Till Tamás szülei nem kérnek a gyilkos bocsánatkéréséből
A 24 év után előkerült bajai kisfiú szülei elutasítják, hogy fiuk feltételezett gyilkosával kapcsolatba lépjenek, és nem kíváncsiak a bocsánatkérésére.
Egy erős, tisztességes rendőrség mellett nem lesz igény a gárdára, mondta Szijjártó Péter a Mokkában.
Egy erős, tisztességes, világos felhatalmazással, normális pénzügyi környezetben működő rendőrség mellett meg fog szűnni a magukat erőszakmonopóliummal felruházó szervezetek iránti igény és a rendőrség mellett nincs is helye ilyennek, „hívják azt nemzeti gárdának, vagy Magyar Gárdának” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs vezetője szerdán a Mokkában.
Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy mi lesz akkor, ha pénteken Vona Gábor az Új Magyar Gárda egyenruhájában jelenik meg az alakuló ülésen, úgy fogalmazott a TV2 műsorában: „a magyar törvényeket mindenkinek be kell tartani, akkor is, sőt pláne akkor, ha országgyűlési képviselő”. A fideszes politikus hozzátette, hogy a pénteki alakuló ülésen ebben az esetben a köztársasági elnök „nyilván a legkörültekintőbben” fog eljárni.