Orbán azt mondja, hogy Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
A letelepedési kötvényt is Brüsszel erőltette?
Magyarország szempontjából önkritikus, az Európai Unió megerősítését sürgető beszédet mondott Orbán Viktor az Európai Parlament szerdai ülésén. A kormányfőt nem zavarták meg a médiatörvény miatt leragasztott szájjal tiltakozó EP-képviselők sem. Nekik azt mondta: készen áll a harcra, de nem szabad összekeverni a magyar belpolitikát az európai ügyekkel.
„Európának egységesnek kell maradni és az egységhez ma is erő kell” - jelentette ki Orbán Viktor az Európai Parlament szerdai ülésén. A magyar kormányfő arról beszélt, a tagállamoknak meg kell erősíteniük az uniót a gazdasági válság után, Magyarország pedig ezt szeretné megalapozni a következő szűk félévben. Kijelentette: „Európa legnagyobb problémája az adósság, amit munkával lehet leküzdeni, ezt mi, magyarok pontosan tudjuk, mert szégyen kimondani is, nálunk a legalacsonyabb a foglalkoztatás egész Európában” - fogalmazott Orbán.
A kormányfő beszédében több önkritikus kijelentést is tett. Szerinte a sikeres EU-elnökséghez nemzeti hitelességre is szükség van, márpedig Magyarország hosszú ideig ült az unió szégyenpadján a túlzott deficit miatt. Szerinte a nemzeti hitelesség megteremtését szolgálja, hogy 2011-ben Magyarországon 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány és Magyarország lesz azon két uniós tagállam egyike, ahol csökkenni fog az államadósság.
Orbán Viktor megnevezett több területet is, amelyben előrelépést szeretne elérni a következő fél évben. Leszögezte: el kell érni, hogy az EU-ban bevezetett ideiglenes gazdasági mechanizmusok állandó szabályokká váljanak. Fontos, hogy rugalmasabbá váljon az európai energiapolitika, erősödjön a gazdasági együttműködés. Kiemelte az európai romastratégia megalkotását, a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását, a schengeni övezet bővítését, és a vallásszabadság kérdésének tisztázását, a keresztényüldözés elleni fellépést.
A miniszterelnök beszéde elején a parlament több képviselője leragasztotta a száját, így tiltakozva a magyar médiatörvény ellen. Orbánt ez nem zavarta meg, beszéde végén azt javasolta a teremben lévő politikusoknak, hogy legyen bármilyen véleményük a magyar belpolitikáról, ne keverjék azt össze az EU-elnökségről alkotott véleményükkel. Hozzátette: készen áll a harcra, de egy ilyen vitának az egész EU issza meg a levét.