Búcsúzik a T. Ház: fontos törvényeket fogadtak el még az ünnepek előtt a képviselők
A békeköltségvetés elfogadásával zárták az őszi ülésszakot a képviselők.
A Népszabadság birtokába került egy, a Médiahatóság elnöke által összeállított lista azokat a jelölteket tartalmazza, akiket a közmédiumok élére szánnak. A kuratóriumok mind a négy közmédium esetében két jelölt közül választhatnak majd.
A Népszabadság megszerezte az a listát, melyen a közmédiumok élére jelölt szakemberek és közszereplők nevei szerepelnek. A jelöltek listáját Szalai Annamária állította össze, a kuratóriumoknak közülük kell választaniuk.
A Magyar Televízió élére Medveczky Balázs jelenlegi ügyvezető alelnököt és Kálomista Gábor filmproducert jelölték. A Magyar Távirati Iroda vezetője Belénessy Csaba vagy Szabó László Zsolt lehet. Belénessy a Lánchíd Rádió egykori főszerkesztője, míg Szabó jelenleg az Echo TV vezérigazgatója.
A Duna Televíziót a Hír TV-s Ókovács Szilveszter vagy Papp Ferenc veszi majd át, míg a Magyar Rádió menedzselésére Jónás Istvánt, a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztőjét és Újhelyi Zoltánt jelölték.