Nem fizet a főváros a MÁV-nak és a Volánnak, így azok majd nem fogadják el a BKK jegyeit

2023. december 20. 21:14

A változás 2024. márciusától léphet életbe.

2023. december 20. 21:14

Megszűnik, egész pontosan nem hosszabbítják meg a 2023. december 31-én lejáró szerződéssel létrejött, úgynevezett hibrid modellt a HÉV-vonalak és -járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését illetően – értesült az Index.

Ennek értelmében az úgynevezett „Budapest-bérlet”  a helyközi járatokon nem fogadják majd el, ha jók a portál információi. „A MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. (sárga buszok) járatain, a fővároson belüli szakaszokon

2024. március elseje után a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet (korábbi BKV-bérlet) nem fogadjuk el.

Az ÉKM-megrendelésű szolgáltatások igénybevétele a tarifarendszert érintő módosítások életbe lépését (tervezetten: 2024. március 1.) követően a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával lehetséges” – írta a lap.

Úgy néz ki tehát, hogy a jövőben már csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, héveket és a buszokat Budapesten és az agglomerációban. A lap hozzátette, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium álláspontja szerint

Budapest Főváros Önkormányzata mintegy 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak,

és mivel az ÉKM ajánlatát az önkormányzat nem fogadta el, így a 2022. év pénzügyi zárása nem történt meg.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI / Jászai Csaba

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iimre
2023. december 22. 11:05
"Zsolt75 dec. 21. 00:19 Valami 52 ezer szavazattal nyert geri 2019- ben. (Kb. ennyi volt a bejelentkezett külföldi, de ezt most hagyjuk)." Jajaja: https://pestisracok.hu/kilencvenezer-kulfoldi-szavaz-budapesten-akiket-dk-s-niedermuller-es-a-momentumos-berg-vilagositott-fel-arrol-milyen-szornyu-a-magyar-kormany
zsuzsa-963
2023. december 21. 14:14
A Főváros egy nagy szemét, nem fizet, miközben ellehetetleníti a környező településeket, a kilencvenes években a Fővárosi Vízművek fúrta meg azt a tervet, hogy az M0-ról leágazást kapjon a Szentendrei-sziget, ami az ottlakóknak nagy segítség lett volna. Majd később Szintén a Fővárosi Vízművek fúrta meg, hogy a Szentenderi-sziget délről - Szentendrét kikerülve hidat kapjon, ami feltétele volt a Megyeri-híd átadásának. Most pedig megfúrta, hogy megépüljön a Váctól délre a híd és út Tahitótfaluba, ami lényegesen enyhítené Szentendre és a 11-es út forgalmát, helyette a pénzből Mohácsnál épül híd. A Szentendre-szigetieknek marad az egyetlen híd Tahinál, majd a dugók Leányfalun és Szentendrén a Fővárosba való bejutáshoz. https://www.magyaridok.hu/gazdasag/ot-uj-duna-hid-keszul-2734690/ https://www.vg.hu/logisztika/2021/05/startol-a-vaci-duna-hid-2
zsuzsa-963
2023. december 21. 13:42
A vidéki közlekedés sokkal kevesebb állami támogatást kap, mint a városi. Pesten már száz méterenként vannak a megállók, vidéken több kilométerenként. A vidéki öregeknek sokkal többet kell gyalogolniuk, hogy elérjék a legközelebbi megállót, és sokkal ritkábban jár a tömegközlekedés. Vannak települések, ahol naponta csak három buszpár van, ha valaki lekési a reggeli járatot legközelebb délben utazhatnak, de ezt egyetlen médium sem írja le. A tehetségtelen főpolgármesterünk, aki még egy jogosítvány vizsgát sem tudott letenni, fel van háborodva, pedig Ő nem fizette ki az adóságot
Osztap_Bender
2023. december 21. 13:34 Szerkesztve
Tudod hibbant barom, itt Magyarországon az a helyzet, hogy ha én felfogadok valakit itt Szentendrén, hogy végezzen el munkákat a telkemen (Nem azért, mert lusta vagyok, hanem azért, mert sajnos megöregedtem és képtelen vagyok lehajolni. Ha mégis megpróbálom, akkor meg felkeni vagyok képtelen.) és a munka elvégzése után nem fizetem ki az embert, teljes joggal elverhetnek ezért. Érted amit mondok, seggfej? Te nem fizettél ki a közel 2 milliárd forintot a szolgáltatóknak, ezért már "felfüggesztés" jár. Mármint a legközelebbi fára, tudod-e? Mit gondolsz, nem hiányzik ez a pénz a munkát elvégző dolgozónak? Büdös ingyenélő, élősdi szemét, hogy is van ez!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!