Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
2012 után nem szűnne meg, csak feleződne a bankadó és a bizonyos szektorokra kivetett válságadó - írja az Index. A bankadóból az idei és jövő évi 187 milliárd forint után 2013-ban és 2014-ben is 93,5 milliárd forintot szedne be az állam.
A 2011. évi költségvetési törvényjavaslathoz tegnap nyújtott be a kabinet egy kitekintést, amely azt mutatja meg, milyen bevételekkel és kiadásokkal számol a kormány 2014-ig. Az Index szerint a táblázatból kiderül: a pénzügyi szektorra kivetett bankadó az idei és jövő évi 187 milliárd forintról 2012-ben megfeleződik, és 2013-ban és 2014-ben is 93,5 milliárd forintot szedne be ebből az állam.
A három újabb válságadó esetében a 2011-12-ben évi 160-165 milliárdos adó 2013-ra megfeleződik, majd 2014-ben is ennyire számít a kormány. Az Index megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a tárca válaszára várnak.
Az eddigi kormányzati nyilatkozatok szerint csak 2012-ig maradnak az adórendszerben az idén bejelentett és bevezetett válságadók, a bankadó, a hipermarketadó, a telekomadó és az energetikai cégek adója.
Frissítés: A 2011-es költségvetési törvényjavaslathoz mellékelt 2014-ig terjedő gazdaság- és költségvetés-politikai kitekintés szerint a kormányzat még a ciklus utolsó évében is tervez különadó bevételeket, mind a bankadóból, mind az ágazati különadóból. A válságadó 2012 után megszűnik, a kormány az érintett ágazatok szereplőivel tárgyalásokat folytat majd "egy új szabályozásról" - mondta Szijjártó Péter.