Három nyulak összeültek - Elemér és a társadalmi szerződés

„Hankiss koncepciójában állam és társadalom békésen egyesülnek egy nagy szakszervezetben, a Nagy Kiegyező Tanácsban, amely elsimítja a konfliktusokat az ellenérdekelt felek között, majd megköttetik a Szerződés. A szerző nem foglalkozik azzal, hogy a konfliktusok az ember természetéből következően adottak, és hogy azokat nem lehet, sőt nem is mindig szükséges elsimítani. A Hankiss-féle konszenzus-utópia tagadja a hierarchiát és azt feltételezi, hogy minden problémás szituáció megoldható racionális diskurzus révén. Csakhogy, ha például rendőr és a bűnöző között születik megegyezés, azt nem kompromisszumnak, hanem korrupciónak szokás nevezni.

Egy másik kedvenc értelmiségi szólam, amelyet szerzőnk is megszólaltat, az esélyegyenlőség. Az esélyegyenlőség azonban nem más, mint a tisztesség, vagy a méltóság eljogiasított-formalizált megfogalmazása, utópisztikus reményekkel, technokratikus gyakorlattal. A szűk értelemben vett esélyegyenlőség a feltételek egyenlőségét jelenti: Kurt Vonnegut egy novellájának esélyegyenlő világában az erőseknek súlyokat kell hordaniuk. Kénytelenek lennénk laposra döngölni az országot, ha azt akarjuk, hogy senki ne lakhasson a hegyen.

Az amúgy definiálatlan esélyegyenlőség kívánalma persze az igazságtalanság tapasztalatából ered. Szerzőnk ezen való borzongását jól példázza, amikor ráolvassa a rendszerváltókra: nem kötöttek társadalmi szerződést, hanem a piac karjaiba lökték a magatehetetlen társadalmat. Ráadásul Hankiss John Rawls-szal példálózik, röviden: azt feltételezi, hogy van egy pont a történelemben, ahol tabula rasat »csinálhatunk«, megállapodva »a javak elosztásrendjében«. Ez a procedurális felfogás azonban legalább annyi problémát szül, mint ahányat megold(ana): hogyan vegyük elejét a későbbi igazságtalanságoknak?”