„A Sátán újra a Földön lakik, és emberi alakot öltött” – több ezren álltak ki Budapesten Izrael mellett

2023. október 10. 20:13

„Fekete éjszaka van. Minden, amit Jeruzsálem lelki értelemben képvisel, most nagyon-nagyon messze van” – mondta hangüzenetében Robert C. Castel.

2023. október 10. 20:13
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

A holokauszt óta nem érte Izraelt és a zsidó népet ilyen gonosz támadás” – állt az esti Izrael melletti szolidaritástüntetés szervezőinek felhívásában. A Hetek, Kulifai Máté lapszerkesztő és a Hit Rádió közös eseményére este 18.30-kor került sor a Duna-parti cipőknél.

A Hamász kegyetlen terroristái a náci különítményekre emlékeztető módon mészárolták válogatás nélkül a bekerített fiatalokat, nőket és gyerekeket” – fogalmaztak a szervezők, akik szerint

egyetlen jó érzésű ember sem maradhat csendben az ilyen aljas és bestiális tömeggyilkosságok láttán.

Elítéljük a palesztin terrort és kiállunk Izrael mellett!” – hangzott az állásfoglalás. 

Az esti Izrael melletti tüntetés főszónoka Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze volt, illetve az éppen Izraelben harcoló Robert C. Castel is üzent az egybegyűlteknek.

Több ezer ember gyűlt össze este a Duna partján – a Holokauszt borzalmainak emléket állító cipőket ábrázoló emlékműnél –, hogy szolidaritását fejezze ki az elmúlt napok izraeli történései felé. A másik irányba tekintve a kék-fehér színekkel kivilágított Lánchíd izraeli színekre festette a Duna vizét. A megemlékezésen Budapest izraeli nagykövete is jelen volt, akit  Király Tamás, az Ultrahang műsorvezetője köszöntött.

Az izraeli és magyar zászlókkal demonstráló tömeg fölött magasan tábla hirdette: Veletek vagyunk!

Azért vagyunk itt, hogy kinyilvánítsuk, Izraellel vagyunk!” – mondta Király Tamás, majd hozzátette: részvétét fejezi ki a zsidó és arab családoknak, akik elvesztették szeretteiket, bajtársaikat, barátaikat. 

Innen Budapestről üzenjük: nem vagytok egyedül, kiállunk mellettetek és imádkozunk értetek. Nem felejtkezünk el Jeruzsálemről, nem feledkezünk meg Izraelről” – tette hozzá.

Forrás: Ókovács Benedek/Mandiner

Kulifai Máté, az esemény egyik főszervezője elmondta: „Ma ismét üresen áll több száz pár cipő Izraelben, gyermekek, nagymamák, családok cipői, akiket álmukban lőttek agyon a Hamász terroristái. Üres cipők jelzik szerteszét azokat a fiatalokat is, akiket a Negev-sivatagban mészároltak le, és azokat is, akiknek nyoma veszett a Gázai-övezetben.”

Kulifai szerint olyan ördögi gonoszság tört felszínre a napokban Izraelben, amit ép ésszel nem lehet felfogni. Az újságíró szerint

minden ember erkölcsi kötelessége felszólalni az ügyben 

– mint hangsúlyozza – „nem maradhatunk csendben!

Rögzítsük egyszer s mindenkorra, a Hamász nem egy iszlamista csoport, hanem egy terrorszervezet, tagjai nem egyszerű fegyveresek vagy harcosok, hanem terroristák” – mondta Kulifai Máté, aki szerint Izraelnek minden joga megvan arra, hogy megvédje jogos otthonát, a Templom-hegyet.

„Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért”

A mostani helyzetre vonatkozó zsoltár-részletek közös felolvasása után Jakov Hadas-Handelsman Budapest izraeli nagykövete szólalt fel.

Köszönjük Magyarország szolidaritását! Izrael nincs könnyű helyzetben, hiszen gyerekeket, nőket, időseket, családokat, civileket gyilkoltak meg az elmúlt napokban. Amit láttunk a közelmúltban és jelenleg is, az nem egy szokványos jelenség. Úgy tűnik, megvan az ISIS utódja, ami civilizációs fenyegetést jelent mindannyiunk számára” – hangsúlyozta a nagykövet. Hozzátette: 

Ennek a támadásnak is volt egy szponzora, ez pedig nem más, mint Irán.

Itt, Európában is nagyon figyelniük kell, hiszen ez a gonosz már az önök kontinensén is itt van” – hívta fel a figyelmet Jakov Hadas-Handelsman.

A nagykövet szerint a mostani történések a létünkben fenyegetnek bennünket. 

A Holokauszt óta nem öltek meg ennyi zsidót” 

– emelte ki a nagykövet.

A szolidaritástüntetés ezután Németh Sándor vezető lelkész, az esemény főszónokának beszédével folytatódott.

Egy olyan helyen gyűltünk most össze, ami a magyar történelem talán egyik legsötétebb helye” – kezdte beszédét a pásztor, utalva a nyilasok rémtetteire.

