Novák Katalin köztársasági elnök fogadta Karsai Dánielt a Sándor-palotában

2024. január 16. 07:14

Pozitív hangvételű, konstruktív találkozón vett részt az eutanáziáért lobbizó alkotmányjogász a köztársasági elnöknél.

2024. január 16. 07:14
null

Karsai Dániel a Sándor-palotában látogatást tett Novák Katalin köztársasági elnöknél, ahol elmondása szerint „teljes mértékben nyitott hozzáállással” találkozott – írta meg a HVG.

Az ALS-ben (izomsorvadásban) szenvedő alkotmányjogász Facebook-bejegyzése szerint Novák Katalin fogadta őt és testvérét, Karsai Pétert a Sándor-palotában.

A találkozót Karsai kezdeményezte az államfőnél, és körülbelül egy órás beszélgetésre került sor. A Facebook-bejegyzés szerint Novák Katalin arra kérte Karsait, hogy a javaslatát alaposabban megvizsgálhassa a stábja, és ígéretet tett arra, hogy két hét múlva folytatják a beszélgetést. Karsai így konkrét javaslatot a következő két hétben nem tesz majd közzé, de ígérete szerint később részletesen beszámol majd mindenről. 

Miközben várják az Emberi Jogok Európai Bíróságának strasbourgi döntését, Karsai Dániel öccse népszavazást kezdeményezett az eutanáziával kapcsolatban, mivel véleményük szerint a kormány hajthatatlan a kérdésben.

Karsai Dániel posztját itt tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. február 08. 18:29
Az öngyilok nem büntethező. Lasd hegymászók..
survivor
2024. február 08. 18:27
Az orvosok DE FACTO gyakorolnak e.-t
lefty67
2024. január 16. 20:35
Csendben, külföldön el lehetne az ilyen problémát intézni, úgy tudom pl. Svájcban. A kutya nem nyomozna utána! Itt szerintem megint egy marginális ügyben a maximális rosszhírét akarják kelteni Magyarországnak!
MaBaker
2024. január 16. 11:59
Nem tudom minek szopják ennek az életellenes, öngyilkossághoz gyáva fazonnak a faszát állandóan...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!