BMW-vel vette üldözőbe BMW-s volt barátnőjét egy debreceni férfi

2023. szeptember 21. 15:10

Többször is nekihajtott volt barátnőjének a férfi, veszélyeztette a közúti közlekedést.

2023. szeptember 21. 15:10
null

A Debreceni Járásbíróság 2023. szeptember 21-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség. A vádlott az előkészítő ülésen beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, azonban a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, ezért a bíró az ügyet tárgyalásra utalta.

Az ítélet szerint a vádlott 2021. december 14-én 18 óra 45 perc körül az általa vezetett BMW típusú személygépkocsival közlekedett Debrecenben, a Martonfalvi utcán, amely során követte a korábbi barátnője, szintén BMW típusú gépkocsiját. A nő nem egyedül tartózkodott az autóban, hanem két ismerőse is vele utazott. Haladása során a vádlott gépjárművével utolérte, majd szándékosan hátulról nekiütközött az előtte közlekedő személygépkocsinak. 

A férfi üldözőbe vette volt barátnőjét, akinek gépkocsijába a Dóczy József utcában hátulról ismét nekiütközött.

 

A sértett egy közeli autóbuszmegállóban lehúzódott, ezt észlelte a vádlott és az autója oldalával nekihajtott a nő járművének. A megrémült nő ekkor gázt adott és a Pallagi út irányába indult. A vádlott a nő nyomába eredt, majd az Auguszta előtt lévő parkolóban újra nekiütközött a sértett gépkocsija hátsó részének. A két gépkocsi a Nagyerdei körúton jobbra kanyarodott, majd az Egyetem tér irányába haladtak. Az ott található körforgalomba mind a ketten behaladtak. A sértett a körforgalmat a Dóczy József utca irányába akarta elhagyni, ekkor a vádlott gépkocsijával újra nekihajtott a nő autójának, amit tolni kezdett. A körforgalomban egy teljes kört így tettek meg, majd a Dóczy József utca felé haladtak. Forgalmi okból a Bolyai utcai kereszteződés előtt a kijelölt gyalogos átkelőhely előtt mindketten megálltak, ekkor a vádlott kiszállt az autójából és odaszaladt volt barátnője járművéhez, amelynek hátsó szélvédőjére ráütött. 

A férfi agresszív, kirívó viselkedése alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat váltson ki. 

Az esetről értesítették a rendőrséget, közben a megrémült nő gépkocsijával elhajtott a Bolyai utca irányába azért, hogy az időközben úton lévő rendőrök a vádlottat intézkedés alá tudják vonni.

A vádlott kitartó jelleggel üldözte volt barátnőjét, a rendőri intézkedésig mintegy 4,2 kilométert tettek meg. Személyi sérülés nem történt, azonban a vádlott közlekedési magatartása közvetlen módon veszélyeztette a másik gépjárműben tartózkodó személyek életét, testi épségét.

 

Az elsőfokú bíróság a vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében és garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a mértékes indítványnak megfelelően 50 nap elzárásra és 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A bíró az ítélet indokolásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott magatartásával több személyt veszélyeztetett, a bűncselekményt kitartó szándékkal követte el. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi büntetlen előéletű, beismerte tettét, valamint azt, hogy időközben született egy kiskorú gyermeke, akiről gondoskodnia kell. A bíróság ítélete nem jogerős. Az ügyészség a döntést tudomásul vette, míg a vádlott enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Fotók: Debreceni Törvényszék

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Xplorator
2023. október 25. 12:50
A forddal csinálta volna, és Fiatot üldöz, akkor is nevesítették volna az autómárkákat?
Roadkill
2023. október 23. 12:40
ingyen bmw reklám
gigabiga
2023. szeptember 22. 13:25
"...született egy kiskorú gyereke..." Hogy mik vannak manapság! A gyerekek születéskor kiskorúak!
kizokkentido
2023. szeptember 21. 17:50
Mi volt a terv? Gondolkodni meg majd én fogok az elkövető helyett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!