Ferenc pápa: Béke kell, egy bölcsőkkel, nem pedig sírokkal teli világ

2023. április 30. 11:22

A katolikus egyházfő a Kossuth téren elmondott szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy engedjék be szívükbe az élet Urát. Hangsúlyozta: arra kaptunk meghívást, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára.

2023. április 30. 11:22
null

„Legyetek nyitott kapuk!” – kérte Ferenc pápa a híveket a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatott szentmisén vasárnap. A katolikus egyházfő arra buzdította az egybegyűlteket, próbáljanak olyanok lenni, mint Jézus, nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, amelyeken

mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.    

Arra kérte a híveket, engedjék be szívükbe az élet Urát, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjenek ki, és váljanak maguk is nyitott kapukká a társadalomban.

„Üdvösségünk történetének kezdetén nem mi állunk. A kiindulópont Isten hívása, a vágyakozása utánunk, hogy elérjen minket, az értünk érzett aggodalma, az irgalmának bősége, amellyel meg akar menteni a bűntől és a haláltól, hogy életet adjon bőségben és vég nélküli örömöt. Jézus az emberiség jó pásztoraként jött, hogy nevünkön szólítson és hazavezessen minket” – hangoztatta Ferenc pápa a Magyar Nemzet tudósítása szerint.

A katolikus egyházfő kiemelte, hogy minden élethelyzetünkben, veszteségeinkben, félelmeinkben, a vereség időnként ránk törő érzésében, a szomorúság börtönében, ami azzal fenyeget, hogy elveszi a szabadságunkat,

Jézus hív minket.

„Jó pásztorként jön, és nevünkön szólít minket, hogy elmondja, az Ő szemében milyen értékesek vagyunk. Jön, hogy meggyógyítsa sebeinket és magára vegye gyengeségeinket, hogy az Ő nyájában egységre hívjon minket és megismerjük az atyát és egymást.”

Ferenc hangsúlyozta: a katolicitás az, hogy akiket a Jó Pásztor név szerint szólított meg, arra hívott, hogy szeretetét befogadjuk és továbbadjuk, hogy az Ő nyáját befogadóvá tegyük és sohasem kirekesztővé. „És ezért mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy ápoljuk a testvériség és az együttműködés kötelékeit, megoszlás nélkül, anélkül, hogy közösségünket saját tulajdonunknak tekintenénk, anélkül, hogy elmerülnénk a saját területünk védelme fölötti aggódásban, hanem megnyílva a kölcsönös szeretet előtt”.

A pápa kijelentette. Jézus az a kapu, amely a világba irányít minket: arra buzdít, hogy menjünk ki és találkozzunk testvéreinkkel. Elmondta, senkit sem kizárva mindannyian erre kaptunk meghívást:

hogy kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára,

ahol szükség van az evangélium világosságára.

„Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel nap mint nap elmegyünk egymás mellett; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények. Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunk közé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik nincsenek rendben, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak. Kérlek benneteket: nyissuk ki a kapukat!” – mondta Ferenc pápa.

Legyetek nyitott kapuk – üzente Ferenc pápa mindenkinek, a laikusoktól az egyháziakon át a politikai és társadalmi felelősséget viselőkig. Kijelentette: engedjük be szívünkbe az élet urát, utána pedig lépjünk ki és váljunk mi magunk is nyitott kapukká a társadalomban.

– mondta a szentatya.

„Szeretteim, Jézus, a Jó Pásztor nevünkön szólít minket és végtelen gyengédséggel gondoskodik rólunk. Ő a kapu és aki Őrajta keresztül lép be, annak örök élete van: Ő a mi jövőnk, a bőséges élet jövője. Ezért soha ne csüggedjünk el, soha ne engedjük, hogy megfosszanak minket attól az örömtől és békességtől, amit Ő adott nekünk, ne zárkózzunk be a problémákba vagy a közönyösségbe. Hagyjuk, hogy a mi Pásztorunk kísérjen minket! Vele az új élet fényében ragyogjon az életünk, a családjaink, keresztény közösségeink és egész Magyarország!” − zárta végül szavait Ferenc pápa.

Az eseményt itt tudja visszanézni:

 

(MTI; Magyar Nemzet)

Nyitókép, belső képek: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. április 30. 21:18
Luciferit ellenpápává kreálta az a zsidó háttérhatalom, ami Benedeket, a pápát, fogságba vetette és elnémította. Pont olyan hiteltelen, aljas mocsok, mint a nagyváradi rabbi bíborosi köpönyegbe bújt unokája. Remélem hamarosan a pokolra jut mind a kettő.
Hunmagyar
2023. április 30. 16:47
Az ördög által megszállt balodlaiak sem elveszettek. Jézus szereti őket. Ök nem szeretik saját magukat.
zsuuuzsaaa
2023. április 30. 15:24
Sok mindent lehet farizeusi módon félremagyarázni nyitott kapuk / bevándorlás témakörben. Ezen elrágódik még a ballib jó darabig. De az a teljesen nyilvánvaló, 2000x tűpontosan elmondott üzenet átjött, hogy KERESZTÉNY EURÓPA, KERESZTÉNY MAGYARORSZÁG? Vagy éppen a gender, lmbtq és társai vonatkozásában kimondott határozott NEM megvan? Mert azért leragadni annál, hogy "nyitott kapuk" = nyitott országhatár, kicsit meredek állítás.
balbako_
2023. április 30. 14:54
Megerősíti a Szentatya a magyar álláspontot a béke és a család ügyében. És ez felemelő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!