2010. szeptember 1. 11:24
A Belvárosban az autóközlekedés legésszerűbb alternatívája az egyszerű, helytakarékos, csendes, olcsó és rugalmas kerékpár. Interjú.
„GP: Ismer-e olyan külföldi vagy más magyar városban már bevált kezdeményezést, ami kevés pénzből, kis ráfordítással Budapesten is meghonosítható, és erősíthetné, ösztönözné a fővárosiak környezettudatosságát?
Jávor Benedek: A félmilliós francia nagyváros, Lyon mindenképpen sok követendő példával szolgál Budapest számára. A város az 1990-es években ugyanazzal a problémával küzdött, mint ma Budapest; a Rhône folyó hajdani rakodópartjait a gyalogosokat kiszorító autóközlekedés vette birtokba.
A város és agglomerációja 2003-ban a folyópart 5 kilométeres szakaszának megújítására egy olyan széleskörű tervezési folyamatot indított el, amibe nemcsak bevonták a lakosságot és a különböző érdekcsoportokat, hanem a véleményüket figyelembe is vették. Az eredmény egy olyan élettel teli, zöld folyópart lett, amire a város lakosai nagyon büszkék és szívesen használják azt. A kiszoruló autók forgalmát a folyamatosan fejlesztett villamos- és metróhálózat vette át. Ebből a példából Budapest számára tanulság egyrészt a közösségi közlekedés melletti határozott kiállás, valamint a nyílt, a lakosság bevonásával megvalósuló közösségi tervezés. További példaként említjük a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés német gyakorlatát, ami jelentősen csökkenti az ártalmatlanítandó hulladék mennyiségét.
Támogatandó – bár hazánkban kevéssé elterjedt – kezdeményezés a klímabarát települések szövetsége, vagy a helyi klímakörök létrehozása is. Ezek a kezdeményezések Angliában, Németországban már nagyon elterjedtek és bár kézzelfogható eredményük az üvegházhatású-gázok kibocsátásának csökkentésében és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban még nem jelentős, mégis nagyon fontosak a helyi politika és a közösségek szemléletformálása szempontjából. Ugyanakkor a budapesti Critical Mass civil kezdeményezés más városok számára mutat jó példát. (...)
GP: Van-e konkrét programja/ígéretei a budapesti kerékpározó társadalom számára – mire számíthatnának az elkövetkező négy évben, ha Ön lenne a főváros első embere?
J.B.: A Belvárosban az autóközlekedés legésszerűbb alternatívája az egyszerű, helytakarékos, csendes, olcsó és rugalmas kerékpár, ami jellegénél fogva a legdemokratikusabb jármű. Rövid távon belül azt a szabadságot nyújtja, mint amire a gépkocsit kitalálták, de annak fölösleges túlzásai nélkül. Nem borítja fel a hagyományos utcaképet, és lehetővé teszi a szűk utcák emberhez méltó használatát.
A belső kerületek közterületeit és forgalmi rendjét a gyalogos- és kerékpáros közlekedés feltételeinek javításával alakítjuk át . Nagyjából a Dózsa György út és a budai Nagykörút által határolt területen mindenhol elvégezzük azokat a – kis költségű, de komplex szemléletet igénylő – beavatkozásokat, amelyek révén a város belső kerületei kényelmesen, biztonságosan bejárhatóvá válnak. Nem az önálló útvonalak hosszának növelésére, hanem a kerékpárral akadálytalanul bejárható terület kiterjesztésére törekszünk. Az utcákat úgy alakítjuk ki, hogy egyértelmű legyen: a kerékpár jármű és a járdán nincsen keresnivalója. A hibás és veszélyes közös gyalog- és kerékpárutakat fölszámoljuk, a kerékpárosokat a forgalomtechnikai megoldásokkal (forgalomcsillapítással, kerékpársávokkal) biztonságosabbá tett közutakra irányítjuk.”
Kommentek (32 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Csak azok a fránya kopogtató cédulák....
Nyomjuk az LMP-t, hiszen szarban van. Avagy ezzel sajnáltatja magát.
