A kormányzati együtt-nem-működés rendszere

2011. február 01. 09:36

Sorozatosan önkényesen nyúltok hozzá, és rendre az ellenzékkel való egyetértés nélkül a változtatjátok meg a közös játéktér szabályait is.

2011. február 01. 09:36

„Miközben a kompenzációs rendszer elvileg a környezetbarát módon zajló energiatermelés ösztönzését szolgálja, valójában túlnyomó részt egy kifogyóban lévő fosszilis energiaforrás, meg nem újuló fűtőanyag, a gáz felhasználását támogatja. És mi történik egy újabb hónap múltán, napvilágot lát a harmadik kormánypárti álláspont. Egy újabb törvénymódosító kezdeményezés formájában, ezúttal Lázár János frakcióvezetőtől. Aki inkább mégis gyorsítaná a távhőt előállító cégeknek kedvező többlettámogatás visszavonásának folyamatát. A tavalyihoz képest már az idén is elvonna 25 százalékot, jövőre pedig újabb 35 százalékot ebből a kapcsolt módon energiát előállító erőműveknek fizetett támogatásból.

Amire válaszul internetes közösségi portálon közreadott nyilatkozatban bírálja őt képviselőtársa, Bencsik János energiaügyi államtitkár, érthetetlennek, szakmailag és politikailag is vállalhatatlannak nevezve a frakcióvezető kezdeményezését. Azt írja, vannak helyzetek, amiket nehezen látok át, így megérteni sincs módomban. Így van most Lázár János módosító indítványával is, amely felülírni szándékozik azt a kompromisszumot, amelyet a múlt év végén hoztak létre Kósa Lajos kezdeményezése nyomán, és szavazott meg az Országgyűlés. Hasonlóan érzek én is, kedves Jánosom, de korántsem csak az általad bírált törvénymódosító kezdeményezés okán.

Az önkényes szabadságkorlátozó lépéseiteket bírálva valami olyasmit írtam itt az egyik cikkemben néhány hete, hogy a nemzeti együttműködésről szóló szavaitok már csak azért is hiteltelenek, mert a pártok versenyén alapuló demokráciában a nemzeti együttműködés legelemibb megnyilatkozása a kormánypártok és az ellenzék együttműködése a közös demokratikus játéktér szabályainak fenntartása, karbantartása érdekében. Márpedig ti sorozatosan önkényesen nyúltok hozzá, és rendre az ellenzékkel való egyetértés nélkül a változtatjátok meg a közös játéktér szabályait is. Belátom, tévedtem. A nemzeti együttműködést hirdető politika sikerének volna egy ennél még fontosabb feltétele. Ami mindenféle kormányzati politika sikeréhez elengedhetetlen. Hogy legalább a kormányerők tudják azt, hogy mit akarnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szabadhajdu
2011. február 01. 18:46
Csatlakozom Öreghez, ezek az Elekek tették sinre az MDF-et. Elek úr nem látja a 45-ben hatalomra került aljanép virulens tovább élését a vélemény gazdaságban. Tegnap itt idéztek valami Friss nevű kommunista család leszármazottját. Elek nevű széplelkek bülbül szava kedves ezen ivadékoknak. Őt nem mucsaizták mert mucsaikok között volt egy liberális, így helyből az übermensch klub tagja. Elek úr nem ad választ arra, hogyan szabaduljunk meg az aljanép utódaitól. Itt most nem szépelgésre, hanem tettekre van szükség.
Válasz erre
1
0
Öreg
2011. február 01. 17:23
A különutas Elek, akinek /Debreczenivel együtt/ nagy szerepe volt az MDF szétverésében. Ha nem beépitett tégla volt, hogyan számol el a lelkiismeretével!
Válasz erre
2
0
zoli 29
2011. február 01. 17:01
Alapvetően nincs semmi bajom Elekkel, de kezd a dolog úgy kinézni, hogy a HVG úgy szólaltatja meg, mint valami orákulumot, aki mindenhez ért, akinek a véleménye minden témában számít, és ezt lassan ő is kezdi elhinni magáról.
Válasz erre
4
0
batom
2011. február 01. 15:34
Muszáj Herkules. Ady Endre. Milyen hig fejüek a törpék: Hagynának egy kicsit magamra, Krisztusuccse,magam megtörnék. De nyelvelnek, zsibonganak,űznek S neki hajtanak önvesztükre Mindig új hitnek, dalnak, tűznek. ...Szeretnék fájdalom- esetten Bujdosni,szökni,sírni,fájni. De hogy ez a csürhe nevessen? Elek István az EMBER védelmére
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!