„Magyar Narancs: Mi szól amellett, hogy Isten nevét belefoglaljuk egy törvénybe?
Mezei Balázs: A modern törvényszövegekben sehol nem szerepel Isten neve – talán a Saríát hagyjuk ki ebből –, amiről itt szó van az az úgynevezett preambulum, vagyis a bevezető, ami az indokokat, célokat, elvi alapokat szögezi le, mondhatni teoretikus bevezetés egy törvényhez. Kiemelt törvényekhez szokta ilyet alkotni. A Nemzeti Összetartozás törvénye egyértelműen ceremoniális, az összetartozást hangsúlyozó törvény, amelynek szerepe más, mint a gazdasági, kulturális vagy politikai élet menetét szabályozó törvényeknek. Itt az általa meghatározott nemzeti lét, a jog által átfogott közösség alapvonalait kifejező alapállításairól van szó, ahol helyénvaló, akárcsak az alkotmány preambulumában, a törvénykezés alapját képező elvek vagy végső forrásának megnevezése. Afelől nincsen vita, hogy a jogi egységeknek vannak elvi alapjai, arról sincs vita, hogy ezt meg lehet fogalmazni külön egy bevezető preambuláris részben. Ott válnak el a vélemények, hogy ez a rész kell-e nekünk vagy sem. Ha az európai alkotmányokat nézzük, ott a preambulummal rendelkezők vannak valamelyest többségben, Isten nevét nyolc alkotmány említi meg, de van nagyon sok, amely történelmi előzményeket fejt ki, például a szlovákoknál az áll benne, hogy ők a nagy Morva Birodalomra, valamint Cirill és Metód tevékenységére vezetik vissza az államukat. Csak kettő olyan alkotmány van Európában, amely kifejezetten laikus kitételt tartalmaz a preambulumban, az államot nem vallásiként, nem egyháziként határozza meg: ez a francia és az olasz alkotmány. Isten nevének megemlítése jogtörténetileg két dolgot jelenthet: lehet nominatio dei és invocatio dei, azaz Isten megnevezése vagy hívása. Utóbbira jelenleg Írországban és Görögországban van példa. A görög alkotmányt a szent, egylényegű és láthatatlan Szentháromság nevében vezetik be, míg a német alkotmány azt hangsúlyozza, hogy tudatában vagyunk Isten előtti felelősségünknek. (...)