Magyar álhírterjesztéssel vádolta Kocsist – csattanós választ adott a frakcióvezető
„Akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaúdi, azoktól elnézést kérek!” – írta a frakcióvezető.
Nagy a tét a hétvégi választáson Magyarországon. Egy olyan állam körvonalazódik, amelyben a zsidók és a cigányok diszkriminációját hivatalos politikává tehetik.
„A mostani választási eredménnyel Magyarország egyedülálló ország lett Európában. Az autoriter, nacionalista és populista beállítottságú Fidesz, valamint az egyértelműen posztfasiszta, és az ország roma és zsidó kisebbségével szemben nyíltan ellenséges és gyűlölködő Jobbik a választók szavazatának közel 70 százalékát kapták.
Hogy mi fog történni? Vannak olyan politikai gondolkodók Magyarországon, akik szerint a Fidesz a hatalomátvétellel enyhíteni fog retorikáján, és nagyon jól tudja, hogy mi várna Magyarországra gazdaságilag és politikailag, ha engedne a szélsőségeseknek. Ami engem illet, tartok tőle, hogy a Fidesz, a pártvezér meggyőző nyugtatása ellenére nem fogja tudni megoldani Magyarország gazdasági és más problémáit.
És ha a gyors eredmény elmarad, akkor a Fideszben csalódott választótömeg átáramlik a Jobbikhoz. És ha az a párt is részesül a hatalomból, akkor a Fidesz a nem is túl távoli jövőben a varázslótanonc szerepében találhatja magát. Akkor pedig a romák és a zsidók diszkriminációja, a nagymagyar sovinizmus, és a másként gondolkodók legtágabb értelemben való üldözése válik a magyar állam hivatalos politikájává.”