A nemzeti „kisajátítása” és a baloldali finnyáskodás

2010. június 03. 10:51

Szerintük a jobboldal harsány, nemzeti giccset felvonultató retorikája és sovén tettei nem európaiak.

2010. június 03. 10:51

„A nemzeti együttműködés rendszerének (ja, nagybetűvel) télleg van egy kicsi kamuíze. Nemzeti giccs is kétségtelenül létezik, és használják is. Ruhában, dalban, szónoklatban. Meg nyilván személyükben a baloldaliak is a nemzet részei.

Habár ezt éppen nem tagadta el tőlük senki (talán néha igen, de hát ebből felesleges volna általánosítani). A baloldalnak fel kéne mérnie, hogy milyen viszonyban is van a nemzeti léttel. Nyilván van egyfajta hangsúlybeli eltolódás is (retorika). Másrészt koncepcióbeli is vagyon. Ezügyben pedig a baloldal kicsit le van maradva. És túl sokan maradtak itt az előző rendszerből és szövegelnek ahhoz, hogy elhigyjük nekik a nemzeti fordulatot. Szóval tetszettek volna korábban hangoztatni, hogy fontosnak tetszenek érezni a nemzeti közösséget. És talán nem kéne távol maradni a Trianon-emléküléstől.

Mert mi eddig igazából csak azt láttuk, hogy a baloldalon tagadni tetszenek a nemzet fontosságát. Talán elfogadták, hogy létezik ilyen entitás, de puszta létezésén túl nem sok lényegi funkciót tulajdonítottak neki. Márpedig van olyanja, még ha természetesen a nemzet abszolutizálásától óvakodni kell is, és ugyan mindenkinek szent a saját nemzete, amolyan profán értelemben, a Bogár-módra való szakralizálásától azért óvnánk. A nemzeti egység fontos dolog, de azért nem azt jelenti, üzenjük a széljobbnak, hogy akkor egy üdvözítő ideológia (például nacionalizmus) alá be kell állni (a la Gömbös), mert a véleménykülönbségek széthúzzák a nemzetet. A nemzet a közösségi (és esetleg az állami) lét egyik, de nem kizárólagos szintje.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2010. június 03. 20:21
Torre! Felhivnám a figyelmed egy-két balliberális találmányra: 1. magyarkodás- a ballib oldal - a szerintük tulzott nemzeti érzelmet jelzi ezzel. Mond egy nyelvet, ahol ennek a szinonimája feltalálható. 2. Jönnek a mélymagyarok- akik az internacionalizmus, illetve ma a globalizmus elleni nemzeti egységet és cselekvést szorgalmazzák. Kiemelt kárhozat illeti azokat, akik a hazai termelés-ipar,mezőgazdaság,szolgáltatás- kiemelt fejlesztésében látják a növekedés egyik zálogát, hozzátéve, hogy ehhez még a belső piac fejlődése is kapcsolódik. 3. Az általuk nem tulságosan kedvelt magyar /történelmileg örökölt/ kultura leértékelése. / Ne kodálykodj,mondta Kádár/ Az európai kultura igen, a magyar szégyenkezésre ad okot. Olyan maradi, olyan provinciális. 4. A magukat menőnek tartó értelmiségiek itthon csak előfordulnak, de nyugaton élnek. Ezt az értelmiségi közeget-ami itt van- nem lehet tartósan elviselni. Repülőről szép ez a táj, mondja egy Nobel-dijas. És sorolhatnám.....Számukra sértő kifejezések:magyar történelem, Trianon, nemzeti mozgalmak.
balbako_
2010. június 03. 18:44
Az hogy ki miként gondolkodik magánügy. A baloldallal az a baj, hogy azonnal lecsap, ha valaki másként vélekedik. Méghozzá azért, mert nála van a bölcsek köve, az ő véleménye a progresszív és a többi nézet maradi, sötét, babona. Ha a jobboldal nem elég kemény, ez így is marad. Aki nem ismeri a Bibliát milyen alapon bírálja? Tanulság: gyermek korban meg kell ismertetni! Aki nem nemzetben gondolkodik miért nem ismerheti meg a nemzet fogalmát és történelmét? Tanulság: oktatni kell! És még sorolhatnám.
slomovicz
2010. június 03. 18:24
Én már nem akarok többet politikát, és most már ideje, hogy a gazdaság legyen az első helyen. A baloldal továbbra sem akar együttmüködni- közös célok mentén- ki kell Öket szoritani a közéletből- mert csak rombolnak- nem épitenek.
tevevanegypupu
2010. június 03. 11:10
Ahogy igy elnezem a vilagban talan egyedul Magyarorszagon akarjak megtiltani eppen a liberalis gondolkodok, hogy magyarnak erezzuk magunkat es oruljunk a magyarsagunknak meg az orszagunknak. Veletlenul szuletunk oda ahova eppen szuletunk, de mi vagy ki tilthatja meg, hogy szeressuk azt a helyet es buszkek is legyunk arra, amire barhol mashol buszkek lennenek az emberek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!