Pribékek

2010. szeptember 01. 07:20

Ha a nemzetiszocialista és a kommunista rémtettek tagadása bűncselekmény, a gyurcsányizmus bűneinek tagadása miért nem az?

2010. szeptember 01. 07:20
„Piszkos játszma volt az a tévéostrom. Ami pedig azután következett, a 2006. október 23-i véres rendőri megtorlásig bezárólag, az a rendszerváltozás utáni időszak legszégyenteljesebb eseménysorozata – holtversenyben Gyurcsány Ferenc a határon túliak ellen uszító hadjáratával. A »szolgáló és védő« rendőrség mítosza percek alatt szertefoszlott. Igen sok dolga lesz még Pintér Sándor belügyminiszternek, mire sikerül helyreállítania a kék egyenruha becsületét.

Különösen úgy, hogy még mindig vannak a testületben, akik a rendőrterrort letagadják. Itt van például a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének lapja. A T-Ma címre hallgató förmedvény nyári számának címlapján ordít a szalagcím: Kártérítést a rendőröknek is! A harmincoldalas lap fele a Gyurcsány-pribékké szegődött rendőrök szörnyű megpróbáltatásait taglalja, annak apropóján, hogy – mily vérlázító – a kormány félmilliárd forintot költ a 2006. augusztus 20-i tűzijáték és az őszödi beszéd kiszivárgásától október 25-ig tartó rendőri erőszak áldozatainak kártalanítására. Kuss a sérült rendőr jussa?, Vért akartak, Provokáció, pofonok – sorakoznak a tendenciózus címek. Goebbels is megirigyelte volna ezt a professzionálisan felépített történelemhamisítást.

A kérdés csak az, hogyha a nemzetiszocialista és a kommunista rémtettek tagadása bűncselekmény, a gyurcsányizmus bűneinek tagadása miért nem az? Továbbá, hogy mennyi közpénzt kap ez a belügyes szakszervezet és a Biszku-érdemrendre pályázó kiadványa?”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
honphibu
2010. szeptember 01. 14:32
Visszatérve az eredeti témához, szerintem ez a publicisztika csúcspontja: "Amikor kívülállóként sem tolerálva mindezt, rájuk üvöltöttem, hogy hagyják abba, ellenem és még néhány Magyar Nemzet-es újságírótársam ellen rohamot vezényeltek. A Nagymező utcáig futottunk…"
Válasz erre
1
0
Öreg
2010. szeptember 01. 14:23
Szerettem volna értelmesen vitatkozni, mivel szintén éroűintett vagyok. Sajnálatoömra ezt nem tehetem meg, mert nem vagyok hajlandó olyan- állitólag az emberi fajhoz tartozó - egyedekkel vitatkozni, akik a cikk irójára azt irják:dögöljön meg, hozzászólóra:fejszével kellene a fejét széthasitani. Azt hiszem, ezek a megjegyzések ma is élő törvényeinket sértik, de milyen jó névtelenségben nem csak bunkónak, hanem erőszakos hősnek lenni. Lelkük rajta!
Válasz erre
1
1
csak én
2010. szeptember 01. 13:40
Azért a sok járni alig tudót szívesen megnéztem volna hogyan viselkedett előtte?! Akármennyire nem tud járni, a sokadik felszólítás után már semmi keresni valója ott -persze ha nem a bajt keresi... A sok kődobáló, törő-zúzó szerencsére hűvösön van! Vagy mégsem? Ha nem, akkor miért nem? Ki védi őket és miért? Mert a komcsik már nem ugye? Zsidózni meg kár! A jobboldal is pont ugyanúgy össze van fonódva velük, aki szerint nem az amnéziás! És ebben a nagy amnéziában tűnt el P.S. felelőssége is, a legdrágább tüzijáték is, a legnagyobb végkielégítés is -ej-ej, hamar felejt a Magyar!
Válasz erre
0
0
Kündü
2010. szeptember 01. 13:33
Ebben a Pintér-féle, bolsevista rendőri szervezetben OTT LAPÍTANAK a magyarságellenes, szadista, antiszociális és deviáns állatok, MA IS: OV Elnököm, MI A FASZRA VÉDED A MINKET BRUTALIZÁLÓKAT, MI??! Inkább a Gárda!
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!