Budapesten neveznének el utcaszakaszt Navalnijról

2024. február 19. 16:16

Majtényi László annak a terézvárosi utcának az egyik szakaszát nevezné el az elhunyt ellenzéki politikusról, ahol az orosz nagykövetség is található.

2024. február 19. 16:16
null

A Demokratikus Koalíció terézvárosi önkormányzati frakciója MTI-OS-közleményben kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés „közterületet, sétányt nevezzen el a mártír orosz hazafi, Alekszej Navalnij emlékére”. Erre szerintük a legalkalmasabb a VI. kerületi, a sugárút és a szervízút között futó, fákkal, bokrokkal szegélyezett gyalogos sétány lenne, a Kodály körönd és a Hősök tere között. 

„Így emlékezhetünk méltóképpen arra a férfira, aki példát mutatott az egész világnak hazaszeretetből, hiszen az életét adta népe szabadságáért” 

fogalmaznak.

Majtényi László pedig a Facebook-oldalán vetett fel hasonló ötletet. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke szerint a Bajza utca Aradi utca-Andrássy út közötti szakaszát kellene elnevezni a meghalt orosz ellenzéki politikusról. Sok kommentelő támogatja az ötletet, van, aki felvetette, hogy azért zseniális a javaslat, mert ott van az orosz nagykövetség, így minden dokumentumán szerepelnie kellene Navalnij nevének.

 

Nyitóképünk archív: Civilek tiltakoznak a paksi atomerőmű bővítésének parlamenti elfogadása miatt az orosz nagykövetség előtt Budapesten, a Bajza utcában 2014. február 6-án.
MTI Fotó: Lakatos Péter

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zizi-19
2024. február 23. 19:38
Talán egy lóf@szt!
Cséfy
2024. február 20. 15:20
Nevezzünk el Gyurcsányról egy dűlőt! (Dülöngélő dűlő)
patópál
2024. február 20. 12:54
Egyébként tisztelettel kérdezem, hogy Navalnijnak mi a búbánatos lófasz köze van Budapesthez? (De az Elvis Presley tér és Peter Falk szobor is egy rossz vicc, ha már itt tartunk.)
patópál
2024. február 20. 12:51
"azért zseniális a javaslat, mert ott van az orosz nagykövetség, így minden dokumentumán szerepelnie kellene Navalnij nevének" Szimplán leszarják, vagy máshová költöznek. Egyébként tényleg nagy ötlet egy kis erényfitogtatásért tönkrevágni az ország energiaellátását - mert aki üt, annak vissza fognak ütni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!