„Ha Stohl András példájából, illetve a témában keringő városi legendákból indulunk ki, reálisnak tartja, hogy a kulturális, gazdasági, vagy akár politikai élet nagyjainak egy szignifikáns része fogyaszt kokaint?
Ha ezt most úgy kérdezi tőlem mint egy átlag magyar embertől, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy igen, ez valószínűleg így van. Ha úgy kérdezi tőlem, mint toxikológustól, akkor az előző mondatomból minden törölve, kivéve az igen. (...)
Mi a helyzet a brókerekkel?
Ők ott vannak, együtt élnek ezzel a történettel, de egyre kevesebben vannak olyanok, akik emiatt segítséget akarnak kérni, mert nagyon félnek attól, hogy esetleg bármilyen adatuk kikerül az egészségügyi ellátórendszerből, ami a karrierjük végét jelentheti.
Egyébként nem olyan régen olvastam egy vizsgálatot, ami arról szólt, hogy egy európai nagyvárosban, egy nagy irodaházában működő cégnél ebéd után vizeletmintát vettek az ott dolgozó – magasan kvalifikált, több nyelven beszélő, abszolút intelligens, európéer – munkatársaktól. 15 százalékuk vizeletmintája pozitív lett, vagyis valamilyen drogot használtak. Ezek nem lepattant dzsánkik (heroin fogyasztók – a szerk.), vagy az éjszaka császárai, esetleg nőt futtató kokaincsempészek voltak, hanem egyetemet végzett helyes-okos férfiak és nők.
Mit nyújt a kokain?
Iszonytató pörgést, csillivillit, azt az érzést, hogy mindenen ott vagyok, jól teljesítek – egy eufórikus érzést, amit úgy lehetne összefoglalni, hogy én vagyok az élet királya. Meg kell hogy mondjam, a kokainnál jobb antidepresszáns szert máig nem talált fel a farmakológia. Amikor bejön hozzám egy kokainista azzal, hogy »ki akarok szállni ebből az ördögi körből, nem vagyok jól, alvászavarom van, depressziós vagyok«, akkor felírunk neki feszültségoldót és antidepresszánst. Amikor az illető megkérdezi, hogy doki, mikor fog hatni a gyógyszer, a válasz attól függ, hogy mekkorát akarok neki hazudni. Az antidepresszánsok ugyanis a szedést követően 3-4 hét múlva kezdik csak el kifejteni a hatásukat, amire a páciens azt mondhatja nekem – teljes joggal –, hogy »mi a fenét csináljak 3-4 hétig, kimegyek a rendelőből, felszívok egy csíkot, és 3 perc múlva kiválóan érzem magam«. Ezért borzasztó nehéz egy valódi kokainistát kezelni, mert nehéz megtalálni azt a terápiás alternatívát, amely valóban segít neki. Pláne ha nincs neki erős motivációja, vagy éppen úgy gondolja, hogy a pénzén majd a függőségből való szabadulást is megvásárolja nálam. A pénz itt nem elég.”