Elmondta a vezető orosz diplomata, mit nem tudnak szó nélkül hagyni Ukrajna ügyében
Ugyanakkor jelezték: Moszkva kész megvizsgálni Washington bármilyen javaslatát, amely a kapcsolatok – legalább viszonylagos – normalizálását szolgálja.
Nem épül lokátor a Tubesen a Honvédelmi Minisztérium döntése szerint. A pécsi városvezetés közleményében saját civil ellenálló polgárait dicsérte az építkezési botrány sikeres befejezéséért.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) megszüntette a Tubesre tervezett radarállomás építésügyi hatósági eljárását – közölte a pécsi polgármesteri kabinetiroda pénteken az MTI-vel. A minisztérium immár hivatalosan letett arról, hogy a vitatott NATO-radart Pécsett, a Tubesen építsék fel.
A városvezetés is közleményt adott ki, melyben megköszönte minden olyan pécsi polgárnak munkáját, akik az elmúlt években időt, energiát nem kímélve dolgoztak azon, hogy megakadályozzák a katonai radar építését. „Örülünk annak, hogy az új kormány nyíltan támogatja Pécset és a pécsieket, és meghallgatja a pécsiek szavát” – írták.
A háromdimenziós lokátor szakmai helyszínéül 2006-ban választotta a NATO, azonban a város nem akarta befogadni a létesítményt. Tiltó intézkedéseket tettek és határozatokat hoztak, melyeket az Alkotmánybíróság utólag az alaptörvénnyel ellentétesnek talált. Páva Zsolt polgármester ezután lezáratta az építkezés helyszínére vezető utat, és bejelentette: megakadályozzák a hegyre tervezett katonai radarállomás építését.
A Legfelsőbb Bíróság végül idén március 17-én utasította a Honvédelmi Minisztérium építési hatósági osztályát új eljárás indítására az ügyben.