Németh Sándor kifejtette: a napokban a Hamász válogatás nélkül mészárolt le embereket Izraelben. „Amikor néztem a videókat, rosszul lettem. Ezek a terroristák úgy ölnek, hogy közben örömködnek. A Sátán újra a Földön lakik, és emberi alakot öltött” – fejtette ki.

A Hit Gyülekezete vezető lelkésze elmondta: aggódva figyeli, hogy Európában is számtalan olyan csoport vonult utcára a napokban, amelyek örömüket fejezték ki az Izraelben történt vérengzések miatt.

Izrael felé azért fejezzük ki a támogatásunkat, és érzünk velük együtt, mert ártatlanokat gyilkoltak meg. 

A gyilkosoknak meg kell bűnhődniük!” 

– szögezte le a pásztor, majd hozzátette: Ennek a támogatása mellett akkor is ki kell tartani, amikor a világmédia újra az izraeli agresszióról fog beszélni. Mint mondta: Izrael mindenkori feladata a zsidók védelme, éljenek bárhol a Földön.

Németh Sándor a Hamászról is szólt pár szót. A vezető lelkész úgy véli: 

a Hamászt ki kell zárni a Templom-hegy kérdéséből,

hiszen eddig csak szenvedést, terrort és intifádát hozott a térségbe. A vezető lelkész nemzetközi összefogást sürgetett annak érdekében, hogy a Hamász ne tudja meghiúsítani Izrael és az arab államok közti békemegállapodásokat.

Imádkozzunk, hogy olyan döntés szülessen az ügyben, amely az egyenlő jogokra épül” – fogalmazott a keresztényekre is utalva.

Forrás: Ókovács Benedek/Mandiner

Robert C. Castel is üzent

Fekete éjszaka van. Minden, amit Jeruzsálem lelki értelemben képvisel, most nagyon-nagyon messze van. Remélem még lesz újra napsütéses Jeruzsálem!” – mondta hangüzenetében a szakértő, aki jelenleg Izraelben harcol. Hozzátette: Látjuk, hová vezetnek a bársonyos hazugságok, így kezdődött az orosz-ukrán háború is, és a mostani helyzet is; az emberek megpróbáltak normalizálni valamit, ami sohasem lesz normális.

A Sátánból soha nem lesz szerzetes. Ez Gázában is megmutatkozott” 

– szögezte le.

A szakértő úgy fogalmazott: minden állam kötelessége, hogy felkészüljön arra, hogy egy abnormális világban is talpon és életben tudjon maradni, mert az biztos, hogy abnormális világ közeleg.

Mészáros István, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának volt alelnöke zárta a felszólalók sorát. Mészáros kijelentette: 

Az Hamásszal nem megállapodni kell, hanem teljesen fel kell számolni. 

Majd felszólította Európa vezetőit, hogy józanodjanak ki és lépjenek a tettek mezejére, kezdve azzal, hogy azonnal állítsák le a palesztin hatóság anyagi támogatását.

Függesszék fel a palesztin autonómia tagságát minden nemzetközi szervezetben, fogják el és vonják felelősségre a Hamász életben maradt tagjait,  fejezzék be az áldozathibáztatást, tartózkodjanak Izrael önvédelmi jogának megkérdőjelezésétől és végleg vessék el a kétállami megoldás lehetőségét” – sorolta a követeléseket Mészáros. 

A békés demonstráció végén Gesztesi Máté imádkozott a jelenlévőkkel, majd a résztvevők gyertyákat és mécseseket helyeztek el az emlékműnél, közben pedig az Új Forrás dicsőítő zenekar játszott aláfestő zenét.

 

Nyitókép: Ókovács Benedek/Mandiner

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. október 23. 23:35
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/89/Matthias_Gr%C3%BCnewald_-_The_Resurrection_%28detail%29_-_WGA10755.jpg https://m.youtube.com/watch?v=8A9El2NSXCM https://m.youtube.com/watch?v=QE_UQOcQw8A
gyzoltan-2
2023. október 16. 19:31
"A gyilkosoknak meg kell bűnhődniük!” Ez Magyarországon 1945 óta nem igazán divat... A politikai gyilkolászás többnyire az ártatlanokat találta meg... Profi, kiművelt gyilkos terrorszervezetünk volt, kiket gondosan, büntetlenül, átmentettek, tovább működtettek... Máig hatnak..! -nem is értem, hogy nem került szó rájuk a megemlékezésen...
I_Isti
2023. október 11. 11:17
Mindenesetre mostanában nem tudnak olyan képeket csinálni Budapestről, ahol nem nagyon csodálatosan szépnek látszik a város.
Osztap_Bender
2023. október 11. 10:24
„A Sátán újra a Földön lakik, és emberi alakot öltött” Vajon a palesztinok rabolták el a zsidók hazáját, földjeit vagy a zsidók a palesztinokét? Hogyan tüntethet egy magyar ember a zsidók mellett, akik hazai képviselői folyamatosan gyalázzák, nácizzák, nyilasozzák, atiszemitázzák, holokauszt tagadással, rasszizmussal vádolják a magyarságot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!