Pankotai Lili magányos bolygónak érzi magát az ellenzéki univerzumban (VIDEÓ)

2023. december 30. 14:30

Nincs olyan kezdeményezés, amelynek a tagja akarna lenni, de azért szerinte a propaganda szigetelte el.

2023. december 30. 14:30
PANKOTAI Lili

Úgy érzi teljesen egyedül maradt – jelentette ki Pankotai Lili, a diáktüntetések emblematikus felszólalója, aki trágár beszédeiről vált híressé. Az aktivista erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy a pedagógustüntetések fő szervezője, az Egységes Diákfront (EDF) is eltávolodott tőle.

Arról is beszélt, hogy szívesen lett volna „kovász” a baloldali szervezetek között, de a mai napig nem talált olyan kezdeményezést, amelynek tagja akarna lenni. Jelenleg nem tartozik semmilyen közösséghez, nincs mögötte senki – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy nem akar kompromisszumot kötni, és nem akarja az eddigi sémákat sem folytatni. Ezen annak ellenére se akar változtatni, hogy fél attól, hogy számkivetett lesz.

De magányos bolygóként is az ellenzék részének tartja magát – fogalmazott.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Csépányi Balázs

Magyar Nemzet

Idézőjel

A baloldal mindig a nemzetközi sémákat igyekszik követni, így sikerült megalkotniuk Greta magyar alteregóját.

***

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
optimiska-2
2024. január 14. 03:34
Lilike az ellenzék politika wc papírja. Használják, lehúzás. Erre jó. Annyi esze nincs, hogy észrevegye.
Advocate
2024. január 13. 18:36
Nem bolygó a lilike, hanem egy feketelyuk!
flesh ripper
2023. december 31. 07:15
Ez a csigafejű pubertásnyomi fruska, tényleg naponta, ennyire kell a mandin?
julcsi-66
2023. december 30. 22:51
normális pasi nemigen fog rá szemet vetni, de egy transzneművel összeköltözhet és eléldegélhetnek kettesben
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!