A nagy multikulti-svindli

„A nyilván jó szándékú multikulti értelmiség sokáig észre sem akarta venni a modell hanyatlását és bukását, azon egyszerű oknál fogva, hogy az elméleti konstrukciójuk bukásának beismerését jelentette volna (»ha egyszer az együttélésnek működnie kell, akkor működik is«), másrészt véletlenül sem akartak közös kalapba kerülni a rasszista szélsőjobbal. A Sarazzin-vita óriási hozadéka azonban, hogy végre megjelent (sőt, a Geert Wildersszel baráti viszonyt ápoló Die Freiheit párt létrejöttével egyszer akár politikai erővé is válhat) a liberális iszlámkritika.

Hiába próbálja még egy olyan kitűnő koponya is, mint Timothy Garton Ash azzal bagatellizálni a problémát, hogy két haza közti szakadásról, »normális migrációs fenoménról« van szó (a baloldali Die Tages­zeitungnak adott interjújában Ash ráadásul mélyen megérti a muszlimok felháborodását azon, hogy a nyugat bünteti a holokauszt-tagadást, ugyanakkor engedi a Mohamed-karikatúrákat, mintha legalábbis hasonló műfajú »fenoménekről« lenne szó); nem, nem arról van szó. A vallástól alig elválasztható politikai iszlám szervezett, szaúdi és más arab alapítványok által finanszírozott megjelenése minőségi váltást hozott a migránsok ügyében. Olyannyira, hogy az alkalmazkodásra képtelenséget bírálni sem lehetett sokáig, ha az ember nem akart az »iszlamofóbia« bélyegével élni. Holott az »iszlamofóbia« csak egy új keletű konstrukció, amelynek célja, hogy az antiszemitizmustól sújtott zsidósággal egyenlő üldözötti/áldozati státust kreáljanak maguknak a jóhiszemű, számos okból bűntudatos nyugati közvélemény előtt.

Németországhoz hasonlóan egész Európa az iszlamizációval küzd: politikailag, kulturálisan, demográfiailag, köz- és nemzetbiztonságilag. Egyre több az iszlamista politikai-vallási sejt, egyre nagyobb a bevándorlók izolációja, nő a »fiatalok« bűnözési, nemi erőszakossági rátája. Londonban, Malmőben már egész körzetek vannak, ahová a nem muszlimok belépése nem kívánatos. Hollandiában, Ausztriában bíróság elé állítják az iszlámkritikus közszereplőket. Dániában most számolják fel a huszonkilenc bevándorló-gettót, amelynek lakói csak segélyekből élnek. Svájc leszavazta a minareteket. Franciaország és Belgium burka- és nikábtilalommal védekezik, ami teljesen legitim, hiszen Amerikában is elképzelhetetlen lenne feketék ketrecben történő körbehurcolása. (Még jobb lenne persze nem a beburkolózó nőket, hanem az őket kényszerítő, engedetlenség esetén súlyosan bántalmazó patriarchális urakat megbüntetni.)

De mi is bukott meg pontosan a multikultival? Egy illúzióvá vált, eredendően hazug gondolat bukott meg: az, hogy a (nagyon is kívánatos) sokszínű, sokkultúrájú közösség akkor erős és szabad, ha egymással akár alig érintkezve, békés egymás mellett élésben elvannak. A Nyugat annyira nem tudja, mi is ő, annyira nem bízik magában, annyira nem hisz saját korábbi értékeiben, hogy nem is meri rábírni a más kultúrákból érkezetteket normái követésére. »Kik vagyunk, mi hogy előírjuk nekik...« - mondogatják, elsöpörve a különbséget a szabadság és annak tagadása között. Ha minden elnyomó »hagyomány" autonóm kultúra, akkor minden egyenértékű, és akkor találkozniuk sem kell. Holott épp ez a »békés egymás mellett élés« hozta létre az egymás mellett élő izolált szigeteket és azt, hogy a bevándorló közösségeknek abszolúte nem kell elfogadniuk a vendéglátók nyugati normáit. Pedig de, el kéne fogadniuk.”