Három eurót vagy 840 forintot kell fizetniük azoknak, akik a magyar-szlovák határ mellett található Rajkából el akarnak jutni Pozsonyba a szlovák főváros közlekedési cégének autóbuszjáratain, melyek immár Rajka központjába is szállít utasokat - köszönhetően annak, hogy december elsejétől négy megállóval bővítették a hálózatot.
A 801-es járat óránként indul a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház új épületétől, a végállomás a rajkai autóbuszfordító. A pozsonyi közlekedési vállalat a lépését azzal indokolta, hogy az alacsony magyarországi ingatlanárak miatt egyre többen települnek ki Pozsonyból Rajkára, és az ő szükségleteiket is biztosítani szeretné a buszjárattal.