Vegyük komolyabban a választási vitát, ami az egyik legfontosabb demokratikus hagyományunk!
Aki az elmúlt években nem egy barlangban élt, az pontosan tudja, hogy az állami tévében csak akkor lesz vita, ha azt Orbán engedélyezi.
A DK elnöke finoman, de odaszúrt a Jobbik egykori, a Második Reformkor Párt jelenlegi vezérének.
Bő egy héttel ezelőtt egy videóban hívta nyilvános vitára Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, a Második Reformkor Pártot (2RK) vezető Vona Gábor. Mint akkor fogalmazott,
nagyon régóta kerülgetjük egymást, közel húsz éve. Én azt hiszem, tényleg itt az idő, üljünk le és vitázzunk!”
Ők azok a pártelnökök, vélekedett Vona, akik a legkevesebb dologban értenek egyet ma Magyarországon. „De éppen ezért fontos, hogy mi is megmutassuk, hogy még ilyen pozíciókból is lehet értelmes és konstruktív vitát folytatni, úgyhogy tegyük meg ezt!” – tette hozzá.
Gyurcsányék először csak egy közleményben reagáltak az 2RK elnökének felverésére, amelyben visszautasították az ajánlatot. A DK szerint ugyanis „az ország legfontosabb kérdése ma az, hogy ennek a kormánynak az irányításával tovább folyik-e az ország tönkretétele, vagy szociáldemokrata politikával Dobrev Klára kormánya új utat nyit az emberek, a családok és hazánk felemelkedésére.” Ezért csak erről érdemes vitatkozni.
Gyurcsányt most az ATV-ben is megkérdezték erről, a DK elnöke pedig mindehhez annyit tett hozzá, ha Vona Gábor pártját a magyar közéletben az ellenzék világához sorolják inkább, ők elkerülik a nyilvános vitát velük, ahogy a Momentummal is. Ha viszont azért dolgozik Vona Gábor, hogy ez a hatalom meghosszabbíthassa mandátumát,
akkor nem vele, hanem a kormányfővel kellene vitatkoznia.
„Vona Gábor és pártjának helyzete, helyi értéke, befolyása nem indokol egy ilyen vitát, nem erre kell energiát fordítanunk” – szúrt oda még egyet a Második Reformkor első emberének Gyurcsány Ferenc.
Nyitókép forrása: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala