítené.
Nagyon helyes, egyetertek.
És azok a melegfelvonulások, amelyekről készült képek annyira tetszettek neked Carlos honlapján, mennyiben hívják fel a figyelmet a melegek problémáira?
Nem bírom kihagyni;
"Buzi e vagy?"
...és most vessetek rám térkövet, oszlopos fúrógépet amit jólesik.
Topo nagy valószínűséggel egy hegesztőapparátot fog rád vetni.
Miért nem a Margit szigeten vonulnak körbe körbe?
Ott nem zavarnának senkit, ha ez az óhajuk.
Szerintem azok a kepek nem provokativak. Es ahogy a cikk is irja, Nyugaton ez egyre inkabb fiesta, ahol unneplik a mar kivivott jogokat. Ugyanis vannak helyek, ahol mar megvalosult a teljes jogegyenloseg, pl. Spanyolorszag.
Indok:
A közlekedés aránytalan sérelme.
Gyötrő kérdés, hogy korábban is a Hősök teréről vonultak a Kossuth térig, nem az Andrássy úton csupán, és Hősök tere volt a végállomás?
Az a benyomásom, hogy mindenárok ki kellett találjanak valamit, hogy ez a fasisztoid kormány korlátozza őket.
A meleg társadalomnak jellemzően nem a konszolidált hétköznapjait a megszokottnak nevezhető módon élő rétege aki ilyenkor utcára megy, hanem egy szűk exchibicionista réteg.
Tisztelet a kivételeknek.
Szójáték következik; trollhoz trollal.
Köszi, ez jól esett.
Lehet itt érzelem alapján kommentelni, de a másikat csak észérvekkel lehet meggyőzni (vagy azzal sem). De félre is lehet vinni egy vitát, be lehet sétálni egy csapdába, ha nem ismerjük fel a vitapartner (talán csak ösztönösen) bedobott árnyékbox-érveléstechnikáját.
Pedofília, homoszexualitás, logikailag nem mutatható ki kapcsolat. De valahogy mégis van kapcsolat a gyakorlatban. Mert a kezdő homoszexuális rossz esetben kivel kezd ki? Vagy egy pedofilnek mennyire számít az áldozatának még ki nem fejlődött neme?
Furcsának tartom,h sokak szerint a "nyugathoz tartozásnak", vagy "haladásnak", kultúrának az a mértéke, hogy egy deviancia mennyire elfogadott, sőt, támogatott az országban.
ha megnézted a blogbejegyzést, akkor választ is találhattál:
"A meleg rendezvények, mint pl. a felvonulás értelmének megértéséhez elég, ha megnézzük hogyan történt ez az elmúlt évtizedekben a fejlett demokráciákban. Nálunk 2-3 évtizedes elmaradás van a társadalom felvilágosultsága terén, és ez pont a nyilvánosság hiánya és a szőnyegalásöprés taktikája miatt van. A tegyünk úgy mintha nem is lenne elv, a „tőlem csinálják otthon, csak én ne lássam” típusú reakciók, és az erkölcsi fertő hozzáállás, többnyire álerkölcsös képmutatás. A homofóbia, az ismerethiányból adódó félelem, illetve indulattá, gyűlöletté transzformált félelem leküzdésének legjobb módja az ismeretek gazdagítása. A melegek társadalmi szintű fellépése, épp úgy, mint pl. kulturális, művészeti programjaik, mind a megismerés felé vezetnek hosszú távon (akkor is, ha rövid távon a szélsőségesebbekből indulatokat váltanak ki)."
http://banana-daiquiri.blog.hu..
Ja, és ezzel én is kiszállok a témából. Amit először írtam, annak egyrészt az a lényege, hogy a provokatív viselkedés, mint más ügy esetében, itt sem vezet semmi jóra, ebben mindannyian egyetértünk. A másik része a személyes - és remélhetőleg a társadalom jelenlegi naggytöbbségének - véleménye volt, miszerint erre itt nincs igény, azt meg tudomásul kell venni. Ha maradok a személyes véleményemnél, akkor meg úgy gondolom, nekem is hogy jogom van ahhoz, hogy személyes világképem alapján a homoszexuálitást ne fogadjam el és küzdjek az ellene és az ellen, hogy bármilyen legitim formában fogadtassék el abban a társadalomban, amelynek részese vagyok. De ha a liberális urak szerint ehhez nincs jogom, akkor is ezt fogom tenni.
Hajrá nagycsaládosok, tiétek a jövő!
Mellébeszélsz.