Benedek!Ha már itt tartunk:toljátok el a kerékpárt!!!
Ha egy főpolgármester aspiránsnak csak ennyike témája van a főváros jövőjére nézve akkor ne is számítson néhány ezer Critical Mass fan kopogtatójánál többre.. Amúgy Kóka és az SZDSZ is a kerékpárutakkal kampányolt majd tízmilliókból sikerült egy vödör festékkel csíkot húzni a járdákra kerékpárút leválasztás címen..
Csak zöld vagy te, ha erről is írsz. :-> Csak félre kellene tenni picit az ellenszenvedet, mielőtt hozzászólsz.
Rengetegszer üt el biciklis gyalogost, csak az nem olyan súlyos. Viszont nem lehet normálisan közlekedni biciklivel az osztott járdákon, erről beszél Jávor és ez megegyezik a kerékpáros egyesületek véleményével. Plusz az autósok se veszik figyelembe az ilyen kerékpárosokat, pedig előnyben vannak a lekanyarodókkal szemben.
Az optimális az, amit nemrég a belvárosban csináltak, ahol a kerékpársáv az utcai forgalom része. (Talán Alkotmány utca.)
Nem ennyi a témája, de ők ezekre voltak kíváncsiak.
http://lehetmas.hu/budapest
A teljes koncepciótlanságra utal, ha egy párt mással sem tud kampányolni, mint a biciklikkel, a bicikliutakkal, környezetvédelemmel, környezettel.
Nem alábecsülendő dolgok ezek, de tényleg csak annyi baj lenne Budapesttel, hogy kevés a bicikliút? Ha több lenne, kevesebb autós lenne?
Aligha.
"A kiszoruló autók forgalmát a folyamatosan fejlesztett villamos- és metróhálózat vette át."
Ez a kulcsmondat, még szűkebben az a része, hogy "folyamatosan fejlesztett". Ez hiányzik Budapestről, nem a bicikliút. Ha legalább P+R parkolók lennének a város és a belváros szélén egyaránt, neadjisten használható elővárosi vasutak lennének esetleg az autósra nem féregként tekintenének, hanem megpróbálnának alternatívát kínálni és nem erővel kiszorítani, na akkor lenne itt valódi változás.
Hallani nem hallottam, de átéltem. Tényleg incs keresnivalójuk a járdán. Én támogatom, hogy legyen mindenhol bicikliút, bár hozzáteszem, hogy Mo.-on az sem feltétlenül megoldás, mert nap mint nap látok bamba vagy egyszerűen kétoldali "leszaromitisben" szenvedő gyalogosokat sétafikálni vagy ácsorogni a bicikliúton. Ha szólsz nekik, nem is értik, hogy mi bajod van, ha bicajos dönget el mellettük, még nekik áll följebb. Kultúrált egymásrafigyelést kéne tanulnunk legelőször, mert ameddig ilyen suttyók vagyunk, addig kár infrastruktúrát fejleszteni.
Az autónak nem a bicikli az alternatívája Budapesten, hanem a kétszemélyes elektromos autó. Lehet is kapni: http://villanyverda.hu/home.ht.. csak qrva drágák. Mert második autónak nem fog az emberek többsége kifizetni 3,5-4 millió forintot (még első számú autónak sem). Egyébként volt szerencsém élőben is látni ilyen gépet (egyik Velencei tavi strandon volt kiállítva), ha tizedannyiba kerülne, még vennék is egyet munkába járásra, de ez így nagyon drága.
Nyugat-Európában van helyük a járdán amit ketté osztanak.
Ne haragudj, de Jávor Benedek programjában csak is a kapkodva összeszedett program és a felnőtté válás előtti karrierépítés látszik..
