Puzsér amúgy is tökéletes példa, kórtünet

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

„Jellemző az, ahogyan Puzsér Róbert reagált korábbi cikkeimre, szokásos személyeskedő, habarcs-stílusában (tények, vélemények és csúsztatások rántotta-monológban kisütve, az egyszerűbb gyomornak, de csípősre fűszerezve) politikai támadást, propagandát emlegetett, mert valaki „nekitámadt” (értsd: írt az illetőről) az ő szeretett mesterének, a marxizmusból lett liberalizmus hamis-vörös-szentjének. 

Puzsér amúgy is tökéletes példa. Kórtünet. Maga is áldozat és  tettes (uszítóként). Közismert, hogy a publicisztikai házmester édesanyja maga is Holokauszt-túlélő, az apjával elváltak, a fiát egyedül nevelte fel. A magát ordítozva felépítő szerző bevallottan »neurózisban szenved, emiatt a 2010-es évek eleje óta antidepresszánsokat szed.« 

Mintha a magyar társadalom, illetve értelmiség egy igen jelentős csoportjáról olvasnánk. És akkor elveszem tőle az egyik »nevelőapját«? 

A mindenáron vezetőkre, jó vezetőkre, apákra vágyó emberek számára teljesen érdektelenek a tények. Hősük maradna az illető akkor is, ha kiderülne róla, hogy nagyobb áruló volt Júdásnál és sötétebb bűnt követett el Káinnál – hogy a Popper által is kedvelt bibliai példáknál maradjunk. Ezért ki lehet a bűnöző? Az, aki rosszat ír a mesterről. Ebből a hozzáállásból születnek az ilyen sorok:

»Annak az ordas dühnek a magyarázata gyanánt, amellyel az 1956-os pesti srácok emlékét nap mint nap meggyalázó Pesti Srácok Popper Péter ellen acsarkodnak, két elméletem is van.«

Sajnálom, most nem lesz idő (és hely) az elmélet kifejtésére. Inkább csak a szóhasználatra fókuszálnék, »acsarkodás«, »ordas« – mintha a szerző csak a kommunista propaganda kelléktárához férne csak hozzá. Vagy egyenesen Popper szállta meg őt?”