"a melegeknek joguk van felvonulást tartani"
Nem a felvonulásukat tiltották be, hanem ott nem engedik felvonulni őket, ahová kérték. Vonuljanak fel az ajkai ipari parkban. Ajkán szocialista a polgármester, biztos engedélyezi.
Nem kifejezetten ciki, csak alapvetően ez mindenkinek a hálószobájába tartozik. Ha meglátok két azonos neműt kézen fogva sétálni, attól azért még nem támad leküzdhetetlen vágy bennem, hogy feltétlenül beszóljak valamit, inkább nem nézek oda. Szerintem a nagy többség hasonlóképpen tesz, éppen ezért egyáltalán nem kellene úgy érezniük a melegeknek, hogy a társadalom kiveti őket magukból.
És valóban, ugyanakkor távolról sem dicsőség. Éppen ezért az égvilágon semmi szükség felvonulásra és provokációra... Szépen csendben, békében megvagyunk egymás mellett
Az megvolt, hogy az uniós elnökségünk miatt óhajtanak végtére a Kossuth téren összvegyűlni, mármeg megest a házasságkötésük lehetőségéért? Vagy hogy valahol nem lehet és tiltakoznak? vagy valami kellene még nekik..talán kötelezővé tenni, vagy mittomén.
Az előbb beszélt egy csiga külsejű szemüveges úr a híradóban, csak nem teljesen figyeltem.
Az a baj, hogy kevered a cölibátust a szerzetesek tisztasági fogadalmával.
Szerinted a papoknak miért házvezetőnőjük van, és nem házvezetőjük?
Azt gondolom, hogy a szexualis eroszak nem a szexrol szol elsosorban, hanem sokkal inkabb egy gyengebb ellen elkovetett agressziorol, amely tortenetesen szexualis eroszak formajaban manifesztalodik. Nyilvan az eroszaktevo az egyebkent ettol fuggetlen orientaciojanak megfelelo aldozatot valaszt. Ezert en nem latok ok-okozati osszefuggest a pedofilia es a szexualis orientacio kozott. Itt az agresszio az osbun.
Ezek szerint mégsem minden pap pedofil buzi?
Pedig mást sem olvasok.
Elolvasom és megnézem, amiről beszélek. Felesleges igézni. Szerinted így kell "gazdagítani" a többségi társadalom ismereteit? Szerinted ez nem kontraproduktív? Meg a múltkori sztori az amerikai melegszervezetekkel meg az 1-es és 2-es szülővel? Ez az egész nem vezet semmi jóra, sőt csak növeli az ellenérzést.
Na ezt jo hogy szoba hoztad. Ugye a fomanyomtatvanyok eseten sehol sem voltak tullbe oltozott magamutogato egyenek. Megis ugyanazt a felhaborodast valtotta ki ezen a forumon. Lehet megse a tullruha olyan zavaro?
Nem szeretnék egy régi vitát újra kezdeni, de azokat a k...a útleveleket is azért módosították, mert a melegszervezetek kirekesztőnek tartották a nemi identitás feltüntetését. Érted, mi a felháborító???! Sérelmezték a nemi identitás feltüntetését!!! Amikor megerőszakolja egy hangos, zsaroló kisebbség a valóságot.
Csak elképzeltem, ahogy egy háromméteres éjfekete szörny írja az erőszakellenes szöveget, miközben a pofájából a nyál a klaviatúrára csöpög, ami csendben olvadni kezd...
:-D
Szerintem meg amikor egy nonemu gondviselo nem akarja az adatait az "Apa" rovatba beirni az a valosag maximalis tiszteletben tartasa, ami semmilyen hatranyt nem okoz egyebken a tobbsegnek, hiszen az apa nem lesz kevesbe apa attol, hogy mas rovatba irja be a nevet.
Ha ha :-))
Összekeversz néhány hangos melegszervezetet a melegekkel. Amúgy nem tudom mitől idegesítőbb egy melegfelvonulás, mint mondjuk a szinglihordákról hadováló Semjén. És ő sincs betiltva.
Te meg egy klasszikus hülye buzi vagy, kisfiam.
Nem kevertem össze semmit, szerintem egyértelmű utalás a hangos melegszervezetekre a "hangos, zsaroló kisebbség" kitétel.
Amúgy meg mi ez a sok dizlájk? Minden buzi ide jár???
Miért? Az 1-es (vagy 2-es) szülő az kevésbé lesz "1-es" (vagy 2-es), ha az "apa" rovatba írja be a nevét?