Én ugyan nem mondtam, hogy a 10 tonnás gépek közt van a helye. Kijelölt bicikliúton van a helye, nem máshol. Arról nem én tehetek, hogy abból kevés van. Én például rohadt szívesen járnék bicajjal dolgozni, pont amiatt nem teszem, mert nem tudnék végig eljutni kijelölt bicikliúton, vagy kis forgalmú utcácskákon. Forgalmas útra nem megyek rá, mert nem akarom saját magamat veszélyeztetni, járdára meg azért nem, mert nem akarom a gyalogosokat veszélyeztetni. Egy gyalogos mozgása ráadásul tök kiszámíthatatlan, mert nekünk még gyalogos közlekedéskultúránk sincsen. De gyalogosként is szar: Kétszer jött nekem eddig biciklista járdán (nem bicikliúton), egyszer hátulról érkezett, és egyértelműen ő volt a fasz, másszor egyszerűen álltam a buszmegállóban, az ellenkező irányba néztem és közben tettem egy lépést hátra - már ott volt a bicajos, akire nem igazán számítottam. Sehogyse jó ez, a megoldás az lenne, ha az autóút lenne az autósoké, a bicikliút a bicikliseké, a járda meg a ZEBRA a gyalogosoké. De, ha megfigyeled, mindenki használ mindent: autósok állják el a járdát, a bicikliutat, száguldanak át fékezés nélkül a zebrán a gyalogosok közt, ja robogóval simán közlekednek a járdán a futárok, az is majdnem elütött nemrég, biciklisek száguldoznak úttesten-járdán (valahol persze megértem a fájdalmukat, ha nincs bicikliút, csak nem értem, miért nekem kell emiatt bűnhődnöm), faszparaszt gyalogosok kaszinóznak a bicikliúton és kelnek át keresztbe-kasul Andrássyn, Budafokin, akárhol, mindenhol, ahol csak eszükbe jut, még akkor is, ha húsz méterre van a zebra. Ez a mentalitás a fő gond. Nem tudom ezen hogy lehetne változtatni.
Kampányszöveg... Pénz nincsen rá. Ja, persze, Franciaországnak sokkal több pénze van az infrastrukturára. Ez az egy ami hiányzik az eszmefuttatásból
Amikor a lezárt Margithid járdáján egy biciklis majdnem halálragázolt egy ötéves gyereket a rendőrök elrendelték, ki is táblázták, hogy a keskeny járdán csak tolni szabad a biciklit. Ha ott áll a rendőr leszállnak, tolják 10 méter, majd felpattanak rá és a gyalogosokra nézve életveszélyes száguldásba kezdenek. Ezekre ráférne egy százezer forintos bírtság.
Más: Oktogon, megy forgalom a Köruton. Jön a biciklis az Andrássy úton és szépen áthajt keresztbe a rémülten fékező autósok előtt a tilosban. Senki nem ered utána, hogy adjon neki egy nagyot, pedig megérdemelné. Viszont a térfigyelő kamera ilyenkor mit csinál? Máshol a Kodály köröndnél már várná egy rendőr 1000 eurós csekkel.
Persze meg volt a Critical Mass biciklis felvonulás aminek az volt a fő attrakciója, hogy biciklisek az út szélén, meg a zebra előtt várakozó autósok mellett elhajtva jó nagyokat vertek ököllel az autók tetejére. Ezeket is nagyon megbüntetném. Tanulják meg, hogy nincsen mindenhez joguk.
Igen, de ilyen állatok vannak autósban is, gyalogosban is, és aztán mindhárom kategóriában vannak olyanok, akik képesek kultúráltan, előzékenyen viselkedni, szóval kerüljük el az általánosítást, hogy akkor most csak a biciklisek vagy csak az autósok, vagy csak ezek vagy csak azok a hülyék. A kultúra nem azon múlik, hogy mivel közlekedsz. Egyébkén itt: http://mandiner.blog.hu/2010/0.. már kifejtettem egyszer ugyanezt, ha érdekel.
"A Belvárosban az autóközlekedés legésszerűbb alternatívája az egyszerű, helytakarékos, csendes, olcsó és rugalmas kerékpár."
Az autóközlekedésnek a bicikli nem alternatívája. A személyi közlekedésnek lenne az alternatívája. Megint kapcsolgattál össze-vissza a filmek között...
