Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár csütörtökön ismét megtekintette az általa szeptember 28-án személyesen leállított, majd a kivitelező által újraindított Lulla-Balatonendréd közötti útépítést. A Sonline.hu értesülései szerint Illés Zoltán azt mondta a helyszínen járva, egy térképre bökve, melyen kék filccel egy másik nyomvonal volt bejelölve: az út csak ott épülhet, sehol máshol.
A látogatás a Sonline.hu szerint felháborította a beruházás által érintett térség polgármestereit. Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere szerint „nem vagyunk mi macskajancsik, hogy így bánjon velünk, és megkérdezésünk nélkül, a beruházást ellenzőkkel futkározzon itt a hektárokon” - fogalmazott indulatosan. Késmárki Tibor, Balatonendréd független polgármestere kérte Illést, hogy hallgassa meg. Illés Zoltán erre azt mondta neki, tudja jól, hogy ki ő, és mit akar, továbbá azt is tudja, hogy vidéken az lesz polgármester, akinek több a rokona. Késmárki Tibor közölte, kikéri magának a legitimitását megkérdőjelező kijelentést, hiszen négyötödös többséggel, és ötödször választották meg egy 1400 lakosú településen. A polgármester beszámolója szerint az államtitkár többek előtt kijelentette, hogy ahol ő áll, arra nem mehet az út.