A szabályokat kikerülve, profin működik a drogpiac – a tendencia itthon is azonosítható

2023. július 14. 14:43

Az új pszichoaktív anyagokat a kábítószer-szabályozás kijátszása érdekében állítják elő a Drogkutató Intézet igazgatója szerint.

2023. július 14. 14:43
null

A Drogkutató Intézet igazgatójának, Prof. Dr. Haller Józsefnek a mértékadó ScienceDirect folyóiratban megjelent tanulmánya az elmúlt tíz év adataiból azt a következtetést vonta le, hogy a drogkereskedők vélhetően a kábítószer-szabályozás kijátszása érdekében állítják elő az új pszichoaktív anyagokat, forgalmazásukat pedig az uniós intézkedések alapján irányítják.

Rendszeresen jelennek meg új szintetikus szerek a hazai feketepiacon

A helyi jogszabályok nyomon követése és az azokhoz való alkalmazkodás lehetővé teszi a szintetikus drogok nagyarányú értékesítését a piaci bevezetés és a jogi ellenőrzés közötti időszakban – ez derült ki Prof. Dr. Haller József, a Drogkutató Intézet igazgatójának és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kriminálpszichológiai Tanszék vezetőjének tanulmányából, amely a ScienceDirect című  mértékadó nemzetközi folyóiratban jelent meg.

A Magyar Tudományos Akadémia doktora által jegyzett dokumentum tízéves periódusban vizsgálta Magyarországon az úgynevezett kannabinoidok és katinonok jelenlétét. A kábítószerpiac értékelése részben a rendőrség által eszközölt lefoglalások adatain, valamint a Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet és a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, illetve Igazságügyi Szakértői és Kutatóintézet) által biztosított kémiai elemzéseken alapul.

Ebben az időtartamban rendszeresen jelentek meg új szintetikus szerek a hazai feketepiacon, előbbiből félévente, utóbbiból évente. A korábban nem ismert anyagok forgalmazása a bevezetésük után nőtt, majd a csúcspont elérése, a betiltásuk után gyorsan visszaesett – viszont a csökkenéssel párhuzamosan új szereket azonosítottak. Feltételezhető, hogy

a forgalmazást az uniós szabályozás általános tendenciái vagy a nagy országok által bevezetett intézkedések irányították.

A tanulmány adatai arra utalnak, hogy Magyarországon és valószínűleg más országokban is két különböző stratégia létezik a dizájner drogok előállítására és kereskedelmére. A kettő közötti választás több tényezőtől függhet, a gyors piaci változások által megkövetelt készségek rendelkezésre állásától kezdve a különböző piaci szegmensek költség-haszon értékeléséig.

A szerző példaként említi, hogy míg a kannabinoidoknál rövid idő alatt nagy mennyiséget értékesítettek, addig a katinonoknál a kereskedelem intenzitása nem  volt összefüggésben a helyi szabályozással, volumene kisebb, de stabil maradt.

„Az új pszichoaktív anyagokat a kábítószer-szabályozás kijátszása érdekében állítják elő.

A szabályozási erőfeszítések vegyes sikere azonban arra utal, hogy a forgalmazás dinamikája nem teljesen ismert” – írta Prof. Dr. Haller József a tanulmány készítésének motivációjáról. A szakértő szerint a stratégiák tanulmányozása a szomszédos és távoli uniós országokban segíthet a piaci események elemzésében és előrejelzésében.

Drogkutató Intézet

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. július 15. 06:32
itthon is? két hét alatt rend lesz, - hazudta valaki 2010-ben.
Ugandai Bubu
2023. július 14. 21:59
Egyébként hatalmas a cm, mélyen szántó igazság, remélem sokat gondolkozott rajta a szerző :D
Ugandai Bubu
2023. július 14. 17:48
A ScienceDirect az minden, csak nem egy "mértékadó folyóirat", ugye tudja a szerző? Nem, nem tudja, de azért megírja a cikket...
Welszibard
2023. július 14. 15:13
Nemcsak az illegális drognak van fekete piaca. Az Ukrajnában gyártott és naponta tízezerszámra áthozott hamisított márkájú, zárjegy nélküli cigarettának is. Ukrajna profi módon csempészi a legmagasabb szintű kollaborációval nyugatra is a hamisított cigarettát. Nesze neked EU! Zelenszki már megint túljár mindenki eszén, kérdés, meddig?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!