"A hibás és veszélyes közös gyalog- és kerékpárutakat fölszámoljuk, a kerékpárosokat a forgalomtechnikai megoldásokkal (forgalomcsillapítással, kerékpársávokkal) biztonságosabbá tett közutakra irányítjuk.”"
Érdekes, hogy a világon mindenhol máshol vígan tekernek a bicajosok az ossztott gyalog -és kerékpárúton. Ahol pedig nincs, ott az úttesten. A kerékpársáv meg már önmagában forgalomcsillapítás. Inkább közlekedés szereplői közötti összhangot kéne javítani (pl. autós nem akadályozza a gyalogost, bicajos csak ott teker, ahol nem tilos neki stb.). A többi az megint csak libsi kötélhúzás, hogy kinek van több joga valamihez...
Biztos sokan fogják a busz vagy a villamos helyett a bringát választani, különösen az idősek, ugye?
Megint előjött ez a látszólag liberális alapgondolat, hogy az embereket majd Ti külső beavatkozással szabályozzátok, hogy ők akkor most mit is akarjanak... Vagyis ellehetetlenítitek a városi járműforgalmat, hogy lehessen bicajozni, mert most az a gumicsont. Mert rossz a levegő. Brühühü, teccettek volna kevesebb dízelt venni.
Zöldinterjú??? Ha majd a buszok és kamionok a mesterségesen kialakított dugókban dekkolnak, akkor majd azzal a jóleső tudattal hajtod álomra a fejed este, hogy igen miattam mások elkéstek és a környezetszennyezést is növeltem a zöld ötleteimmel, de legalább *nem én voltam sk*. Jöttek volna ők is bicajjal.
Egyéb hasonló szuperzöld elképzelések?
"B+R"
Mu-ha-ha, már látom, hogy eddig Ausztriára specializálódott bicótolvajok tapsikolnak az elképzelésnek.
ui.: nekem is van bicóm és egy ideig jártam is vele melóba. Remek módja, hogy szemerkélő esőben is állig saras legyél, átázott cipővel és koszos nadrággal/lábszárral érkezz dolgozni. Ha hideg vagy meleg van, garantáltak a folyamatos légúti tünetek, vagy az izzadás, vagy a hideg miatt, vagy csak a mesterséges dugókban araszoló járművek miatt. Vagy öltözhetsz mentőcsónaknak, ez a megnyerő fellépés záloga :D. Ha messzebb kell menni, mint 5 km, nincs értelme. Ha pedig már jártál bicikliúton, tudod, hogy mindig van valaki aki lassabb/gyorsabb, ilyenkor ugyanazok a konfliktusok lejátszódnak, mint a lassabb/gyorsabb autóknál stb. Ezért aztán az egyméteres bicikiút kb. szart sem ér ott, ahol tényleg járnak sokat bicóval, ugyanúgy kialakul a dugó, a tolakodás. Többre meg csak mások rovására (autós, gyalogos) van hely.
Német nyelvterületen nem ritka, hogy a Taxi a reggeli hidegben ingyen felvesz és addig visz, ameddig amúgy is ment volna. Persze nyilván előbb is kitesz, ha szólsz neki :).
Hát, igen, német nyelvterületről nekem is vannak tündérmeséim bőséggel. Valahogy ott sosem idegeltem még fel magam közlekedés közben - akármivel is mentem éppen. Itthon van, hogy sokszor hosszú perceket ácsorgok a járdaszélen mire egy autó hajlandó megállni. Ilyenkor mindig csekkolom a rendszámot - az eseteknek nagyjából a felében német rendszámmal találkozom. Ja, és idehaza eddig életemben háromszor vettem a bátorságot, hogy stoppoljak: Háromból kétszer németek - pontosabban Németországból hazalátogató magyarok - vettek fel.
Ja, csak hogy igazságosak legyünk: egyszer mentem Kőszegről Szombathelyre kora hajnalban, de láttam hogy nem fogom elérni a vicinálist. A semmiből egyszercsak küldött az Úr egy taxit, leintettem, mondtam, hogy Kőszeg, vasútállomás, erre elvitt Szombathelyig - na jó, nem ingyen, de ugyanazért az árért.
