A párbeszéd kifizetődő

Nem ők tehetnek, de igen gyakran meg sem próbálnak szembemenni ezzel a trenddel, sőt, feltett kézzel elébe szaladnak. Erre mondtam, hogy mediálni így nem képesek, pedig azt azért meg lehetne próbálni. Nem egy színész ismerősöm (jómondjuk őket általában nem az eszükért foglalkoztatják) magyarázta nekem hosszasan, mért kell lejjebb vinni a színvonalat, merthogy a ValóVilággal kell versenyezniük- ez a hozzállás szerintem nagyon gáz.

Kaptafa Idefigyelj seggfej! De jól figyelj!.Oda írok ahová akarok, és azt mit akarok. Ami pedig Schilling Árpádot illeti: elég volt belőle a Hazámhazám meg a Simek Kittyt, akis apagyilkost felmagasztosító hülyeség.. Egyébként nem fogod megszabni sem nekem sem másnak mi tessék, avagy sem.Úgyhogy elmehetsz a fenébe. Valamint ajánlom figyelmedbe hogy , izlés dolgában már a rómaiak sem vitáztak, de mégjobban rád illik hogy: si tacuisses philosophus mansisses! Az vagy , télleg :kaptafa.

színészetnek nem utolsó, amit műveltek, de aki látta a csapat utolsó(nak kikiáltott) előadásait pár éve a Millenárisban, és vele együtt mindenféle videórészleteket a műhelymunkájukról, ahol a stáb nem kis része habzó szájjal nácizta az akkori ellenzéket... (!) az esetleg azt gondolja, hogy ezekez az alakokat utoljára kell megkérdezni bármiféle "közügyről". (mondom ezt, miután láttam már több darabjukat és tetszettek. de láttam mást is... ami nem.)

Kedves schilling (avagy Schilling?)! Éljen a párbeszéd! Úgy gondolom, hogy a művészet nagyrészt még mindig abban az állapotban toporog, ahová az avantgárd taszította: nevezetesen, a tradíció, úgyis mondhatnám, az 'ancien régime' elleni lázadásban. Ennek nyomán a Krétakörhöz hasonló formációk még mindig kiemelt feladatuknak tartják (legalábbis az én értelmezésemben), hogy az állítólagos konszenzusos, mindenki által elismert, ámde éppen emiatt feltételezetten álságos közmegegyezéseket (értékeket? jujj!) feszegesse, ha úgy tetszik; megkérdőjelezze {ld. 'mi a "nemzeti" és mi az "együttműködés" ' . Ill. 'A legrosszabb, amit egy művész ma tehet, ha megkérdőjelezhetetlennek tartja magát' -ne magát tekintse megkérdőjelezhetetlennek (szörnyszülött szó), de higgyen a megkérdőjelezhetetlen dolgok létében}. Hozzászólásomban csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy, többek között az avantgárd áldásos tevékenységének köszönhetően, ma már nincsen semmiféle "konszenzus", hacsak a csecsemőgyilkosság és az állatkínzás elítélését nem tartjuk annak, ellenben egy hallatlanul anómiás (azaz értékhiányos), zavaros és sok (bár nem minden) szempontból sérült társadalomban élünk. Hiányolom, mélységesen, a magyar színházi életből az a., ún."végső kérdéseket" feszegető előadásokat (ez pár ezer évig menő volt) b., a magyar társ. aktuális problémáira reflektáló produkciókat. Márpedig a magyar társadalom ezernyi gondja-baja (nem állítom, hogy súlyosabbak, mint korábban bármikor, de mi történetesen ebben élünk) a mögöttünk lévő diktatúrák, a posztindusztriális társadalmak lelketlensége, a magyar vidék lassú halála, közeg és közösség nélküliség stb-az esetek többségében (és itt szeretném Pintér Bélát mint kivételt kiemelni) nem ütik meg a mai magyar művészek érdeklődésének mércéjét. Következésképp ami kibeszéletlen volt, kibeszéletlen is marad, és ezek után még csodálkozunk, hogy 40, 50, 60 év távlatából is mérgez. Akárhonnan nézem, az OPNI egykori kápolnájában (Nagy Sándor falképei és Róth Miksa üvegablakai alatt) az oltáron lefolytatott szexuális aktust imitáló jelenetet nem tudom sem az a., sem a b., ponthoz beilleszteni. És nem vagyok gügye -ez nem kifejezetten a Krétakörre vonatkozik-, hogy minden Shakespeare előadást csak "feljavított" verzióban legyek képes értelmezni (néhány motor, három strici, egy projektor és egy öltönyös Orbán Viktor hasonmás segítségével). Amit Shakespeare, Szophoklész vagy Csehov mond(ott), minden korban érvényes. Amelyik kor megpróbálja felülírni őket, önmagát kérdőjelezi meg.