Lendvai: Kérem vissza a lovat Erdogantól!

2024. január 27. 11:55

„Megsértődtem” – magyarázta a korábbi politikus.

2024. január 27. 11:55
null

„Kérjük vissza a lovat Erdogantól! Olyan csúnyán viselkedett állítólagos magyar barátjával, hogy nem érdemli meg az ajándékot” – olvasható Lendvai Ildikó Népszavában megjelent véleménycikkében, amelyben az egykori szocialista politikus azt is kifejti: a svéd NATO-csatlakozás kérdésében magyar miniszterelnök végig tartotta a törökök helyett a hátát, „hagyta, hogy az egész világ hülyének nézze”, majd az utolsó pillanatban 

a török vezetés le sem sajnálta a magyar kollégákat”. 

Lendvai szerint a kormány még csak „nem is mutathatja a durcát” hivatalosan, ugyanakkor a lovat legalább visszakérhetnék:

Eleinknek még bejött a lótrükk, átrázták a fehér lóval Szvatoplukot. 

De most a mi vezérünk az új Szvatopluk, a lóvá tett lovag, ő került a szívóágra. Ha így, akkor lovat vissza, mindent vissza! Vissza a Kicsi Huszárnak. Igaz, akkor neki is illik visszaadnia a török autócsodát, pedig már kipróbálta a vezetését. Ő pedig nem olyan, hogy könnyedén kiszállna bármely vezetőülésből. Bár talán egyszer érdemes ezt is kipróbálni. Hátha jót tesz” – írja cikkében az egykori szocialista politikus.

 

Fotó: Ficsor Márton

 

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Atti bá
2024. március 02. 14:39
Kit érdekel , hogy megsértődtél te vén ribanc?
fsanyec
2024. február 13. 18:35
Lovagolt ez már eleget Aczél elvtárson,azzal jutott idáig.
fsanyec
2024. február 13. 18:34
Lovagolt ez már eleget Aczélon,aztal jutott idáig
megmond6tom
2024. január 28. 19:40
Ennek a szutyoknak csak a ló alkatrésze kellene...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!