Nemzetközi jogász: Svédország NATO-tag lesz, a magyar parlament meg azt csinál, amit akar

2024. január 25. 21:16

Svédország a washingtoni egyezmény szerint egyoldalú aktussal, úgynevezett csatlakozással is részévé válhat a NATO-nak.

2024. január 25. 21:16
KRISTERSSON, Ulf; ORBÁN Viktor

Lattmann Tamás nemzetközi jogász a szeretlekmagyarország.hu-nak adott interjút, amelyben kifejtette, hogy Orbán Viktor jóváhagyása nélkül is a NATO tagja lehet Svédország.

A jogász úgy látja, hogy a blokkolás a NATO-tagság esetében egyáltalán nem biztos, hogy eredményre vezet, mert el kell olvasni a washingtoni egyezményt, ami „nagyon világosan fogalmaz”. 

Ennek értelmében, ha egy államot meghívnak a NATO-ba, akkor ez az állam egyoldalú csatlakozó aktusával a NATO része lesz. Svédországot már tavalyelőtt meghívták. Tehát innentől kezdve Svédország a washingtoni egyezmény szerint egyoldalú aktussal, úgynevezett csatlakozással is részévé válhat a NATO-nak. 

„Közölnie kell, hogy akkor én most csatlakozom” – tette hozzá.

A jogász szerint azt fog történni, hogy érkezik egy hivatalos levél Washingtontól, amiben arról tájékoztatják Magyarországot, hogy Svédország mától a NATO tagja. 

Ugyanilyen levél fog kimenni az összes többi tagállamnak. Nos, ezt meg lehet csinálni Orbán Viktorral és Magyarországgal.

– mondta Lattmann Tamás.

Ankarával, Törökországgal nem biztos. Tehát ezért nyilvánvaló volt a svédek szempontjából, hogy Erdogant valahogy be kell állítani a vonatba, ha az megvan, utána már tulajdonképpen bármit lehet csinálni. Simán benne van a pakliban, hogy most ez fog történni. 

Azaz Svédország akkor is NATO-tag lesz, a magyar parlament meg azt csinál, amit akar. Senkit nem érdekel, hogy a magyar parlament mit akar. 

A meghívás megtörtént, konszenzussal, mert csak így lehetett” – folytatta a nemzetközi jogász.

„Ezt az egész műsort a parlamenti ratifikációs körökkel megszokásból megcsinálták, de igazából nem szükséges” 

– szögezte le.

Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hhhhhh-0
2024. január 27. 09:34
Vicces :) "„Ankarával, Törökországgal nem biztos." Azt meg hogy? Lattmann Tamás egy p0cs... Gondolom Orbánék most világosodtak meg
Xplorator
2024. január 26. 18:33
Ez a lattman egy nemzetközi faszkalap. Ennek már mikroTommaso-ban lehet mérni a hülyeségét, és az már nagyon magas érték....
catalina11
2024. január 26. 14:13
xerxesz 2024. január 26. 13:05 tudom, nem elegáns wikipédia-linket csatolni, de Lattman Tamás elvtársnak erősen ajánlom az angol nyelven közzétett washingtoni egyezmény 10. pontját... pont nem azt írja, amit mond, hanem amit mindenki tud, rajta kívül... azaz, ha egy NATO-tagország nem ratifikálja a csatlakozást, akkor bizony nincs csatlakozás... egyébként meg Svédországot nem "meghívták", hanem saját maga kérte, hogy csatlakozhasson... ennek is néhány kattintással utána lehet nézni... csatt: https://en.wikipedia.org/wiki/North_Atlantic_Treaty#Article_10" Lattmann elvtársnak nem az angol nyelvvel van baja...ő minden nyelven egy sekélymagyar..
xerxesz
2024. január 26. 13:05
tudom, nem elegáns wikipédia-linket csatolni, de Lattman Tamás elvtársnak erősen ajánlom az angol nyelven közzétett washingtoni egyezmény 10. pontját... pont nem azt írja, amit mond, hanem amit mindenki tud, rajta kívül... azaz, ha egy NATO-tagország nem ratifikálja a csatlakozást, akkor bizony nincs csatlakozás... egyébként meg Svédországot nem "meghívták", hanem saját maga kérte, hogy csatlakozhasson... ennek is néhány kattintással utána lehet nézni... csatt: https://en.wikipedia.org/wiki/North_Atlantic_Treaty#Article_10
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!