„A Hadtörténeti Múzeum magától értetődő célpont, elvégre ha a gyerek vadgesztenyéből is tankot épít, akkor bizonyára tetszeni fog neki… az a sok vitrin. Tank például soha nem is volt ott, ami elég perverz dolog egy hadtörténeti múzeumtól, mivelhogy a tank majdnem száz éve olyan szimbóluma a hadviselésnek, mint a kard. De ami van, az is üveg mögött, tulajdonképpen kirakatokban. Egy kupac ötvenhatos relikvia, a pisztolyok és puskák között halál érdektelen érdemrendek meg kapcák. És jó sok kard meg csákó és lovagcuccok. Köztük egy komplett páncélzat. Annál az ember felemeli a gyereket, hogy tessék, fogjad meg, hát ilyen szarokban kellett háborúzni, amikor még puska sem volt. Gyerek csillogó szemmel érdeklődik, kicsi kezét nyújtja a múltnak, szeretné megsimogatni. Ekkor megszólal a riasztó.
Miafaszbazmeg, illetve a fene egye meg, jaj, csúnyán beszéltem a gyerek előtt, de hát az a kurva múzeum a hibás. (...)
A kommunisták amúgy, akik az Úttörővasutat csinálták, ehhez is jobban értettek. A múzeum ugyanott volt, viszont szerveztek mellé olyan eseményt, amit nem hagyhatott ki egyetlen fiús apuka sem. Ez volt a díszszemle. Aki akarta, ott megnézhette menetben a harckocsikat, a tüzérséget, a rakétásokat, sőt áthúztak a légierő gépei is. A díszszemlének egyébként nemcsak a gyerekekre van hatása, de rájuk mindenképp. A nemzet cselekvőképességét leginkább a fegyveres erők fejezik ki, így azoknak szükségük van a megnyilvánulás lehetőségére. És ez nem az én egyéni szocproblémám, ha még nem derült volna ki.”