Leisztinger a Fideszhez közeledik?

2010. július 30. 13:46

A Népszabadság úgy tudja, a Leisztinger Tamás MSZP-közelinek mondott vállalkozó érdekeltségében lévő Arago-csoport vásárolja meg a százmilliós adósságállománnyal rendelkező diósgyőri focicsapatot.

2010. július 30. 13:46

A százmillió forintos adósságállománnyal rendelkező diósgyőri futballcsapat Leisztinger Tamás cségcsoportjáé lesz, írja a Népszabadság. A lap ezt Orbán Viktornak a magyar focit felrázó terveivel magyarázza: a miniszterelnök megpróbálja a magyar sport területére, ezen belül is elsősorban a labdarúgás felé csábítani a legbefolyásosabb gazdasági személyiségeket.

Azzal azonban sokan nem értenek egyet a Fideszen belül, hogy a nyolcvanmilliárd forintra becsült vagyonnal rendelkező Leisztinger a DVTK megvásárlásával egy csapásra barát legyen az eddigi ellenségből - a Népszabadság többek közt Kövér László nevét emlegette az ellenzők közül. Leisztinger ugyanis jó kapcsolatot ápol szocialista politikusokkal: élettársa Tüttő Kata, a fővárosi közgyűlés MSZP-s képviselője, de jóban van Tóth Csabával, Oláh Lajossal és Hagyó Miklóssal is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2010. július 30. 16:32
Bréking nyúz (NoNOL): Leisztinger jobb kezébe vette a kanalat, ez is azt bizonyítja, hogy a fidesz felé akar közeledni! ;-)
Válasz erre
5
0
kispufi
2010. július 30. 15:58
ezzel együtt azért nem csodálnám, ha helyezkedne a leninzinger. akármilyen is a folyó, a szar mindig a felszínen úszik.
Válasz erre
5
0
hogyne
2010. július 30. 14:23
Nyilván oda húz, ahova az érdekei diktálják. Sok ilyen forgott az MSZP körül.
Válasz erre
7
0
drienovác
2010. július 30. 14:21
köll az ingatlan.... már biztos van rá vevője tízszer annyiért
Válasz erre
6
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!