Szánalmas torzóink

2024. január 03. 08:30

Magyar magyarnak farkasa az államigazgatásban: friss példa a Normafa esete.

2024. január 03. 08:30
Huth Gergely
Huth Gergely
Magyar Nemzet

„Maradva a Normafánál: a mindkét oldallal szót értő, joviális Pokorni Zoltán irányításával 2013-tól két éven át folyt a közvita, melynek csúcspontján népszavazást tartottak. S bár a 2015-ös helyi referendum a csekély érdeklődés miatt érvénytelen maradt, a polgármester megegyezett a helyi ellenzékkel, így egyhangú támogatást kapott a hóágyúzott lesiklópályáktól és síliftektől megfosztott, kompromisszumos terv. Minden más, beleértve tehát a tavaly 75 napon át behavazott sífutó- és szánkópályát, szerencsére elkészülhetett.

Normális esetben ennek a történetnek itt, tehát 2015-ben kellett volna véget érnie, s azóta örömmel élvezhetnénk a közmegegyezés mentén rendbe rakott csodás kincset. Hogy nem ez történik, hanem azóta is tovább folyik a jogi-államigazgatási huzavona, az az igazi hungarikum. (...)

Pedig a hivatali packázások, elmérgesedő viták és hebehurgya bírósági döntések miatt már így is tele van az ország szánalmas torzókkal. Üresen kong a volt SZDSZ-es miniszter, Persányi Miklós állatkert-igazgató által megálmodott, majd a 2019-ben visszatérő libsik által szétlopott biodóm a Ligetben. Lebontottuk a gyermekgenerációk kedvencét, a közlekedési múzeumot, ami aztán Karácsonyék vétója és az elbizonytalanodó kormányzati akarat miatt nem tudott újjáépülni. Balos gáncsvetések, zajvédő falakon nyünnyögő pereskedések és a Lázár–Vitézy-viták okán most úszik el a budapesti körvasút nagyszabású beruházása.

Soroljam tovább? Egészen biztos, hogy olvasóinkkal pillanatok alatt hosszú listát rittyentenénk az egymást kioltó erők okán elbukott, hivatali és jogviták áldozatául esett, félkész közberuházásainkról.

Miért hagyjuk ezt? A bíróságnak és a hatóságoknak nem közérdeket kellene védeniük? Ha egyszer nagy viták után megegyezésre jutunk, hogyan fordulhat elő, hogy újra és újra el lehet gáncsolni egy közeli beruházást?”

Fotó: Ficsor Márton
 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko-jobbos
2024. január 04. 08:51
Nem lehet ezt a demokrácia keretein belül értelmesen kezelni. Az ellenzék MINDIG, de tényleg mindig gáncsoskodik (mikor mi voltunk azok, akkor is). Ez van.
llnnhegyi
2024. január 03. 15:03
MJK!! 2/3 kell júniusban.
galancza-2
2024. január 03. 10:50
Gergely! Az idősek nagy része is az interneten él......Hiába ad nekik a Fidesz mindenféle emelést, közel sem fognak olyan sokan a Fideszre szavazni közülük,mint ahogy azt OV-ék gondolják. Nem károgni akarok,mert szeritem sem rosszak a Fidesz esélyei,de nem annyira jók mint azt sokan képzelik. Mindenképpen javítani kéne a kommunikációt. Példéul itt van ez a cikked,ami jó,csak pont azokhoz nem jut el akikhez kéne.Nem a fanatik balos-ballikos patkányokra gondolok,mert azoknak úgy is mindegy,de azért sok olyan nem fanatikus Fideszes szavazó van, aki jó lenne ha olvasná.
galancza-2
2024. január 03. 10:36
Gergyerly! Szóval nem rossz a cikked,de nagyobb önkritikával kéne körbejárnod ezt a problémát.És minden nap minden médiában közérthetően,pontosan indokolva kéne tájékoztatni a balosok lajasságairól a szavazókat.Így össze lehetne hozni a parlamenti 4/5-öt a Fidesznek. Viszont előtte nagyot kéne nyerni az önkormányzati választáson.Ahol nem igazán áll jól a Fidesz.Oké,szerintem is összességében megnyeri,de sajnos ez az aljas ellenzék (sok helyen függetlennek álcázva magát) lehet, hogy nyer a megyei jogú városok majdnem felében, az egyéb városok 35%-ban, és dzsuvapesten hülyére veri a Fideszt.Ideje lenne a Fideszben mindenkinek felfognia hogy nem azért nyert az utóbbi időben mindig a Fidesz,mert imádja őket a szavazók nagy része,hanem mert annyira aljas az ellenzék.De 14év Fidesz győzelmek után egyre többen szeretnének mást.A 18- 30 éveseknbek fogalma sincs arról hogy milyen valójában az ellenzék és a jogszolgáltatás.Tehát a Fidesznek sokkal közérthetőbben,pontosabban kéne kommunikálnia
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!