Asszem a szinglihordázó az Mikola volt, de egy kutya. Tőröl metszett kőszáli bunkó mindkettő!
A nonemo gondviselo nem apa, es forditva. Akarmilyen nehez is feldolgozni.
Nekem ugy tunik, hogy a homofobia mogott egy altalanos szandek huzodik meg, megpedig az, hogy hat nehogy mar ezek a buzik kicsit is jol erezzek magukat a vilagban. Na most adodik a kerdes, hogy ez miert is faj nekik egesz pontosan. Esetleg nem valami olyasmi, hogy hat nekik is vannak (esetleg) hasonlo, de jol elfojtott vagyai, es ez frusztralja folyamatosan. Azt mondja: ha az a szemet buzi meg merte engedni maganak, amit o soha nem merne, akkor legalabb ott legyen neki szar ahol csak lehet a hetkoznapi eletben.
Javaslom a Forma-1 pályára szervezni, ott biztosan senki nem fog tüntetni sem mellettük, sem ellenük. Akár majáis is lehet!
Hát, látod itt a lényeg, és ez fáj a melegszervezeteknek (meg úgy látom neked is), hogy a "nőnemű gondviselő" az bizony nem lehet apa. Egyébként a magyar gyakorlat szerintem boldoggá tenné ezeket az amerikai szervezeteket. Az osztálynaplókban az "apa (gondviselő)" bejegyzés remélem kielégíti a "nőnemű gondviselőket". Bár a "hímnemű anyákkal" esetleg még lehetnek adminisztratív problémák.
Hajógyári szigeten kellene tartani.
Jól kontrolálható megközelíthetőség, és tényleg lehetne koncert, tánc, körhinta!
A magyarnak erre is volt egy régi vicce:
Álljon meg a menet, pöcse van a menyasszonynak!
Valoban az osztalynaplo gyakorlat kielegito ebbol a szempontbol. (Nekem ugyan nem faj az se, hogy a ferfi gondviselo nem lehet anya, ez egyszeru tenykerdes)
Elég szomorú, hogy betiltják, főleg, hogy sokan azt sem tudják miért van megrendezve minden évben a világ sok országában. Magyarországon nem jó rá a név választás, sok helyen a helyes nevén nevezik Christhoper street day ami egy megemlékezés.
Remélem mégis csak engedélyezik majd, a döntés helytelen....
" és tényleg lehetne koncert, tánc, körhinta!..."
és vidám vonatozás!
Senki nem vette még észre, hogy nem a buzik ellen szól a tiltás?
Mert ha engedélyezik: néhány hülye dobálni kezd, ordítani fog. Mindegy milyen összefüggésben, de a Jobbik teret kap (a Jobbiknak nincs köze a hőbörgőkhöz).
Antitematizációs lépés ez, a Jobbik kiszorítására. Ekkor viszont a buziszervezeteknek és a liberálisoknak általában felesleges diktatúrát kiabálni.
Megjött a 2-es (amennyiben az anya az!) a gyerekekkel, azokat fürdettem. Meséltem nekik, végre leülhettem a gép elé, erre lázad a 2-es, hogy most ő szeretne netezni. Szomorú az 1-esek sorsa nem? Egyébként valóban nem árt a menyasszonyt ellenőrizni. Nálunk a 2-essel minden rendbe volt.
2-es tovább lázad, én kiszálltam. Sajnos, mostanában mindig elkerüljük egymást ebben az úri társaságban. Sebaj, majd honlnap. Üdv. Gép átadva 2-esnek.
:)))
Értelmesen: mostanában mindig elkerüljük egymást veled. Na, vége.
Én már azt se tudom, hányas vagyok...
(Mint a régi macho viccben: miért kezdődik 2-essel a nők személyi száma? Mert a delfinek nem kaptak...).
csak rájönnek a megoldásra, egy kis PC ideológiai máz pl. tiltakozni a meleg-holokultusz ellen, azonnal meglesz az engedély
Had vonuljanak szegények,de csak csendben,24-óra után,és lehetőleg a sivatagban víz nélkül nekik a homok már úgy sem árt!
ÜDVÖZLÖM A DÖNTÉST! AKI MEG FEL AKAR VONULNI AZ MENJEN ODA AHOL ENGEDÉLYEZIK AZ ILYESMIT.
Pontosan. Szóval aki "meleg" (pontosabb kifejezéssel: buzi) az csinálja otthon, de ne dicsekedjen vele.
Nekem egy dolog nem világos. Miért akarnak még a Kossuth térre is vonulni?
