Ez nagyon nem fog tetszeni Magyar Péternek: még Nagy Attila Tibor is irigyli a Fidesz helyzetét

A politikai elemző azt is elmondta, mi fenyegeti legjobban a Tisza Párt elnökét.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője lesz a nem túl fényes anyagi helyzetben lévő MTK elnöke - tudta meg a Népszabadság. A klub ügyvezetője egyelőre nem nyilatkozik.
Deutsch Tamás állítólag elfogadta a sportegyesület felkérését, amelyre már csak azért is igent mondott, mert kötelezi a családi hagyomány. Az MTK ügyvezetője egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Elmondta azonban, hogy jövő hétfőn, illetve kedden kiderül minden.
A kék-fehér klub az előzetes letartóztatásban tengődő Hunvald György VII. kerületi polgármester elnöksége alatt működik. Közgyűlésüket május 26-án tartják, s az első Orbán-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminiszterének érkezéséve jelentős támogatáshoz juthat.