Bár igaz, az már majdnem német nyelvterület. :)
Talán célszerű lenne végre belátni, hogy a kerékpár nem városi közlekedési eszköz!!!
Falun még elmegy, ott az alvégtől a felvégig legfeljebb 4-5 kilométer a távolság. De ha valaki Angyalföldről jár be, vagy Kelenföldről az tekerhet órákat télen, nyáron esőben, hóban..
A kerékpárt amúgy sporteszköznek kellene tekinteni, hét végén tegyék fel a kocsi tetejére és kint a zöldben, a jó levegőn tekerjenek vele.
Egyetértek!
Nálunk az asszony bicikli mániás, de soha nem használja a városban. Hétvégenként néha beteszi a kocsiba, aztán megy megkerüli valamelyik tavunkat. Hétköznap pedig autóval jár(unk) dolgozni.
megszerzik csalással úgyis
ja, csak bizonyos távokon olcsóbb az autót használni, mint a tömegközlekedést...
a "folyamatosan fejlesztett"et pedig felejtsük el....
Ne haragudj, de ennél nagyobb ökörséget aligha írhattál volna. Vagy netán az Államokban szocializálódtál, Lajtán túli európai városhoz pedig sosem volt szerencséd?
Egyébként is a belvárosról van szó, nem arról, hogy bárki rá akarna kényszeríteni, hogy Budafokról Cinkotára járj biciklivel. (Mellesleg van egy ismerősöm aki Újpestről jár ki dolgozni Szentendrére bicajjal. Még csak nem is egy kimondottan sportos alkat.)
Volt szerencsém a Lajtán túli városokhoz is. Nos a legtöbb városban csak az ülhet biciklire aki levizsgázott KRESZ-ből. A rendőr megállíthatja és kérheti tőle ezt a kis papírt.
Amerikában a belvárosokban valóban nem bicikliznek, de a kertvárosokban lehet látni biciklizőket. A parkokban kölcsönözni is lehet, ott ugyanis elsősorban sporteszköznek tekintik a kerékpárt.
"Nos a legtöbb városban csak az ülhet biciklire aki levizsgázott KRESZ-ből. A rendőr megállíthatja és kérheti tőle ezt a kis papírt."
Ezzel tökéletesen egyet is értek. De hála az égnek, ebből egyáltalán nem közetkezik az a blődség, amit fentebb írtál, ti., hogy a "kerékpár nem városi közlekedési eszköz". Sőt épp ellenkezőleg, nagyon jó példa arra, hogy igenis azzá lehet tenni. Azt meg végképp nem értem, miért kellene csak sporteszköznek tekinteni a kerékpárt, mert ilyen alapon tekinthetnénk csak sporteszköznek az autót, a repülőt, a hajót, akármit. Vagy ezeket tekintsük kizárólag közlekedési eszköznek, és akkor Bessenyei, Szalay meg Litkey menjen el kapálni? Ugye milyen értelmetelen?
Én pl. annak látnám értelmét, hogy alagútban v. legalább fedve legyenen kialakítva a bicikliutak. az alagút az ért lenne jobb, mert akkor szintben nem keresztezi egymást a forgalmak és nem áznak meg fáznak a bringások. És kisebb alagút elég nekik, mint az autóknak, amikkel azért a 200 éves közműhálót a föld alatt könnyebb elkerülni.
Ja és rendszámos biciklit KRESZ-vizsgát igazoló okmánnyal, hogy a korrektség jegyében ők is azonosíthatók és felelősségre vonhatók legyenek.
Szegeny munsteri lakosok, nem tudjak, hogy milyen idiota, balesetveszelyes rendszerben kenytelenek nap mint nap kozlekedni (sot a kerekpar szamara raadasul egyiranyu az osztott jarda... 15€ ha a rossz iranyba kerekezik a paciens es a rendor is latja). Meg szerencse, hogy nincs sok bicikli a varosban.
http://www.muenster.de/stadt/t..
Bejelentkezés