Fontos bejelentés: Orbán Viktor Kínába látogat, Putyinnal is találkozhat

2023. szeptember 11. 16:47

A miniszterelnök Hszi Csin-ping meghívásának tesz eleget.

2023. szeptember 11. 16:47

Havasi Bertalan a Privátbankár kérdésére a 134. kantoni vásár alkalmából rendezett sajtótájékoztatón megerősítette, 

Orbán Viktor rövidesen Kínába látogat .

Októberi programja során a kormányfő részt vesz a Belt and Road Initiative (BRI) konferencián is – tudatta a sajtófőnök.

A lap hozzátette, hogy Liu Bo, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének gazdasági és kereskedelmi miniszter-tanácsosa üdvözölte a jelenlévőket és sikeres üzletkötéseket kívánt a vásáron. Ezt tette Nádasi Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozata elnöke, Kovács Patrik, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége társelnöke, és Pető Ernő, a ChinaCham Hungary elnöke.

 A kínai nagyvállalatok Magyarországot már fontos célországnak tekintik

A Privátbankár idézte Nádasi Tamást, aki köszöntőjében hangsúlyozta, 

„mi szeretnénk Kína európai hídfőállása lenni.

 A kínai nagyvállalatok Magyarországot már fontos célországnak tekintik. Emellett szeretnénk, ha minél több magyar vállalkozás is szerephez jutna a két ország kapcsolatrendszerében”.

Azzal folytatta, „ehhez segítséget nyújthat, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping meghívására a közeljövőben Kínába utazik, amitől a szakemberek azt remélik, hogy látogatása tovább erősíti a kínai-magyar kapcsolatokat”.

A konferenciára meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt is.

A nyitókép illusztráció. A képen Hszi Csin-ping kínai államfő (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Pekingben 2019. április 25-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

 

 

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. szeptember 12. 20:30
Áttörést értek el a német mérnökök, 181 percig repült folyékony hidrogénnel egy repülőgép https://hvg.hu/tudomany/20230912_hidrogen_meghajtasu_repulogep_h2fly_hy4_folyekony_hidrogen#rss
Namond
2023. szeptember 12. 08:48
Már nem álom: nagy teljesítményű belsőégésű motort hajt a hidrogén -Dél Koreában. https://uzletem.hu/mobilitas/mar-nem-alom-nagyteljesitmenyu-belsoegesu-motort-hajt-a-hidrogen/rsslink/rss2 Nálunk mit csinálnak az egyetemi és MTA kutatóintézetek? Az MVM-nél a Rendszerirányítónál, a MOL-nál, a német tulajdonú gázgyáraknál nincs kutatói háttér vagy annyit ér mint a honvédség Haditechnikai Intézete? Ezen vállalkozások és a Szerencsejáték Zrt nyereségét nem energetikai katatásokba kellene fektetni, közösségi terek, divatipari, kastélyszállókba történő befektetések, kormánypropaganda finanszírozás helyett?
Pelso j.
2023. szeptember 12. 06:23
Teréz Pitykéz: Finoman szólva érdekes jelenség az ábrándozásotok, hisz senki sem mérgelődik. Viszont ahogy örvendeztek a semmin, az kifejezetten mulatságos, bár szinte orvosi történet.
Pelso j.
2023. szeptember 12. 06:01
johannluipigus : pénzünket, ami jár nekünk, - csak úgy tombol a sötétség...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!