Letartóztatták a svájci farkas elpusztításáért felelős vadászokat!

2023. augusztus 04. 18:33

Nem valószínű, hogy a kilencéves gyerekekre akarta hárítani az apa az állat lelövését – s közben ő követte el a bűncselekményt –, mert így két másik bűncselekménnyel is meggyanúsítható volna.

2023. augusztus 04. 18:33
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Elképesztő fordulatról számolt be a Blikk a minap a Svájcból útnak indult farkas ügyében, amelyet végül Magyarországon, Hidasnémeti külterületén lőttek le. Úgy tűnik, nem a meggyanúsított vadász, hanem annak kilencéves fia terítette le az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állatot. 

Több bűncselekménnyel gyanúsítják őket 

A lapnak nyilatkozó ügyész elmondta, a gyermek édesapját, N. Györgyöt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel és nagyobb kárt okozó rongálással gyanúsítják, amiért kettőtől akár tizenkét évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. Rajta kívül egy másik férfit is meggyanúsítottak, az apa rá bízta a gyermekét, hogy együtt vadásszanak, őt természetkárosítással és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják. Pénteken mindkét felnőttet letartóztatták, mert a bíróság úgy ítélte meg, a kiszabható büntetés mértéke miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást veszélyeztetnék.

A természetkárosítás az állat lelövésével valósult meg, a nagyobb kárt okozó rongálás a négyezer eurós jeladó tönkretételével – miután levágták a farkasról a készüléket, a folyóba dobták –, lőfegyverrel visszaélést többek között az követ el, aki az engedéllyel tartott lőfegyverét ilyennel nem rendelkezőnek átadja, márpedig nyilvánvaló, hogy egy gyermeknek nem lehet ilyen engedélye. A kiskorú veszélyeztetése pedig akkor valósul meg, ha valaki a rábízott gyerek felügyeletével kapcsolatos feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. 

Márpedig az, ha az apa átadja a lőfegyverét a kilencéves gyerekének, ezzel veszélyezteti a testi fejlődését.

Persze felvetődik a kérdés, nem azért mondták-e a gyanúsítottak, hogy a gyerek lőtte le a farkast, mert ő az életkora miatt nem büntethető, s ezzel a felnőttek csökkenthetnék a saját felelősségüket. A Mandinernek nyilatkozó ügyvéd szerint nem valószínű, hogy ez történt, több ok miatt sem, bár nagyon sok olyan tény nem derült még ki, amelyek alapvetően befolyásolhatják a történtek megítélését.

Inkább abban lett volna érdekelt, hogy magára vállalja

A büntetőjog ugyanis ismeri az úgynevezett közvetett tettes fogalmát – mondta ifjabb Balsai István. Közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását a cselekményért többek között gyermekkor miatt nem büntethető személy felhasználásával valósítja meg. A klasszikus eset az, ha valaki beküldi a fiát a boltba, hogy lopjon el egy kabátot. Ez a példa akkor jó, ha a vadász kérte meg a gyereket, hogy lője le az állatot.

Másfelől azért sem lett volna értelme a gyerekre fogni a bűncselekmény elkövetését, mert ezzel két újabb bűncselekmény írható a terhére. Ha a felnőtt pusztítja el az állatot, s vágja le a nyomkövetőjét, akkor 

„csak” természetkárosításárt és rongálásért ítélhetik el bizonyítottság esetén, 

ám a vadászat során a fegyver átadása megvalósíthatja a lőfegyverrel való visszaélést, illetve a kiskorú veszélyeztetését, ugyanis ez a két bűncselekmény halmazatban is megállapítható. Így inkább éppen abban lett volna érdekelt a felnőtt vadász, hogy magára vállalja a farkas lelövését, még akkor is, ha valójában a fiú húzta meg az elsütő billentyűt, mivel a felelőssége csökkentése érdekében a gyanúsítottnak nem kell igazat mondania. Ám nem lehet tudni, hogy ezzel a jogi helyzettel tisztában voltak-e a vadászok, amikor a rendőrség felelősségre vonta őket, és vallomást tettek – jelentette ki ifjabb Balsai István.

 

A nyitóképünk illusztráció: Szürke farkas (Canis lupus) a Moritzburgi Vadasparkban, a szászországi Moritzburg közelében 2018. december 4-én. Németországban jelenleg 73 vadon élő farkasfalkát és 29 farkaspárt tartanak nyilván.MTI/EPA/Filip Singer

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alenka
2023. augusztus 06. 04:22
Az ilyen ember nem apa ...egy mocsok ember...
Namond
2023. augusztus 05. 13:43
mariam 2023. augusztus 05. 03:25 Igen, a vadászok a gyerek és a sajtó is hazudozik. Egy kilenc éves gyerek karja hossza nem elégséges a fegyver biztos fogásához, testi ereje pedig a puska célra tartásához. Ha a gyerek lőtt volna, akkor a visszarúgás miatt kék-zöld lenne a válla, esetleg dagadt lenne az arca, már ha nem mini légpuskával lőtt.
pesszimista
2023. augusztus 05. 08:56
Jusztot annak idején a bíróság orvadászatból származó lopás miatt elitélte, fegyverhasználati jogát megszüntette Ezek után vendég vadászatra hívták az MSZP-és agrárminiszter birtokait is magába foglaló vadászterületre. Egy ismert zenész kölcsönpuskájával vadászott volna, ami kétrendbeli törvénysértést jelentett De élnek még ebben az országban törvénytisztelő emberek is A vadászat vezető kérte az engedélyeket a vadászat megkezdése előtt- Mivel ilyen Kezitcsókolomnak nem volt, azt hazudta otthon felejtette. Jellemző , hogy a vadászok egy része ki akarta rugatni állásából a vadászmertert, amiért az a törvények betartását követelte ,ilyen befolyásos embertől.
Phm045
2023. augusztus 05. 07:21
Nos ha ez a figura valóban hivatásos vadász volt, ezért a tettéért több síkon is felelősségre vonható. Természetesen ez történjen is meg! Nyilván a védett vadról hivatalosan is értesítést kapott. Védenie kellett volna, ezzel szemben...... Nem mellékesen az esemeny előtt a vízcsapból is jött a hír, hogy az állat hazanban tartózkodik, védett, jeladóval ellátott, tudományos kutatás része. Erre jön ez a nagytudásu és kilövi. A fegyver átengedése ügyében a törvény szigorúan fogalmaz. Tudjuk, akik vizsgáztunk. Akik nem, azoknak csak egy kis részt. Adott esetben pl egy közúti ellenőrzés kapcsán a megfelő követelmények betartása mellett szállított fegyvert még a rendőrnek sem adható át.....praktice, még töletlen állapotban sem adható ki a kezünkből. Nem könnyű a fegyverhez jutás hazánkban. Ne is legyen az, mert ahol ebben is nagy a liberalizmus, ismertek a következmények. Viszont az ilyen esetek nem éppen pozitívan hatnak az amúgy is szigorú folyamatra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!