A kormánynak végig igaza volt: nem jár kártérítés a sztrájk miatt a Kölcseyből kirúgott tanároknak

Gyökeresen megváltoztatta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék tavaly novemberi ítéletét.

A nemzeti radikális ügyvéd több órás védőbeszéd során cáfolta a Budaházy György elleni vádakat, akit államellenes bűncselekményekkel vádolnak. A beszédben szóba került Gyurcsány Ferenc és a globalizáció is.
A védelem Budaházy György felmentését kérte pénteken a Fővárosi Ítélőtáblán. Gaudi-Nagy Tamás szerint az államellenes bűncselekményekkel vádolt Budaházy teljes mértékben ártatlan. A vádlott mindvégig tagadta bűnösségét. Még pénteken sor kerülhet az ügyész válaszára is.
Az ügyvéd többórás védőbeszédet mondott, melyben Budaházy György ügyén kívül szó esett 2006 őszének és Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének politikai értékeléséről, a globalizációról, valamint az unió és a parlamenti demokráciák válságjelenségeiről is.