Azt gondolom amúgy erről, hogy a szexualitás magánügy. Közüggyé, vonulgatós feladattá akkor válhat, ha valamilyen jogsérelmet szeretne a társaság megszüntetni.
De kérkedni a szexulális irányultsággal?
Ez egy ostobaság. Ha szeretnének valami összetartási világnapot, akkor szervezzenek egy fesztivált valahova, akit érdekel elmegy, akit meg nem, az meg elkerüli.
De ne vonulgassanak az utcán bömbölő kamionokkal.
Különben is miért kéne arra büszkének lenni, hogy valaki valamilyen? Az egyik magas, a másik kicsi, némelyek középterműek. Az egyik szereti a sört, másik a zöld teára esküszik.
A szigetet sem a városon keresztül bonyolítják le, hanem akit érdekel, az elmegy a helyszínre.
Lehessen tüntetni, megemlékezéseket tartani, fesztiválozni, de ne lehessen már minden kisebbségnek a városon keresztül, ráadásul megbotránkoztató módon vonulgatni.
És kérném, hogy ne hasonlítgassuk a biciklis felvonulásokhoz meg a futóversenyekhez. Bicajozni meg futni egy helyben talán lehet, de elég szánalmas.
A bicajos és a futó a haladásban leli meg a dolog értelmét.
De a heteroszexuális, homoszexuális, transzszexuális egy adott területen is kíválóan képes szexualitását jól kifejezni..
Ezért nem kéne őket vonulgatni engedni,jelöljenek meg egy területet ahol buzogni szeretnének, azt zenéljenek, szórakozzanak.
A közlekedést meg valóban aránytalanul akadályozza, és pediglen azért, mert a vonulgatásnak semmi funkciója. Menjenek a Hősök terére, Városligetbe akárhova, azt mókázzanak.
Büszkélkedjenek egy helyben.
Abszurd.
Ha nem voltam elég világos, akkor elmondom, hogy nem a megnyilvánulásuk ellen van kifogásom, hanem a demonstratív vonulás ellen.
Ha úgy gondolják, hogy elkerülhetetlenül fontos megmutatni, hogy ők is vannak, hát tegyék. Bár nem tudom, hogy ez miért fontos, a társadalmi elfogadottságuk nyilván nem a zenekamionoktól lesz mérhetően jobb.
Ha nincs funkciója annak, hogy valakik útvonalat követelnek, akkor nem kell a közlekedés arnytalan akadályoztatására hivatkozni. Azt kell mondani, hogy ehhez kérem elég egy adott helyszín, nem köll kerületeket végigmászkálni.
Tessék egy behatárolt területen bulizni.
Idézem: "A melegfelvonulás megtiltása nem old meg semmilyen problémát, ellenben számos gondot szül. Sajnáljuk a döntést."
Kérdés:
A "meleg" felvonulás engedélyezése milyen problémát old meg?
Aki ferde hajlamú, utána is az marad.
Te ritka bunkó vagy, de gondolom nem fáj neked, ezekkel a megnyilvánulásaiddal csak magadat minősíted.
Valószínű nagy IQ bajnok lehetsz a sarki kocsmátokban:)))
Dehogy szomorú! Épp ellenkezőleg egy bátor lépés!
Magyarország ismét példát mutat!
Ez bátor? Hol itt a bátorság? Ez egy gyáva hatalom gyáva intézkedése.
Mégha ki is fizetik a biztosítás ...millióit is!
Bp-re parancsolnak sok rendőrt. Pl. Faddon ( Tolna megye ) ...nénihez ki/bejárnak kisebbségiek. Emlékszenek? Látták sírását?
Az elvezényelt rendőr miatt még könnyebb a helyi gazemberkedés.
Véleménynyilvántási, gyülekezési szabadság?
Alapjog a tulajdonhoz, élethez való jog is. Ha nincs rendőr helyben, akkor egyesek fütyülnek ezekre a jogokra.
A buzik jogával szemben áll a magyarságnak a Magyarországon való többségben maradási joga. Ez sajnos nincs benne, de legyen benne az új Alkot-ban!
Ökörködjenek, de biztosítás nélkül.
Mégha ki is fizetik a biztosítás ...millióit is!
Bp-re parancsolnak sok rendőrt. Pl. Faddon ( Tolna megye ) ...nénihez ki/bejárnak kisebbségiek. Emlékszenek? Látták sírását?
Az elvezényelt rendőr miatt még könnyebb a helyi gazemberkedés.
Véleménynyilvántási, gyülekezési szabadság?
