Egy vállalkozó jelenthette fel a győri rendőrkapitányt

2023. szeptember 03. 11:26

Letartóztatásáról hétfőn döntenek.

2023. szeptember 03. 11:26

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szeptember 1-jén őrizetbe vette egy vidéki rendőrkapitányság vezetőjét – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség pénteki közleményében. 

A nyomozó ügyészek hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak, amelynek során helyszíni eljárási cselekményeket folytatnak. A Központi Nyomozó Főügyészség, a nyomozás érdekeire hivatkozva, több információ nem adott az ügyről.

A Magyar Nemzet időközben úgy értesült, hogy 

egy vállalkozó jelentette fel Váczi Attilát, és egy korrupciós ügy is felsejlik a történetben.

A megalapozott gyanú azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ezredes el is követte a bűncselekményt. 

A lap hozzátette, hogy Váczi előélete egyáltalán nem utal sem korrupcióra, sem bármilyen bűncselekmény elkövetésére. Rendkívüli munkabírású, jó vezetőnek tartják, akik döbbenten szembesültek pénteken a nyomozó ügyészi demonstrációval és irodájának átkutatásával. 

A kapitányság vezetését helyettes vette át. A rendőrkapitány letartóztatásáról hétfőn döntenek – írta a Magyar Nemzet.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Komka Péter

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2023. szeptember 03. 16:50
hát így kell elmozdítani valakit .. Bár a választások jövőre lesznek. De hogy Borkai tökét mivel szorongatják, hogy Dézsivel megossza a jobboldali és így a szarbalnak álljon a zászló, no azt nem sejtem. Az AUDIs földügyek már véget értek, a kurvák nem számítanak, talán a kölök..?
balbako_
2023. szeptember 03. 16:47
Ha igaz, akkor bűnhődjön a rendőr, ha nem igaz akkor a vállalkozó.
florin
2023. szeptember 03. 14:42
A "teljesen átlagos DK távoli vállalkozónak azonnal egy "Munka érdemrend arany fokozatát" javaslunk! Ha viszont csak a levegőbe vagdalkozik és vádol bizonyíték nélkül (esetleg megbízásra) akkor farkára lépni és hanyatt lökni
Namond
2023. szeptember 03. 13:52
Ja-ja ez a lényeg, "egy vállalkozó", nem pedig az, hogy miért. (Egy bulvár lap, rogáncsicska szerkesztőjének.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!