Biszku Béla személye szolgáltatott ürügyet a Mandiner szokásos utcai riportjához. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mennyire tájékozottak az emberek a kommunista megtorlóval kapcsolatban. Feltettük azt a következő kérdést is: Helyeslik-e a múlt bűneinek újbóli elővételét, dokumentálását, esetleges büntetését, vagy inkább a felejtés pártján állnak. Az eredmény felemás.
Szembetűnő volt, hogy az újból előkerült kérdések leginkább a középkorúakat foglalkoztatják, akik már éltek a rendszerváltás előtt, de nem a legterhesebb időkben. Az idősek különböző okokból elzárkóznak a válaszadás elől, míg a fiatalabbak sokszor teljesen közömbösek a témában.
Egyszer a Matulán
Először két huszonéves fiatal srácot sikerült megszólaltatnom, talán ők voltak a legtöbb információ birtokában az egykori belügyminiszterről, de a pontos pozícióját ők sem találták el. „Kommunista volt, pontosan nem tudom, de egyszer a Matulán olvastam már vele interjút. Pontos szerepét nem ismerem, de '56 után volt valami fejes.” A bűnök elővételét ellenezte a fiatalember, mert „most már késő az elszámoltatáshoz, ezt '89-ben kellett volna megtenni, bár a fene tudja, minket már nem érdekel, gondolom téged se, akiket pedig tényleg bántott, azok már meghaltak”. „Azzal sem értettem egyet, hogy azt a magyar háborús bűnöst Ausztráliából akarják előrángatni, ha már eddig megúszta” - vetette közbe az eddig szótlan másik srác.
Egy másik, húsz körüli fiatalembernek fogalma sem volt Biszku kilétéről, de szerinte hagyni kéne ezeket a dolgokat. „Nem szabad bolygatni, ha már 20 évet leél a rendszerváltás óta. Aki akkor 40 volt, az ma 60.” A Deák téren szóba elegyedtem egy idős úrral, aki – talán Biszku neve miatt, talán más okból – azonnal elhajtott, és elzárkózott a kommunikációtól.
Kedélyesen válaszolt viszont egy 55 körüli rejtvényfejtő asszony, aki tudta, hogy Biszku Béla egykor a Központi Bizottság tagja volt. A nő támogatja a múlt feltárását, szerinte szükség van rá. A Bűn és Büntetlenségről is tudott valamennyit.
Hasonló platformon állt egy jókedvű, ugyancsak középkorú úr, aki tudta, hogy a kérdéses politikus belügyminiszter volt a kommunista érában, és néhány mondatot hallott a filmről is. „Nemcsak, hogy elévülni hagyni nem szabad, de a bűnt meg kell büntetni. Több tízezer ember van aki nem felelt a tetteiért, köztük Biszku elvtárs is” - fejtette ki nézeteit.
Valahol máshol
A belvárosban sétálva ismét középkorú interjúalanyom akadt, mivel a fiatalokat kevéssé érdekli a kérdés, az öregek pedig egyszerűen nem válaszolnak. A következő hölgy éppen Bibliát olvasgatott egy padon, amikor megszólítottam. Tudta, hogy Biszku Béla neve a Kádár-korszakhoz kapcsolódik, de konkrétumot nem említett. A helyes hozzáállás szerinte: „Hagyni kéne ezeket a dolgokat, mert nem a mi dolgunk. Majd valahol máshol döntik ezt el.”
A Vörösmarty téren újfent két vidám, 40-45 körüli hölggyel találkoztam, akik nem tudtak válaszolni első kérdésemre, bár „arra saccoltak volna, hogy kommunista”. Az elszámoltatás mellett viszont teljes mértékben kiállnak: „Rajtunk is látszik, hogy még a mi generációnk sincs egészen tisztában ezekkel, nemhogy a fiatalabbak”. Egy 35 éves nő nagyjából ugyanezt mondta el, amit egy bölcsességgel próbált kiegészíteni: „Aki nem ismeri a múltját, annak nincs jövője se, vagy valahogy így mondják, nem?”
Végezetül az Astorián kérdeztem két 35 körüli sörözgető urat, akik azt tippelték, hogy Biszku katona, volt. Azt, hogy újra bekerüljenek a közbeszédbe ezek az ügyek, azt teljes mellszélességgel támogatták, hiszen „az igazságnak ki kell derülnie. Mindenhol vannak dolgok a világon, melyeket el akarnak kerülni, de ezt talán nem kéne.”
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A legendás spanyol rendező új munkájában, A szomszéd szobában az elmúlással való szembenézésről beszél intim, személyes hangvételben. Ám hiába a két zseniális színésznő, Tilda Swinton és Julianne Moore, a katarzis elmarad. A november 28-tól a mozikban látható film lábjegyzet maradt Almodóvár elképesztő karrierjében.
Kérdés, hogy az ortodox karácsonyig mit lép az ukrán elnök.
George Bernard Shaw persze éppen úgy kevesekhez hasonlítható, mint Webber, de a történelemhez hasonlóan már a kultúrát is hamisítják. Még szerencse, hogy a My Fair Ladyt van lehetőség ismételni.