Alapjog a tulajdonhoz, élethez való jog is. Ha nincs rendőr helyben, akkor egyesek fütyülnek ezekre a jogokra.
A buzik jogával szemben áll a magyarságnak a Magyarországon való többségben maradási joga. Ez sajnos nincs benne, de legyen benne az új Alkot-ban!
Ökörködjenek, de biztosítás nélkül.
Szerintem amit kapnak ezért a nyugati médiától az nem lesz semmi! :-(
De Hála Istennek megvan az elszántség, hogy már tényleg ne a nyugati média mondja meg, hogy mit lehet megtennünk.
Egy jó érzésű rendőr szerintem azért állt be rendőrnek, hogy a védteleneket (idős nénik, a neveletlen agresszív közegben) védje, ne a provokátorokat. A rendőrség erkölcsi állapotát is kikezdi, ha nemtelen célra használják fel őket!
A nyugati médiától félni irracionális. Ez ne bátorság, annál inkább mocskos, gyáva cselekedet. Undorító.
"A nyugati médiától félni irracionális."
Szerintem is! Tehát nem kell tartani tőlük! :-) Írjanak (hazudjanak) amit akarnak, saját magukat járatják le.
Amúgy a buzi és a cigány védelem az ellenzéknek is öngól.
Vannak vitathatóbb, népszerűtlenebb intézkedései is a kormánynak, amelyek nem csak a volt szadi szavazókat zavarnak!
Mármint úgy öngól, hogy szavazatot veszthetnek rajta? Persze. Ámbár nem hiszem, hogy mondjuk az LMP eddig is a homofóbok szavazataira bazírozott. Ettől függetlenül egy magára valamit is adó embernek kutya kötelessége kiállni bizonyos alapjogok mellett, mint például a gyülekezési jog szabad gyakorlása, valamint az emberi méltósághoz való jog.
"magára valamit is adó embernek kutya kötelessége kiállni bizonyos alapjogok mellett, mint például a gyülekezési jog szabad gyakorlása, valamint az emberi méltósághoz való jog."
Szerintem is! Továbbá elítéli azokat akik ezekkel a jogokkal VISSZAÉLNEK.
Mo-n nincs buziellenes hangulat, békésen buzulhat akinek az tetszik, számos buzibár, buzi szervezet létezik. Indokolatlan a hangulatgerjesztés. Provokáció!
Duma, duma, duma. Kinek van joga eldönteni, ki él vissza az alapjogokkal és ki az, aki csak él vele?
Magyarországon van buziellenes hangulat, én simán megtehetem, hogy végigmegyek az egész városon a párommal kézenfogva, ha ugyanezt egy buzi próbálja meg, lesz része balhéban.
A hatóságnak van joga eldönteni.
A hatóságnak joga van, nekem viszont ahhoz van jogom, hogy meglegyen a véleményem a hatóság eljárásáról. Pláne, hogy a közlekedés védelmére hivatkoznak. Közben meg nemrég szívtam vagy két órán keresztül valami futóverseny miatt, aminek tiszteletére lezárták MINDKÉT rakpartot, valamint a budai Fő utcát is.
Most akkor kit fognak dobálni a radikális ellentüntetők?Nem baj majd keresnek más "szórakozást",jobb ez így:maradjanak otthon a provokátor LMP-szavazók!!!
Magasról teszek rá, hogy mit írt a Frankfurter Allgemeine.. Ez az én hazám és én nem akarok az Andrássy úton bikinibe öltözött, rózsaszinű bibliát mutogató, vonagló lányo- azaz fiúkat látni.
Meg az enyém, és én meg nem akarok olyan rendőrséget látni, amelyik azon az alapon tiltja be akár a buzik felvonulását, hogy nincs alternatív útvonal.
A naturisták büszkeség napja mikor lesz?
Eljátszom a gondolattal, hogy azt is minden képpen engedélyezni kell...
Mi a f@szért akarják magukat mutogatni, ha már igy születtek, és annyira akarják magukat ünnepelni, ki kell hajtani őket Hortobágyra, ott egy karámba beterelni , és ott parádézhatnának!!!
A francnak fognak hiányozni.Erre minimális az igény a társadalom részéről.Én nyugodtan alszom akkor is ha soha többé nem lesz buzifelvonulás.De azt sem értem tulajdonképpen mit is akarnak?A szexualitás magánügy.Büszkének lenni rá?Egyenrangúnak tekinteni a buzikat a heterókkal?Csináljon gyereket egy buzipár egymásnak,akkor elfogadom őket mint másságot.
Bejelentkezés