„A Híd, ahogy a nevén is látszik, a kiegyezést választja, illetve általa ezt választják a szlovákiai magyarok. Magyarország eközben odáig jutott, hogy lassan kéksisakos békefenntartásra lesz szükség magyar és magyar között is, és árulónak számít, aki hídról szövegel. Ennél is jobb hír, hogy a szlovákok csekély része vevő már arra a vudunemzeti vonalra, ami ellenségkereséssel és őstörténettel próbálja definiálni a szlovákságot. A rendszerkritikus, fasisztoid sovinizmus majdnem olyan marginális, mint a magyarságból levezetett politika. Meciar kiesett, Slota a küszöbön vergődik, sima nackó hülyeségért a szlovák választók nem osztottak lapot. Irigylésre méltóan felvilágosult nemzet. Főleg innen, Árkádiából nézve, ahol épp most indul a kormányzati genetika, és a Szent Korona-tan is képviselve van a kormányban. (...)
Amíg a fejlett szlovák ipari társadalom a SAS-t és a Híd-Mostot termelte ki, Magyarország, a nagyarcú kultúrnemzet a Jobbikkal és az LMP-vel rukkolt ki. A különbség jól látszik: se a Jobbikról, se az LMP-ről nem lehet tudni, hogy minek vannak, és mi lenne akkor, ha hatalomhoz jutnának.
Szarban az egész nemzetfelfogás, és ezen a türkménkutatás nem fog segíteni. A szittyálkodás, a zászlórázás, a kardcsörtetés – egy szál fütyiben, mellesleg – arra sem volt elég, hogy a határon túli magyarok lojalitását fenntartsa, nemhogy bárkit a határon túl meggyőzzön. Az alapértelmezett elképzelésnek, miszerint mi vagyunk itt az ezeréves államalkotók, és a környező törzsek megcsókolhatják a szarunkat is: ennek vége van. Utoljára Kádár idején irigyeltek minket. Eljött az idő, amikor újra tanulhatunk a szomszédainktól. Nincs ebben szégyen: tőlük vettük át a mezőgazdaságot és egy csomó szótövet, és senki sem vitatja, hogy jól tettük, különben nem volna szavunk a poloskára.”